Pikáns Eb-selejtezőcsoport: együtt a címvédő görögökkel, valamint a törökökkel
Népszabadság * Hegyi Iván * 2006. január 28.
Az ellenfelek erőssége alapján kaphatott volna rosszabb sorsolást is a magyar válogatott a 2008-as Európa-bajnokág selejtezőire – gondoljunk például a B jelzésű hetesre, amelyben együtt szerepel Franciaország és Olaszország -, ám a csoportbeosztás így sem jó, úgy sem jó, sehogyan sem jó.
Egyrészt azért nem, mert esély a továbbjutásra az igazán nagyok elkerülésével sincs – habár hogyan is lenne? -, másrészt a vetélytársak pénzügyileg nem sokat hoznak a konyhára. A jelenleg az MLSZ-szel (tanácsadói?) szerződésben álló Kentaro AG a norvégokkal szemben 250 ezer, a törökök ellen 200 ezer, „görög” találkozó esetén pedig 120 ezer eurót garantál a televíziós közvetítések fejében, ami elenyésző összeg a hárommilliós „német” vagy a másfél milliós „angol” summához képest.
Ráadásul Görögország a hivatalban lévő Európa-bajnok…
Igaz, a legutóbbi vb-selejtezőkön a magyarokhoz hasonlóan negyedik helyezett (bár 21 pontos) görögök, valamint a 2002-ben világbajnoki bronzérmes, az idei torna kvalifikációs szakaszában viszont az ukránok mögé szorult törökök sem remekeltek. Az utóbbiak legalább pótselejtezőt játszhattak, de – viharos körülmények között – alulmaradtak a svájciakkal szemben, miként az olaszok mögött második norvégok is csak jó utat kívánhattak a cseheknek Németországba. Ezzel együtt a mostani csoport aligha gyengébb annál a hatosnál, melynek első három helyezettje (Horvátország, Svédország, Bulgária) ellen tavaly és tavalyelőtt két pontot és egyetlen gólt ért el a magyar válogatott. Értsd: hat meccsen összesen…
Az új riválisokkal egyébként sincsenek kellemes emlékeink – mármint a nemegyszer gólesős régmúlttól eltekintve -, hiszen 1993-ban a 0-1-es magyar-görög mérkőzésen vált véglegessé a távolmaradás az 1994-es világbajnokságtól; a törökök az 1996-os Eb selejtezőin nőttek honfitársaink fölé (2-2, 2-0); a norvégok pedig az 1998-as vb kvalifikációs szakaszában arattak (a magyarokkal szemben: 3-0 és 1-1). Igaz, továbbjutó ellenfelet húsz év alatt csupán egyet múlt felül a magyar válogatott az Eb- és vb-selejtezőkön – 2003-ban Budapesten 3-1-re legyőzte a letteket -, így aztán a szerény optimizmus is nélkülözne minden alapot, hát még a nem szerény… Arról nem beszélve, hogy Bosznia-Hercegovinával 1999-ben és 2001-ben egyaránt 1-1-et játszottak, s Moldovával is megizzadtak honfitársaink: 2002-ben ugyan 2-0-ra győztek Kisinyovban, ám ugyanabban az évben, valamint 1999-ben is csak 1-1-re telt a szovjet utódállam csapata ellen Budapesten.
Ha már különösebb pénzügyi siker nem várható, legalább abban reménykedjünk: a gólokat illetően sem lesz nagy a bevétel…
A csoport
Portugália
Lengyelország
Szerbia és Montenegró
Belgium
Finnország
Örményország
Azerbajdzsán
Kazahsztán
B csoport
Franciaország
Olaszország
Ukrajna
Skócia
Litvánia
Grúzia
Feröer-szigetek
C csoport
Görögország
Törökország
Norvégia
Bosznia-Hercegov.
Magyarország
Moldova
Málta
D csoport
Csehország
Németország
Szlovákia
Árország
Wales
Ciprus
San Marino
E csoport
Anglia
Horvátország
Oroszország
Izrael
Észtország
Macedónia
Andorra
F csoport
Svédország
Spanyolország
Dánia
Lettország
Izland
Észak-Árország
Liechtenstein
G csoport
Hollandia
Románia
Bulgária
Szlovénia
Albánia
Fehéroroszország
Luxemburg
A csoportban szereplők helyezése a januári világranglistán: 11. Törökország, 16. Görögország, 37. Norvégia, 64. Bosznia-Hercegovina, 70. Magyarország, 107. Moldova, 119. Málta. A legutóbbi vb-selejtezőcsoportbeli ellenfelek jelenlegi helyezése: 14. Svédország, 20. Horvátország, 39. Bulgária, 95. Izland, 119. Málta.

