Forrás: Népszava

A Hamásznak le kell mondania a fegyveres erőszakról és el kell ismernie Izrael állam létjogát – erre szólított fel az úgynevezett közel-keleti négyes. A kvartettként is emlegetett csoport – az ENSZ, az EU, az Egyesült Államok és Oroszország – mindezt egy, az amerikai külügyminisztérium által kiadott közleményben hozta a világ tudomására.

A négyek képviselői a közlemény kiadása előtt telefonon tanácskoztak egymással és azt tervezik, hogy hétfőn a brit fővárosban folytatják az új közel-keleti helyzettel kapcsolatos megbeszéléseiket.

Közben a palesztin területeken az egymással ellentétes érzelmek dominálnak: a Hamász hívei ünnepelnek, bár ezt inkább csak négy fal közt teszik, elkerülendő a nyiltszini összecsapásokat a másik táborral. Erre az iszlamista szervezet vezetősége szólította fel őket.

A Fatah híveinek dühe elsősorban saját vezetőik ellen irányul, akik korruptságukkal és tehetetlenségükkel valósággal tálcán kínálták a győzelmet a Hamász számára. Az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai elnevezésű szélsőséges, ámde a Fatahhoz tartozó csoport tagjai az elmúlt éjszaka a levegőbe lődöztek dühükben és Mahmúd Abbász elnöknek és vezetőtársainak távozását követelték.

Közben az izraeli Benjamin Netanjahu, a jobboldali Likud párt vezetője gazdasági büntetőintézkedéseket követelt a Palesztin Hatóság ellen.

Népszava online

Comments are closed.