Forrás: ÉS

Christian Gerlach-Götz Aly: Az utolsó fejezet. Reálpolitika, ideológia és a magyar zsidók legyilkolása 1944/1945. Fordította és a függeléket összeállította Kerényi Gábor. Noran Kiadó, Budapest, 2005. 616 oldal, 3980 Ft

Az elismert német történészek könyve impozáns részletességgel és tárgyilagossággal mutatja be a háborút 1944 tavaszáig – több tízezres vesztesége ellenére – viszonylagos létbiztonságban átvészelő magyarországi zsidóság (méreteit, gyorsaságát és hatékonyságát tekintve rekordnak számító) tömeges deportálásának és megsemmisítésének előzményeit, mozgatórugóit, valamint gazdasági, társadalmi és politikai hátterét.

A módszertani problémákat vázoló bevezető után a második fejezet a két világháború közötti német-magyar kapcsolatok alakulását, a korabeli zsidóság gazdasági, társadalmi helyzetét, valamint a Horthy-korszak zsidóellenes politikájának hátterét és stációit foglalja össze. A harmadik a német megszállás indítékait, folyamatát, illetve a megszálló apparátus felépítését és működését taglalja. A politikai összefüggések címet viselő negyedik rész az államilag szervezett gazdasági kifosztást és újraelosztást összegzi. Az ötödik fejezetet a deportáláshoz vezető döntési folyamat és a megsemmisítés, illetve a megmaradt üldözöttek túlélési stratégiái leírásának szentelték. A hatodik fejezetben az üldöztetéseknek a tömeges deportálás 1944. júliusi leállítását követő folytatásáról olvashatunk. A hetedik rész a német táborokba és munkatelepekre hurcolt zsidó kényszermunkások sorsát és az életben maradásért folytatott küzdelmét tekinti át. A kötetet összefoglalás, képmelléklet, az idegen nyelvű kifejezések és rövidítések precíz magyarázata, gazdag irodalom- és forrásjegyzék, valamint kissé pontatlan személy- és földrajzi név-mutató zárja. Térképet a belső borítón találunk. Ez hasznosnak bizonyulhat, ha a szöveg olvasása közben az a téves benyomásunk támadna, hogy 1944-ben Kassa Magyarország határain kívül esett…

Christian Gerlach és Götz Aly munkája a folyamatok összetett magyarázatát kutató, árnyalt elemzés. Tartózkodnak az érzelmi és erkölcsi alapú ítélkezéstől és a relativizálástól. A holokausztot nem történelmen kívüli, elszigetelt és megmagyarázhatatlan folyamatnak, hanem a II. világháborútól elválaszthatatlan, elemezhető történelmi eseménynek tartják. A zsidók tömeges meggyilkolását nem pusztán és nem elsősorban az ideologikus fajgyűlöletre vezetik vissza. Az ideológia szerepét az áldozati csoport kijelölésében, illetve megkülönböztetésük és üldözésük indoklásában látják. A mérsékelt funkcionalista (posztfunkcionalista) szemlélet híveiként a megsemmisítés végrehajtásában az aktuális gazdasági és reálpolitikai érdekeknek tulajdonítanak döntő szerepet. Történészi alapállásuk meggyőző, érvelésük letisztult. Kívülálló perspektívájuk és provokatív kérdésfeltevéseik is hasznos szempontokkal gazdagítják és frissítik elemzésüket. A felhasznált magyar nyelvű forrásbázis (részben érthető) hiányosságai, s talán némi újraértelmezési kényszer azonban, úgy tűnik, néhány esetben előnytelenül befolyásolta következtetéseik pontosságát.

Egyik alapfeltételezésük szerint egyfelől a németeknek nem volt részletes, előre alaposan kidolgozott terve valamennyi magyarországi zsidó deportálására. Kezdetben megelégedtek volna 50-100.000 zsidó kényszermunkára hurcolásával. Másfelől „zsidótlanítási” politikájuk a kollaboráns Sztójay-kormány interaktív részvételével, fokozatosan módosított magyar kormánydöntések révén formálódott. Koncepciójuk újdonság értéke nem a valóban hatékony – s sokszor kifejezetten lelkes – magyar közreműködés régóta ismert tényének megerősítésében áll, hanem abban, hogy az eddig feltételezettnél nagyobb felelősséget, gyakorlatilag kezdeményező szerepet tulajdonítanak a magyar félnek az első hónapokban több mint négyszázezer magyar állampolgárt érintő deportálás előkészítésében és hirtelen felgyorsításában.

