Forrás: NépszavaMisztikus prognózisait néha nehéz volt megfejteni
Különösebb felhajtás nélkül távozik 18 és fél év után január 31-én hivatalából az amerikai szövetségi jegybank, a Federal Reserve (Fed) elnöke. Alan Greenspan tiszteletére rendeznek egy ebédet, szerény fogadás keretében elbúcsúzik munkatársaitól, majd este egyszerűen csak kisétál az ajtón, ahogyan minden nap tette. A „Maestro”, ahogyan Bob Woodward könyvében nevezi, nyilván nem akarja, hogy nyugdíjba vonulása miatt megrázkódjanak a pénzpiacok. Pedig leköszönésével kivételes korszak zárul le az Egyesült Államok történetében. A mester biztos kézzel, rendkívüli intuícióval irányította az amerikai pénzpolitikát, s nem utolsósorban neki köszönhető, hogy az elmúlt majd két évtized alatt számos válságot sikerült elkerülni, lecsillapítani.
Nagyon tévednek, akik savanyú, unalmas figurának gondolják a 79 éves korában visszavonuló jegybankelnököt. Senkit ne vezessen félre a bánatos spánielre emlékeztető kifejezés az arcán, a hatalmas szemüveg mögött megcsillanó tekintet elárulja, hogy Alan Greenspan nem csupán a számtani műveletekben és a fejben lejátszott sakkjátszmákban leli örömét. Az örökifjú bankár 71 évesen nősült másodszor, 1997-ben vette el élettársát, az NBC sztárriporternőjét, Andrea Mitchellt, akivel akkor már tucatnyi éve együtt élt. Mitchell árulta el a The Washington Postnak, hogy hogy a monetáris politika főguruja forró fürdő közben gondolja ki legjobb ötleteit. Lassan három évtizede, hogy fájlalja a hátát és reggel hattól vagy másfél órát áztatja magát a kádban. Ott olvassa az újságokat, a jelentéseket, ott írja beszédeit – kézzel és nem kompjuterrel, s ott elmélkedik el a gazdaság állapotáról.
Minden idők egyik legzseniálisabb bankára távozik személyében, egy igazi nagy túlélő: a republikánus pénzügyi tanácsadót még Ronald Reagan nevezte ki a Fed élére, idősebb Bush elnök is ragaszkodott személyéhez, ám a demokrata Bill Clintonnak sem fordult meg a fejében, hogy leváltsa, s George W. Bush is belé helyezte bizalmát. A Fed fennállása óta a második leghosszabb időt húzta le a jegybank élén, méghozzá a 13. volt ezen a poszton. Nyugodt lélekkel vonulhat vissza, a Fehér Ház által jelölt utóda, Ben Bernanke kiváló szakember, aki a „Greenspan-korszak” folytonosságát ígéri. Amikor együtt dolgoztak a Fed kormányzótanácsában, többnyire megegyezett a véleményük, noha bizonyos kérdésekben vitatkoztak is egymással, például abban, hogy a jegybanknak feladata-e inflációs célokat megjelölni. Greenspan ezt kifejezetten ellenezte, mondván, korlátozza a Fed rugalmas reagálási képességét. Az 51 éves Bernake eddig főleg az elmélettel foglalkozott, nincs annyi gyakorlati tapasztalata, olyan kiterjedt Wall Street-i kapcsolatai, mint Greenspan-nek voltak. Dick Cheney alelnök azt mondta róla: Bernanke képes lesz felnőni a feladathoz, ha kétségei lesznek, akkor sincs baj, elvégre Greenspan egy telefonnal elérhető. Ám a nemzetközi pénzvilág bálványává és mumusává kikiáltott jegybankelnök természetesen nem pótolhatatlan. Február elsejétől már utóda ül az íróasztalánál, amelyen Greenspan egy táblát tartott, a Truman elnök által kedvelt mondás módosított változatával: „The Buck Starts Here”. Amivel a nyilván azt akarta mondani, hogy bár a felelősség végső fokon az amerikai elnöké, de mindennek az alapja, hogy a pénzügyek jó kezekben legyenek.
Alan 1926-ban született, egy zsidó család egyetlen gyermekeként. apja tőzsdeügynök volt. Szülei 1930-ban elváltak, a tehetséges gyereket alapvetően az anyai nagyszülőkhöz visszatért mama, Rose nevelte. A Goldsmith-família rendkívül muzikális volt, s az ötéves korában háromtagú számokkal fejben műveleteket végző fiú a zene szeretetében nőtt fel. Olyannyira, hogy kis híján a klarinétot és a szaxofont választotta élethivatásául. Máig szenvedélye maradt a jazz, no meg a sport, elsősorban a baseball és a tenisz. Greenspan „summa cum laude” végzett a New York-i Egyetemen, majd a Columbián doktorált, noha szabályos disszertációt végül soha nem írt. Első házasságát 1952-ben kötötte Joan Mitchell festőnővel, a frigyet tíz hónap után érvénítelenítették. A nők körében egész életében sikereket arató fiatalember akkor már az orosz Ayn Rand írónőt és filozófust bálványozta. Tagja lett Rand jobboldali libertariánus Objektivista körének, s az asszony alapozta meg szilárd meggyőződését, hogy az államnak semmi keresnivalója a gazdaságban. Ha megkérdezik, Greenspan ma is azt mondja, Rand a kedvenc szerzője.
