Auschwitzban is megemlékeztek Időpont: 2006-01-27 19:46:39
Az auschwitzi haláltábor túlélői megemlékeztek a holokauszt áldozatainak nemzetközi napjáról: az egykori tábor helyén, Oswiecimben tartott központi ünnepségen Kazimierz Marcinkiewicz kormányfő helyezett el koszorút.
„Auschwitz a legnagyobb európai temető, amelyben nincsenek sírok” – mondta Marczinkiewicz az auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadításának 61. évfordulóján. „Senki sem mehet el közömbösen a soá tragédiája mellett. Ez a bűn örökre foltot ejtett az emberiségen” – hangsúlyozta a kormányfő, héber nevén nevezve a holokausztot. „Legyen ez figyelmeztetés ma és a jövőben. Semmilyen ideológia sem igazolhatja az emberi méltóság lábbal tiprását” – tette hozzá Kazimierz Marcinkiewicz.
Az ünnepségen jelen volt Izrael varsói nagykövete, ott voltak a túlélők és a zsidó közösség képviselői. Az ünnepség részvevői gyertyákat és vörös rózsákat helyeztek el a félméteres hó borította tábor területén álló központi emlékműnél.
Varsóban olyan Dávid-csillagos villamos járta az utcákat, amilyen 1940 és 1943 között közlekedett a varsói gettóban. „Ez olyan villamos, amelyre senki sem száll fel, és amelyről senki sem száll le. Az eltűnt zsidókra emlékeztet” – magyarázta Golda Tancer, a szokatlan megemlékezést kezdeményező Salom Alapítvány munkatársa.
A lengyel katolikus egyház felszólított minden lengyelt, hogy pénteken kora este gyújtson gyertyát az ablakában a holokauszt áldozatainak emlékére.
Az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs táborban több mint másfél millió embert, többségükben zsidókat gyilkoltak meg. Az áldozatok között voltak szovjet hadifoglyok, lengyelek, cigányok, homoszexuálisok és a náci rezsim politikai ellenfelei. A szovjet csapatok 1945. január 27-én szabadították fel az auschwitzi és a szomszédos birkenaui koncentrációs tábort.
Január 27-ét tavaly november 1-jén nyilvánította a holokauszt emléknapjává az ENSZ-Közgyűlés.
MTI

