Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2006. január 31.

A Hamász egyik vezetője szerint a szervezet soha nem fogja elismerni a palesztinok földjén létrehozott „cionista állam”, vagyis Izrael törvényes létét.

Hálid Misal, a Hamász politikai irodájának vezetője a keddi The Guardianben közölt cikkében azt írta: azon a napon, amelyen a Hamász megnyerte a palesztin választásokat, a világ vezető demokráciái megbuktak a demokrácia vizsgáján. A legnagyobb brit baloldali lapban megjelent terjedelmes írás szerint az Egyesült Államok és az Európai Unió – ahelyett, hogy elismerte volna a Hamásznak, mint a palesztin nép szabadon megválasztott képviselőjének törvényességét – kollektív büntetéssel fenyegette meg a palesztinokat, amiért azok éltek jogukkal és megválasztották parlamenti képviselőiket.

Misal szerint a Hamász jórészt „a győzelem bizonyosságába vetett megrendíthetetlen hite” miatt nyerte meg a választásokat, és a szervezet „immunis a megvesztegetéssel, a megfélemlítéssel és a zsarolással szemben”. A Hamász-vezető szerint a szervezetet semmi nem fogja eltéríteni attól, hogy elérje kitűzött célját, a „felszabadítást és a visszatérés jogát”.

Hálid Misal szerint a Hamász nem azért harcol Izrael ellen, mert annak lakói egy bizonyos vallás vagy kultúra követői. A zsidók 13 évszázada élnek békében és harmóniában a muszlim világban, a konfliktus velük nem vallási, hanem politikai jellegű – áll a cikkben. A Hamász politikai irodájának vezetője szerint a szervezet soha nem fogja elismerni „a földünkön létrehozott cionista államot … csak azért, hogy valaki másnak a bűneiért vezekeljünk vagy valaki más problémáját megoldjuk”.

Ha azonban Izrael hajlandó elfogadni a hosszú távú tűzszünet elveit, a Hamász kész ennek feltételeiről tárgyalni – írta Misal, aki szerint a Hamász békejobbot nyújt mindazok felé, akik az igazságra alapozott békében érdekeltek. Előző nap a közel-keleti kvartett – az ENSZ, az Európai Unió, az Egyesült Államok és Oroszország – képviselői londoni értekezletükön leszögezték: bármely jövőbeni palesztin kormány támogatása annak függvénye, hogy ez a kormány elkötelezi-e magát az erőszakmentesség, Izrael elismerése, valamint a korábbi egyezségek és megállapodások, köztük a rendezési útiterv elfogadása mellett. Kofi Annan ENSZ-főtitkár ugyanakkor kijelentette: a palesztin választások szabad, korrekt és biztonságos jellegét mindenkinek el kell ismernie. (MTI)

Comments are closed.