Merkel: Csak a status quo elismerése után jár támogatás a Hamasznak
Népszabadság * Hírösszefoglalónk * 2006. január 31.
Angela Merkel volt az első európai politikus Ramallahban a Hamasz választási győzelme óta Kép: REUTERS – Eliana Aponte Angela Merkel is elsősorban a palesztin elnöktől várja a megoldást, miután a múlt heti palesztin törvényhozási választásokon győzött a radikális, iszlamista Hamasz – derült ki tegnap, a német kancellár közel-keleti útjának második napján. Merkel hétfő délelőtt Móse Kacav izraeli elnökkel találkozott és kijelentette: a Hamasznak el kell ismernie Izrael létezési jogát, valamint a korábban kötött izraeli-palesztin egyezményeket, és le kell mondania az erőszakról, különben leállnak az európai uniós segélyek. Merkel délutáni ramallahi találkozójukon arra kérte Mahmud Abbasz palesztin elnököt: fogadtassa el a Hamasszal az említett alapelveket. Ezt kéri Abbasztól Kacav is, mondván: megvan a hatalma és a befolyása ahhoz, hogy képviselje a palesztin nép érdekeit. Abbasz viszont arra kérte a donorokat, ne szüntessék meg a segélyeket.
Merkel előző nap a palesztin kormánynak közvetlenül nyújtott, létfontosságú európai uniós segélyek leállítását helyezte kilátásba, amennyiben a Hamasz úgy kerülne be a kormányba, hogy nem hajlandó elvetni az erőszakot és elismerni a zsidó államot. A kancellár nem fejtette ki, mit ért közvetlen támogatás alatt. Feltételezhető, hogy a közvetett, humanitárius segélyeket nem szüntetné meg az EU.
Korábban hasonlóképp nyilatkozott Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter is a washingtoni pénzügyi támogatás megvonásáról. Az Egyesült Államok azt akarja, hogy az arab országok és más adományozó államok is zárják el a pénzcsapokat – jelentette ki Rice vasárnap este. Washington 2006-ra 234 millió dolláros támogatást tervezett adni a palesztinoknak.
A német kancellár az első európai uniós vezető, aki a térségbe látogat a Hamasz múlt szerdai győzelme óta nem tervez találkozót az EU által terrorszervezetnek minősített radikális iszlám mozgalom politikusaival.
Merkel kijelentésére reagálva, Iszmail Hanija, a Hamasz pártlistájának vezetője arra kérte az uniót, ne állítsa le a palesztinoknak nyújtott segélyeket. Tavaly az EU 500 millió eurót adott a Palesztin Nemzeti Hatóságnak, mely összeg nélkül a kváziállam működésképtelen lenne. „A palesztin nép prioritásainak megértését, valamint a szellemi és pénzügyi támogatás folytatását kérjük annak érdekében, hogy a térség inkább a stabilitás, mintsem az ínség és a feszültség irányába mozduljon el”. Hanija egyúttal felszólította a közel-keleti béketeremtésben közvetítő kvartettet – az Egyesült Államokat, az Európai Uniót, az ENSZ-t és Oroszországot -, hogy előzetes feltételek nélkül kezdjen párbeszédet a mozgalommal.
A radikális mozgalom damaszkuszi székhelyű politikai bizottságának egyik meghatározó tagja, Mohammed Nazzal szerint „a pénzügyi támogatások mostani beszüntetésével a palesztin népet büntetnék és nem a Hamaszt. Ha az Európai Unió országai és az amerikai kormányzat ebben olyan eszközt látnak, amely elvezethet a Hamasz stratégiai álláspontjának megváltozásához, akkor álmodnak és tévednek – jelentette ki az al-Arabija arab hírtelevízióban.
Eközben Izrael is úgy döntött, befagyasztja a palesztin hatóságot megillető pénzalapok átutalását, attól tartva, hogy azok esetleg „terrorista elemek” kezére juthatnak – jelentette be hétfőn az ügyvezető izraeli miniszterelnök, Ehud Olmert. Ez azt 35 millió dollárt érinti, amely Izrael által a palesztinok nevében beszedett általános forgalmi adóból és azokból a vámbevételekből származik, amelyeket a zsidó államon keresztül a palesztin területekre importált áruk után hajtanak be.
Tiltakozás a Mohamed-gúnyrajzok miatt
Közel-Keleten tartózkodó állampolgáraik védelmében hozott intézkedéseket jelentettek be tegnap a skandináv országok. A lépések oka, hogy a muzulmán államokban egyre nagyobb méreteket öltenek a tiltakozó megmozdulások és nyílt fenyegetések, amelyeket egy dán újságban Mohamed prófétáról közölt karikatúrák váltottak ki. A Jyllands-Posten dán politikai napilapban tavaly szeptemberben jelent meg egy szatirikus rajz, amelyen a próféta bomba alakú turbánt viselt, füstölgő gyújtószerkezettel. Az iszlám hagyományok tiltják Mohamed bármilyen ábrázolását. A rajzok óriási felháborodást váltottak ki az iszlám világban: Szaúd-Arábia a múlt héten visszahívta koppenhágai nagykövetét, Líbia pedig bezárta nagykövetségét a dán fővárosban. A legutóbbi palesztin területeken álarcos férfiak megrohanták és rövid időre elfoglalták az Európai Unió gázai képviseletét, a karikatúrákat kifogásolva. Ennek következtében a dán vöröskereszt visszahívta két munkatársát a Gázai övezetből és Jemenből, miközben a koppenhágai külügyminisztérium „rendkívüli éberségre” intette a Közel-Keleten tartózkodó állampolgárait. Norvégia ugyancsak hazarendelte egy emberbaráti szervezet két, palesztin területeken dolgozó alkalmazottját. A svéd külügyminisztérium pedig eltanácsolta állampolgárait a gázai övezeti és ciszjordániai utazásoktól. (MTI)

