Forrás: Népszava

1944. nyarán, mint valamennyi magyar városban Szombathelyen is el kellett

készíteni a zsidók névjegyzékét. A 3115 halálra szánt nevét tartalmazó lista

a végső pillanatban még kiegészült, egy utolsó névvel: Párczer Gábor,

született 1944. július 1-én, július 5-én már deportálták.

4 napot élt, sorsa ugyanaz lett, mint 600.000 honfitársának.

61 év telt el azóta, a mai napig sem békélhetünk meg e szörnyű tettel, a

tömeggyilkossággal , de még inkább azzal a fájó tudattal, hogy mindez ebben

a házban kezdődött el..

A magyar nemzet választott képviselői törvényeket hoztak, hogy a zsidó

embereket kirekesszék a magyar nemzetből.

A lépcsők ismertek az első, a második, a harmadik és a negyedik zsidó

törvény, amelyek felsőházi vitája során, itt, ebben a teremben a főpapok,

vallásuk felkent képviselői, egymást túllicitálva igyekeztek embertársaikat

tönkretenni, szakítottak a szeretet jelszavával, és tette ezt a magyar

parlament a nemzet többségének egyetértésével.

Ami történt az megtörtént, megváltoztatni nem lehet. A holocaust véglegesen

múltunk részévé vált, a zsidó -, a magyar -, az európai történelem részévé.

Lassan már felnő a harmadik nemzedék, akiknek nagyszüleit, dédszüleit,

rokonaikat gyilkolták meg, a túlélők száma egyre kevesebb és már a bűnösök,

a közönyösök is lassan eltávoznak az élők sorából. Ránk marad a fájdalmas

visszaemlékezés és a kínzó szégyen.

A túlélők mesélik, hogy a láger felszabadítása után nem sokkal megérkeztek

az anyaországok küldöttjei, hogy visszavigyék hazájukba az életben

maradottakat. Jöttek a csehek, a szlovákok, a románok, de a magyar zsidók

hiába vártak, nem jött otthonról értük senki. Senki sem kereste őket, sem az

élőket, sem a halottakat, a nemzet elfelejtette őket, és a felejtés –

fájdalmas, de ki kell mondani – azóta is tart.

A soát követően az amnézia a 90-es évek elejéig tartott és ezt követően is

csak a társadalmunk néhány vezetője – elsőként Göncz Árpád a köztársaság

elnöke -ismerte fel, hogy a nemzetnek szüksége van arra, hogy e traumát

egyáltalán megértse, felfogja, és magából kibeszélje.

Néhány jelentős, de kis lépés történt ebbe az irányba, az embermentők

kitüntetése, a történelmi egyházak önvizsgálata, az Antall kormány segítette

az 50. évfordulón a méltó megemlékezést, a Horn kormány létrehozta a Zsidó

Örökség Közalapítványt, az Orbán kormány törvénybe iktatta a Holocaust

Napot, a Medgyessy kormány felavatta a Holocaust Múzeumot, Gurcsány Ferenc

miniszterelnök pedig a 60. évfordulón személyesen utazott Auschwitzba a

kormány tagjaival, és a parlamenti pártok vezetőivel együtt.

Mindez azonban csak a felszín, a magyar társadalom egésze még nem nézett

szembe múltjával.

Most itt az alkalom, hogy komolyan elkezdjük azt a munkát, amely a

társadalmi köztudat részévé teszi a holocaustot, és úgy ahogy minden magyar

ember szíve belesajdul, ha Mohácsot vagy Trianont említik, ugyanúgy

sajduljon meg, ha a zsidóüldözésről, a holocaustról hall.

Hosszú nehéz út előtt állunk, a formális, sivár gyászmegemlékezések ehhez

nem elegendők.

Ismeretterjesztés és oktatás kell, a fájdalmak kibeszélése, a bűnök, a

közöny, a kirekesztettség megértése, értékelése, újraértékelése. Mondják a

magyarországi zsidóság elpusztítása nem zsidó, hanem magyar tragédia. Ez

csak féligazság, hiszen zsidó és magyar tragédia is. Természetes, hogy

zsidóság mindig másféleképpen fog emlékezni a halottaira, mint a társadalom

többi része, hiszen másképp viseli a gyászt a család, és másképp a többiek.

Mégis itt és most ki kell mondanunk, hogy együtt kell dolgoznunk, együtt

kell emlékeznünk, nem lehet Mi és Ők, nem lehet egyrészt és másrészt, csak

együttes gyász van és emlékezés, csak így juthatunk el ahhoz, hogy a

holocaust elfoglalja helyét a magyar társadalom tudatában.

Bizony mondom itt az ideje, hogy mindannyian elinduljunk, hogy megkeressük a

magyar nép hiányzó részét, a magyar Izraelt, fogadjuk őket vissza, legalább

holtukban, és a még köztünk élőket személyükben, a magyar nemzet testébe.

Késő van, már nagyon késő ehhez, de sohasem lehet elég késő ahhoz, hogy

megtegyük amit kell.

Tegyük meg ezt dicső eleinkért, Széchenyiért, Kossuthért, Eötvösért,

Vázsonyiért, a magyar nemzetért, önmagunkért, de ha nem tesszük meg

mindezért, úgy tegyük meg a szombathelyi Párczer Gáborért, akinek csak négy

napot engedett élni a magyar nemzet.

( Dr. Feldmajer Péternek a Mazsihisz elnökének január 27-én a Nemzetközi Holocaust Emléknap alkalmából a magyar parlament felsőházi termében elmondott beszéde)

_____________ NOD32 1.1383 (20060127) Információ _____________

Az üzenetet a NOD32 antivirus system megvizsgálta.

Antivírus és vírusirtó szoftverek otthoni és vállalati felhasználásra

Vírusirtó programok letöltése Androidra, Windows, Mac vagy Linux rendszerre. Antivírus próbaverzió letöltés ingyen! Kattintson és próbálja ki!