Forrás: Origo

Az Irán ellen folytatott diplomáciai hadjárat több ponton kísértetiesen emlékeztet arra, ami megelőzte az Irak elleni háborút. Most is egy elszigetelődött, az amerikai követelésekre nemet mondó államot szorongat az USA, amelyik eljátsza szavahihetőségét és keménykedésével még súlyosbítja saját helyzetét. Teherán bízhat Oroszországban és Kínában, bár Moszkva és Peking Szaddámon sem tudott segíteni. Az [origo] által megkérdezett nemzetközi jogász szerint szerint az esetek közt nagy különbségek vannak, viszont Irán valósabb fenyegetést jelenthet, mint Irak.

Ütött az óra

„Eljött az idő” – jelentette ki csütörtökön Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a Reutersnek, ami lényegében azt jelenti: elég a huzavonából, az ENSZ Biztonsági Tanácsának kell fellépnie Irán atomtervei ellen. Az amerikai diplomácia eddig is sürgette nemzetközi partnereit, hogy bánjanak keményebben Iránnal, mert a teheráni atomprogram az egész világot veszélyezteti, de mostanáig csak hű európai szövetségesét, Nagy-Britanniát, illetve Franciaországot és Nemtországot sikerült megnyernie.

Oroszország kivár, sőt, javaslatot tett a konfliktus békés megoldására. Felvetette, hogy az oroszok által dúsított uránt használhatná Irán, így minimálisra csökkenne annak a kockázata, hogy fegyverkezésre használják fel az atomot. Ebből azonban – részben az iráni diplomácia szerencsétlenkedése, részben az amerikai lendület miatt – úgy tűnk, nem lesz semmi. Kínának sem tetszik az Egyesült Államok által teremtett helyzet. „Ellenezzük a problémák szankciókkal vagy szankciókkal történő fenyegetésekkel való meggondolatlan megoldását” – mondta Kong Quan kínai külügyi szóvivő, ami egyet jelent azzal, hogy Kína nem nézi jó szemmel az Irán ellen indított diplomáciai offenzívát.

Bár számos különbség is akad, az iráni atomprogram körül kibontakozó hisztéria mégis kísértetiesen hasonlít az Irak elleni háború 2003-as megindítását megelőző helyzethez. Egy diplomáciailag elszigelt ország keveredik a nyugati világ biztonságát fenyegető állam szerepébe. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy Irán atomprogramjáról mindenki tud, pedig Irak kapcsán világosan kiderült: nem létező fenyegetéssel is ki lehet húzni a gyufát.

Évek óta érik már

„Az államközi kapcsolatok becsületességének mindent átható hiánya, az emberek és népek azonos jogainak nemzetközi kapcsolatokban való semmibe vétele okozza a kihívásokat és fenyegetéseket” – foglalta össze az iráni atomprogram újraindítása körül kialakult helyzetet Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök. Nyilatkozata kicsit olyan, mintha elfelejtené, hogy védelmi minisztere nem is olyan régen űzött ízetlen tréfát abból, hogy egy esetleges Irán elleni támadás után Izrael Ariel Saron elnökhöz hasonló kómába kerülne az iráni válaszcsapástól.

Ugyan Irán az 1979-es forradalom óta haragban álla az Egyesült Államokkal, rég volt olyan nagy a nyomás Teheránon, mint most. Az USA 2002-ben vette elő ismét a teokrata államot, amelyet Bush Szaddám Irakjával és Észak-Koreával együtt a gonosz tengelyéhez sorolt, illetve a terrorizmus támogatásával vádolt. Azóta talonban van Irán ügye, néha előkerül, néha elfelejtik, de tavaly tavasszal érezhetően aktivizálódott az amerikai külpolitika.

Bár már 2003-ban felvetődött, hogy Irán újabb atomreaktorokat és atomlétesítményeket épít, az iraki háborúval elfoglalt amerikai diplomácia nem szállt be nagyon az ügybe, megelégedett azzal, ha a NAÜ és Teherán egymás között egyezkedik a problémás kérdésekről, ami novemberre megoldást is hozott, Irán belement a szigorúbb ellenőrzésekbe. Egy évre rá az EU-val kötött megállapodás alapján Teherán felhagyott az urándúsítással (az USA ekkor is visszafogott volt, amiben szerepet játszhatott az épp zajló amerikai elnökválasztási kampány), tavaly nyáron azonban az iráni elnökválasztás bevezetéseként az amerikai diplomácia újra elővette az ügyet. A kérdést ekkor még csak kishalakra bízták, mindössze a külügyi államtitkár fejezte ki nemtetszését az iráni atomkutatások körül kialakult bizonytalanság miatt.

Nem sokat tévedtek az amerikai diplomaták. A keményvonalas Mahmúd Ahmadinezsád tavaly júniusi megválasztásában szinte már kódolva volt, hogy az iráni atom ügye robbanni fog. Az elnökválasztás után Irán felrúgta az EU-val kötött megállapodást és újrakezdte az urándúsítást. Újra felvetették ezen kívül azt is, hogy további atomlétesítményeket hoznak létre.