A bohém évek után eljött az ideje a pénzcsinálásnak, Alan 1954-ben kezdett tanácsokat adni a Wall Streeten, s tíz év múlva már milliomosnak mondhatta magát. Ám mire jók a régi kapcsolatok, egy régi zenészbarát mutatta be 1968-ban Richard Nixonnak, s Greenspan csatlakozott is a kampányhoz. Nixon 1974-ben a Fehér Ház gazdasági tanácsadó testületének vezetőjévé kérte fel. Elnökségéből akkor már csak hónapok voltak hátra, a pénzügyi tanácsadóra így a Watergate-botrány miatt távozni kényszerült Nixonnál jóval nagyobb befolyást gyakorolt az utód, Gerald Ford. A Carter-éra idején a magánszektorban dolgozott.
Manapság nehéz elhinni, hogy amikor a hatalmas termetű, szivarozó Paul Volcker utódaként Greenspan 1987-ben besétált a szövetségi jegybankhoz, milyen komoly aggodalmat keltett, hogy a „Wall Street-i varázsló” képes lesz-e elődje helyét betölteni. Akkor senki nem gondolta, hogy Greenspan majdhogynem kultikus figura lesz, élő legenda, akinek népszerűsége rocksztárokéval vetekszik. Bár alapvetően Greenspannek tulajdonítják, valójában Volcker hivatali idejében sikerült 12-ről négy százalékra visszafogni az amerikai inflációt, amely azután utóda vezényletével 2-2,5 százalékra mérséklődött. Számos tényező közrejátszott abban, hogy Volcker idejére esett az elmúlt évtizedek legnagyobb recessziója, míg az ösztöneire hallgató és nyilván szerencsés Greenspan csak két kisebb visszaesést élt át, s ő felügyelhette az 1990-es évek példátlan gazdasági fellendülését.
Amikor Woodward anyagot gyűjtött Greenspan-portréjához, szinte senkit nem talált, aki hajlandó lett volna rosszat mondani a jegybankelnökről. Egyedül csak idősebb Bush, a jelenlegi elnök édesapja neheztel rá, mivel máig meggyőződése, ha a bankelnök idejében felpörgeti a gazdaságot, könnyűszerrel győzhetett volna 1992-ben. A republikánus bankár igen szívélyes viszonyba került a demokrata Clintonnal, aki magáévá tette a monetáris politika irányítójának nézetét, miszerint meg kell fékezni az elszabadult amerikai deficitet. A kiegyensúlyozott büdzsé már a múlté. Ha valamiért szemrehányást kap a gazdasági szakemberektől a távozó jegybankelnök, akkor azért, mert elvileg támogatta ifjabb Bush adócsökkentési terveit, igaz, még akkor, amikor nem lehetett előrelátni, hogy az afganisztáni és az iraki háborúskodásban gyorsan elolvad a költségvetési többlet.
A Fed főnöke mindig sokat adott arra, hogy ne kérdőjelezhessék meg függetlenségét. Mike McCurry fehérházi szóvivő egyszer azt mondta: „Soha nem tudjuk előre, hogy Greenspan mit fog mondani, igaz, gyakran akkor sem tudjuk, hogy mit mondott, amikor már kinyilvánította véleményét.” A pénzügyi világ azt reméli, hogy Bernanke egyszerűbben és világosabban fogalmaz majd, mint elődje, akinek misztikus prognózisait időnként hiábavalóan próbálták megfejteni. Meglehet, „a bankvilág szfinxe”, ahogyan néha nevezték, tudatosan ködösítette mondanivalóját, hiszen a távozó jegybankelnöknek meggyőződése, hogy az amerikai gazdaság alapvetően kiszámíthatatlan. Greenspan alighanem február elsejét követően is ugyanolyan alapossággal tanulmányozza majd hajnalonként a gazdasági adatokat, mint a Fed élén tette. Azt tervezi, hogy megírja visszaemlékezéseit, s várhatóan egy-egy előadásával többet keres majd, mint amennyit a jegybank elnökeként kapott. Az amerikai és a világgazdaság helyzetét befolyásoló Fed-prognózisokat azonban már utóda fogja elkészíteni.
Elekes Éva
