Forrás: Erec

A zsidó egyházi építészet egyik legszebb hazai barokk kori épületét, a jelenleg a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) kezelésében lévő mádi zsinagógát a tervek szerint az év első negyedévében használatba átveszi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat – közölte az önkormányzat szóvivője .

Az 1795-ben épült mádi zsinagóga 1945-ig szolgálta a zsidó hitéletet, a holokauszt követően azonban elnéptelenedett, és az elhagyott javak közé sorolva a magyar állam tulajdonába került – mondta Martini Emil.

Az évek során az épület jószerivel romossá vált, majd 1999-ben a New York-i World Monuments Found (WMF)zsidó örökségi program kérésére felmérték állagát és a helyreállítás lehetőségeit.

Hozzátette: az elkészült dokumentáció alapján Mád önkormányzata 80 ezer dollárt nyert pályázaton az épület helyreállítására, az összeget hazai tendereken nyert pénzzel kiegészítve megkezdődött a felújítás, amely 2004 nyarára befejeződött.

A megszépült, megújult zsinagógában 2005 tavaszán a miskolci Herman Ottó Múzeum és a szerencsi Zempléni Múzeum gyűjteményből állandó kiállítás nyílt, a miskolci megyei intézmény pedig arra tett javaslatot a megyei önkormányzatnak, hogy az épület a megyei múzeumi igazgatóság üzemeltetésében működjön.

A megyei önkormányzat ezt a kérést respektálta, és a KVI-vel tárgyalásokat kezd arról, hogy a zsinagóga kerüljön az önkormányzat használatába, majd pedig a múzeumi igazgatóság működtesse – a tervek szerint a mádi önkormányzat is hozzájárul az üzemeltetéshez.

BPI-MCOnet

Comments are closed.