A Parlamentben és számos más helyszínen is megemlékeztek pénteken a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjáról.
2006.01.28 09:25 hírtv
Január 27-ét az ENSZ közgyűlése tavaly novemberben nyilvánította nemzetközi emléknappá.
1945-ben ezen a napon szabadította fel a Vörös Hadsereg az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort. Az Országgyűlésben emlékülést tartottak, ahol beszédet mondott Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin házelnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.
Gyurcsány Ferenc beszélt arról, hogy a holokauszt áldozatai és cinkosai egyaránt magyarok voltak. A miniszterelnök szerint a zsidótörvényeket a mai képviselők elődei hozták, akik a magyar nemzetre esküdtek fel, és a bűnök elkövetésében olyan közszolgák működtek közre, akik azt hitték, a parancsra való cselekvés felmentést jelent.
Sólyom László államfő azt hangsúlyozta, hogy a későbbi generációk kötelessége, hogy fenntartsa azt az erkölcsi rendet, amelyben Auschwitz és az általa jelképezett népirtás megismételhetetlen. Az ülésen a legfőbb közjogi méltóságok mellett beszédet mondott Feldmájer Péter, a magyarországi zsidó hitközségek elnöke is.
Megemlékezést tartanak a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban és a Cipők a Duna-parton elnevezésű emlékműnél is.
A holokauszt magyarországi emléknapja április 16-án van. Ezt a napot még az Orbán-kormány jelölte ki 2000-ben, ugyanis 1944-ben ezen a napon kezdődött a vidéki zsidóság gettóba kényszerítése.
A minap az Európa Tanács parlamenti közgyűlése felemás döntést hozott a totalitárius kommunista rendszerek által elkövetett bűnök elítéléséről: a dokumentum egy részét elfogadta, a másik, a konkrét teendőket előíró rész azonban – kétharmados többség hiányában – elbukott. Ágy a kommunizmus áldozatainak még nincs emléknapja Európában.