Az USA a szeptemberi ENSZ-közgyűlésen bírálta először komolyabban az iráni lépéseket. Irán mindvégig azzal védekezett, hogy nem fegyverkezésre, hanem az energiaszükségletek kielégítésére használja a fejlesztéseket, amihez minden államnak joga van. „A kulturált, gondolkodó, civilizált népeknek nincs szükségük atomfegyverekre. Azok az országok keresnek rajtunk nukleáris fegyvereket, akik minden problémát erővel akarnak megoldani. A mi népünknek nincs szüksége ilyen fegyverekre” – jelentette ki Ahmadinezsád iráni elnök. Januárban azután leverték a pecsétet a natanzi atomerőműről, amire már az Egyesült Államok is ugrott.

Gyanúsak lettek

„Nincs miről tárgyalni” – tette egyértelművé az amerikai külügyminiszter január közepén, hogy az USA valójában semmi másban nem gondolkodik, csak a Biztonsági Tanács keményebb fellépésében. Az Egyesült Államok szerint a követendő megoldás az, ha a NAÜ februári közgyűlésén javaslatot tesz arra, hogy az iráni atomdossziét az ENSZ BT elé tárják. Erre pedig van is esély, mert korábban maga a NAÜ állapította meg, hogy az iráni urándúsítás legalábbis gyanús, igaz ugyanakkor, hogy a tagállamok megosztottak az ügyben.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsához bármelyik állam fordulhat, a nyugati hatalmak azonban egyelőre arra várnak, hogy a világszervezet égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia Ügynökség mit lép az ügyben. Az ügynökségnek van ugyanis joga arra, hogy megvizsgálja, mi zajlik nukleáris fejlesztés címén Iránban – mondta az [origo]-nak Valki László nemzetközi jogász.

A NAÜ február 2-3-án foglalkozik a témával, Kofi Annan ENSZ-főtitkár ugyanakkor csak márciusra ígéri az iráni atomprogramról szóló legfrissebb jelentés. Valki László szerint a BT első körben legfeljebb úgyis csak annyit tehet, hogy felszólítja Teheránt arra, a fejlesztéseket bizonyos korlátozások mellett végezze. Ha Irán erre nem hajlandó, akkor merülhet fel az, hogy szankciókat hoznak vele szemben.

Ha a BT arra a következtetésre jut, hogy az iráni nukleáris fejlesztés veszélyt jelent a nemzetközi biztonságra, akkor is alkalmazhat szankciókat Irán ellen, ha nem történt jogsértés – mondta Valki. Ez azért lehet különösen érdekes, mert Teherán egyelőre nem sértette meg a nukleáris fegyverek terjedését megakadályozni hivatott atomsorompó egyezmény alapvető rendelkezéseit, és állítja, hogy programja békés, energiatermelési célokat szolgál.

Valki László kevés esélyt lát ugyanakkor arra, hogy a BT mind az öt állandó tagja (az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország) belemenjen az Irán elleni szaknciókba. Elképzelhetőnek tartja, hogy Oroszország és Kína beleegyezik: szólítsák fel Iránt programjának korlátozására, azt viszont már kevésbé tartja lehetségesnek, hogy jóvá hagyják a szankciók kiszabását. Ebben valószínűleg Teherán is reménykedik, bár Irak egyszer már pórul járt a kínai és orosz támogatással.

Rice lendületben

Irak és Szaddám Huszein az első, 1990-91-es öbölháború óta szem előtt volt, ugyan 1998-ban kitiltotta területéről az amerikaiaknak való kémkedéssel vádolt ENSZ-fegyverzetellenőröket, a 2001. szeptember 11-i támadásokig csend honolt Irakban, néha azért lebombáztak egy-egy gyanús létesítményt. Bush 2002 januári országértékelő beszédében adta ki az ukázt, a világra nézve veszélyes fegyverkezést folytató, a nemzetközi terrorizmust támogató Szaddámnak mennie kell. Irán ellen hasonló vádakat dob be most az USA.

Bár már 2002 elején felmerült az Irak elleni támadás híre, Colin Powell akkori amerikai külügyminiszter ettől a lehetőségtől visszatáncolt és azt ígérte, diplomáciai megoldást találnak Irak ügyére. Irak azonban maga ellen dolgozott, bejelentette, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei nem tréhetnek vissza az országban. Bár George W. Bush amerikai elnök eleinte türelmet ígért, 2002 szeptemberében már határidőt szabott az ENSZ-ben Irak megzabolázására. Folyamatosan röpködtek az újabbnál újabb titkos jelentések, amelyek veszélyes iraki fegyverazenállal fenyegettek és bár végül semmit nem találtak a fegyverzetellenőrök, a kérdés körüli huzavona elvágta a békés rendezés lehetőségét.