A deportálás magyar indítékait (is) boncolva döntő szerepet tulajdonítanak a gazdasági érdekeknek. Egyrészt az elhurcoltak nemzetgazdasági szinten is tetemes (annak 20-25%-át kitevő), hátrahagyott vagyonának kártalanítás nélküli kisajátításából származó bevételre helyezik a hangsúlyt, amelyből – többek között – teljesíthetők voltak a német pénzügyi követelések, fedezhető a megszállás költsége, befoltozható a magyar államháztartási hiány, enyhíthetők a gazdasági és a pénzügyi stb. nehézségek. Másrészt rámutatnak az erőszakkal államosított javak, s a megüresedett zsidó egzisztenciák szociális intézkedésnek álcázott, nem zsidók közötti szétosztásából származó haszonra. Könyvük is hozzájárulhat annak a – közvéleményünkben máig kevéssé ismert – ténynek a tudatosításához, hogy a magyar társadalom széles rétegeit tették érdekeltté zsidó honfitársaik végleges eltávolításában. Tízezrek éltek ugyanis a munka nélküli, gyors vagyonszerzés lehetőségével, s váltak így cinkos haszonélvezőként közvetett bűnrészessé a zsidóüldözésben.

A deportálás mögött rejlő gazdasági motivációt (az elhurcoltak hátramaradt javainak elrablását) tekintve a szerzők a lényegre tapintottak. A német kollégáiknál e témában mélyebb és alaposabb kutatásokat végzett magyar Kádár Gábor-Vági Zoltán szerzőpáros által vitatott (BUKSZ, 2003. ősz, 219-227.) álláspontjuk szerint a megszállók – néhány kivételtől eltekintve – nem vettek tevékenyen részt a zsidó javak erőszakos megszerzésében. Gerlach és Aly a németek szerepét a magyarországi zsidók gazdasági kifosztásában döntően közvetettnek és passzívnak minősíti, s arányaiban is alábecsüli. Átsiklottak ugyanis a gazdasági kifosztásban való részvételük jellege, nagyságrendje, illetve a hullarablás kapcsán kialakult német-magyar érdekellentét felett. A megszállók de jure valóban igyekeztek távol maradni a közvetlen fosztogatástól. De facto azonban a körülmények adta lehetőségeken belül a könyv szerzői által feltételezettnél jelentősebb szeletet hasítottak ki belőle. Kádár és Vági tényekkel bizonyította azt is: Gerlach és Aly túlbecsülték a magyar állami költségvetés által a kifosztás révén realizált haszon nagyságát, amikor maradéktalanul sikeres és befejezett folyamatként mutatták be a zsidóvagyonnak – a rendelkezésre álló idő rövidsége, az átfogó és egységes jogszabályok hiánya, illetve az értékek részben sikeres elrejtése stb. következtében – a gyakorlatban csak részlegesen megvalósult kisajátítását.

A fordítói bakik és a stilisztikai hibák sokszor ellenpontozzák a színvonalas munka tartalmi erényeit, s gyakran kényszerítik megállásra az egyes mondatok értelmén morfondírozni kénytelen olvasót. Igazolódik a mondás: a fordításhoz nem elég az idegen nyelv alapos ismerete: magyarul sem árt tudni. Minduntalan kollaboratív együttműködésbe, német, illetve zsidó kisajátításba, igazságtechnikai zaklatásba, indítékköteg komplexitásába, zsidó fiatalok hányadolásába botlunk. Hitlerről megtudjuk, hogy „lélegzetállító dinamikáját – többek között – hangsúlyozott kultiválatlanságából szerezte”. A fordító a szabadfoglalkozású pályák kifejezést „a városok szakmai világa”-ként magyartalanítja. Súlyos fordítói pontatlanság az auschwitzi megsemmisítő táborok gázkamráit emlegetni az auschwitzi lágerkomplexumhoz tartozó, ám különálló Auschwitz-birkenaui megsemmisítő tábor gázkamrái helyett. A „Raffay püspök, mint a protestánsok (helyesen lutheránusok/evangélikusok) és Ravasz püspök, mint a kálvinisták” megfogalmazás azt a benyomást keltheti, mintha a fordító nem tudná, hogy a kálvinista/református is protestáns felekezet.

Üdvözlendő, hogy a fordító a helységneveknek a térségben használatos összes változatát betűhíven közli. Itt is akadnak azonban kivételek, például Katyñ, ami csak Katinként szerepel. Előfordul az is, hogy épp a magyar szaknyelvben meghonosodott verzió hiányzik, mint például Kamenyec Podolszkij esetében. Elegánsabb lett volna a személyneveket első előfordulásukkor keresztnévvel együtt megadni. A névmutatóban a megszállt Lengyelország és a Főkormányzóság külön címszavakat kaptak, bármiféle keresztutalás nélkül. A törzsszövegben szereplő földrajzi név nem minden esetben kereshető vissza a névmutató alapján. Németországot (a Német Birodalmat), feltehetően gyakori előfordulása miatt, sajnálatos módon teljesen mellőzték a mutatóból.

Mindent összevetve: az adatokban gazdag s a memoárok révén személyes és átélhető életsorsokat is felvillantó kötet arányosan és egymást jól kiegészítve ötvözi a leíró és az elemző részeket. A német szerzőpáros nagyszabású vállalkozása a főként a fordításból adódó pontatlanságok ellenére lendületes és magas színvonalú áttekintés. Külön érdeme, hogy tartalmas szakmai vitára ösztönöz.

Élet és Irodalom

50. évfolyam, 04. szám