Forrás: Népszava

Elégtelennek minősítette az iráni nukleáris ügyek fő felelőse pénteken azt az orosz javaslatot, hogy az atomerőművekbe szánt uránt Oroszországban dúsítsák, és ezzel elejét vegyék a gyanúnak, hogy Teherán titokban atomfegyvert készít. Ali Laridzsáni, aki egyben az iráni legfelső nemzetbiztonsági tanács titkára, Pekingből hazatérve kijelentette: az orosz javaslat nem elégíti ki Teherán igényeit. Hozzátette ugyanakkor, hogy az indítványról még tárgyalni kell, mert azt nem lehet mondani, hogy negatív volna. Moszkva azt kezdeményezte, hogy az Iránban kitermelt és előkészített uránt szállítsák Oroszországba, és ott dúsítsák fel az atomerőművek számára megfelelő szintre, amivel garanciát adhatnának a Nyugatnak az iráni atomenergetikai fejlesztés békés jellegére.

Laridzsáni Kínában és előtte Moszkvában is tárgyalt a kérdésről, és szerdán még kedvezően nyilatkozott az orosz javaslatról. Azzal fenyegetőzött viszont, hogy ha az ügyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé viszik, Irán hozzáfog az ipari szintű dúsításhoz. Minden irracionális viselkedés kedvezőtlen hatással lehet a térségre – mondta ismét pénteken.

Irán az elmúlt fél évben több lépést is tett az urándúsítás felé: tavaly augusztusban felújította az urán átalakítását célzó műveleteket, idén január 10-én pedig folytatta a dúsítással kapcsolatos kutatásait. A Nyugat és Izrael számára ez annak a jele, hogy titokban atomfegyverhez akar jutni. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kormányzótanácsa február 2-án tűzi napirendre a kérdést, és eldöntheti, hogy hivatalosan a BT-elé utalják-e az ügyet, amit azután nemzetközi szankciók követhetnek Irán ellen. MTI-információ

Comments are closed.