Tulajdonképpen Irán is eljátszotta lehetőségei egy részét. Oroszország ugyan jónak tűnő javaslatot dobott be, amikor felvetette, hogy az orosz atomlétesítményekben dúsított uránt is használhatná Irán, ami minimálisra csökkentené a fegyverkezés veszélyét, erre azonban Irán vagy makacssága vagy az ajánlat ismeretlen részletei miatt nem harapott rá. Az iráni diplomácia úgy ítélte meg, hogy a „gondolkodunk rajta” álláspont tartható, az amerikai külügy azonban növelte a nyomást. Rice január közepén kijelentette, „nem szabad megengedni Iránnak, hogy olyan tevékenységet folytasson, amely atomfegyver előállításához vezethet, és ebben teljesen egységesek vagyunk”, amivel arra utalt, hogy a többféle megoldási javaslat ellenére Iránnak az amerikai külpolitika valójában nem szán mozgásteret, Teherán gondolkozhat, választási lehetősége azonban nincs.

Elkéstek

Az iráni ügyben legbékésebb hangot megütő Oroszország és Kína már az iraki beavatkozást sem nézte jó szemmel. Közvetlenül az iraki hadműveletek 2003-as megindítása előtt még azt javasolták, hogy kapjon több idő Bagdad, hiszen a katonai fellépést semmi nem indokolja egyelőre. Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig márciusban bejelentette: megvétózza a BT-ben az ügy erőszakos rendezésére tett kísérleteket. A hónap végén azonban már csak az afölötti sajnálkozás maradt Moszkvának, hogy nem vezettek eredményre a békés rendezésre tett kísérletek.

Valki László azt mondta, nem lát semmilyen hasonlóságot az iraki háborút megelőző folyamatok és a mostani huzavona között. Mint megjegyezte, Iraknak 1991 óta nem volt atomprogramja, Irán viszont nukleáris fejlesztésbe kezdett, ráadásul van két olyan elem is, amely arra utal, hogy nem csupán békés célok vezérlik. Egyrészt középhatótávolságú rakétákat fejlesztett ki, amelyeket csak nukleáris fegyver célbajuttatásához „érdemes” használni. Másrészt a NAÜ-nek vannak olyan információi, hogy Irán plutónium előállítására tett lépéseket, márpedig azt kizárólag atomfegyver készítésére lehet felhasználni.

Rice lendületben van

Úgy tűnik azonban, hogy most is elkéstek a helyzet békés rendezésére tett orosz és kínai kísérletek. Irán szerdán készségesebnek mutatkozott az orosz javaslat kapcsán, sőt, maga George W. Bush amerikai elnök is arról beszélt, ő személy szerint támogatná a konfliktus megoldására tett orosz erőfeszítéseket. Az amerikai külügyminiszter azonban csípőből utasította vissza az összes lehetőséget. Rice csütörtökön kijelentette, hogy az orosz urándúsítást csak az időhúzás kedvéért támogatja Irán.

A kedélyek javítására szerdán Teheránban még azt is bedobták, hogy helyre kellene állítani az USA és Irán közti légi közlekedést. Az iráni főtárgyaló pedig csütörtöki kínai tárgyalásai után azt javasolta, hogy a felek fokozzák a diplomáciai lépéseket az ügyben, a felvetést teljesen hiteltelenné teszi a teheráni külpolitikai szerencsétlenkedése. A diplomatikus javaslat előtt alig 4 nappal még azzal fenyegetőzött Irán, hogy teljes – tehát mind civil, mind katonai célokat szolgáló – atomprogramját felújítja, ha az ENSZ BT elé kerül ügye. Rice cinikusan csak annyit reagált: „melegszik a helyzet” Teheránban.

Hiába figyelmeztette tehát önmérsékletre Teheránt Moszkva, hiába mutatkozott békülékenynek az iráni főtárgyaló csütörtökön Pekingben zajló tárgyalásain és hiába nézi teljes rosszallással a stratégiailag fontos terület körül zajló kavarást Oroszország és Kína is, az amerikai diplomácia mostanra már túlságosan belendült. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy háború lesz Iránban, de az esetleges ENSZ-szankciókat mindenképpen valós lehetőséggé teszi.

Az iráni ügy egyik legérdekesebb elemévé mégis az válhat, hogy a lassan mozgó kínai diplomácia tulajdonképpen félreérthetetlen üzenetet küldött Washingtonnak is. Peking ugyanis úgy véli, hogy Irán mellett az amerikai külpolitika sem feszítheti tovább a húrt. A kínai külügyi szóvivő az esetlges ENSZ-szankciókra vonatkozó amerikia felvetést egyszerűen csak úgy jellemezte: „Ez csak bonyolítja a problémákat”.

Sáling Gergő – Pethő András

[origo]