Forrás: ÉS

Karsai László

Történész a Történeti Hivatalban

1998/38. szám – A (TÖRTÉNETI) HIVATAL ÁLDOZATAI

I. Kapcsolatom a Belügyminisztériummal

1983 szeptemberében kezdtem kutatni a Magyar Országos Levéltárban a magyarországi cigány Holocaust történetét. Logikusnak tűnt, hogy a Belügyminisztérium iratai között kezdjem kutakodásaimat. Akkoriban még az volt a szokás, hogy a kutatni vágyó történész kérvényt nyújtott be az iratképzô, nagyságos és tekintélyes Minisztériumhoz, amelynek illetékesei azután vagy engedélyezték a kutatást vagy nem. Nem mondhatnám, hogy tomboló öröm töltött el, amikor a kommunista BM illetékese nem engedélyezte számomra az 1938-1945 között keletkezett iratok közül az Államvédelmi Központ (ÁVK) vagy a Külföldieket Ellenôrzô Országos Központi Hatóság (KEOKH) irataiban a kutatást. Indoklást, legalábbis hivatalosan, akkor nem fűztek az elutasító végzéshez, informális úton viszont megtudtam, hogy az illetékes elvtársak attól tartottak: ezekbôl az iratokból esetleg kiderülhet, hány kisnyilasból lett nagy vagy közepes kommunista, vagy hogy hány olyan politikai detektív akadt Hain Péter horthysta detektív-fônök volt munkatársai között, aki kommunisták üldözésében szerzett tapasztalatait Péter Gábor áldatlan emlékezetű ÁVH-jában is kamatoztatni tudta. De a BM illetékeseibe akkoriban még mindig több jóízlés szorult, mint a Külügyminisztérium levéltári ügyekben eljáró korifeusaiba. Ez utóbbiak arra kényszerítettek, hogy írjak alá egy nyilatkozatot, mely szerint a KÜM iratok felhasználásával készült kéziratomat publikálás elôtt nekik bemutatom és minden változtatási, törlési stb. javaslatukat ellenvetés nélkül végrehajtom. Azt talán fölösleges is megemlítenem, hogy soha, egyetlen egy kéziratomat sem mutattam meg semmiféle külügyminisztériumi illetékes elvtársnak.

Akkor még rend volt. A kutató kutatott, azokban az iratokban, amelyeket megkapott. Gyurkó László vagy Hollós Ervin persze, több udvar- és párthű történész-kollégával egyetemben minden irathoz hozzáférhetett, bátran és minden bizonnyal belsô meggyôzôdéstôl hajtva meg is írták, hogy a szocializmus a lehetséges és létezô világok legjobbika, 1956-ban ellenforradalom volt, Kádár János pedig népünk szeretett, bölcs, még sakkozni is jól tudó vezetôje. 1986-ban magam is bekerültem a szentélybe, az egyenlôbb kutatók szűk körébe, no nem a centrumba, csak a BM Operatív Osztályának egyik tanácstermébe. Itt ültettek le, miután engedélyt kaptam arra, hogy Szálasi Ferenc és társai népbírósági anyagát átnézhessem.

A dolog abszurditását talán nem kell hosszasabban elemezni. 1945-ben még az antifasiszta pártok vezetôi úgy tervezték, hogy a háborús fôbűnösök peranyagait publikálják, az iskolákban, egyetemeken tanítani fogják. E szép tervekbôl semmi sem lett, a népbírósági iratokat, a V-jelű (vizsgálati) dossziékat és magukat a népbírósági tárgyalási jegyzôkönyveket is gondosan elzárták a BM Irattárában. Hollós Ervinék 1956 után kutakodtak ezekben az iratokban, nekem úgy tűnik, hogy igen világos prekoncepció alapján. Igyekeztek minél több olyan háborús bűnöst találni, aki részt vett az 1956-os forradalomban.

Akkor sem értettem, ma sem értem, miért volt szüksége az Elhárító-Hírszerzô Szerveknek ezekre a népbírósági vizsgálati dossziékra? Mennyiben segítette elô szocialista államrendünk védelmét az, hogy mondjuk vitéz Sztójay Döme miniszterelnök, vitéz Endre László BM államtitkár, vitéz Jaross Andor belügyminiszter, vitéz Baky László BM államtitkár, hogy csak a magyarországi zsidóság Holocaustjában döntô szerepet játszó Horthy-vitézek közül soroljak néhányat, peranyagait nem az illetékes levéltárak, hanem Péter Gábor (jog)utódai ôrizték?

1989-1990 tájékán ezeket a V-dossziékat is elérte a rendszerváltozás vihara. Egy részüket visszaadták a megyei levéltáraknak és a Fôvárosi Leváltárnak, volt néhány dosszié, amelyik belekeveredett az iratmegsemmisítésbe (hiába, csak az nem téved, aki nem iratmegsemmisít), de most már lehetett szabadon kutatni. Ugyanis pontosan errôl vagy errôl is szó van, amikor arról beszélünk, írunk, hogy ki, milyen iratokat, dokumentumokat kaphat meg a Történeti Hivatalban.

II. A Yad Vashem, a BM és a Történeti Hivatal

1994 decembere óta válogatott történészekbôl álló kutatócsoportot vezetek Magyarországon, a jeruzsálemi Yad Vashem Archives (YVA) megbízásából. Feladatunk az 1938-1945 között keletkezett és a zsidókérdéssel kapcsolatos iratanyag feltárása, mikrofilmre vétele és Jeruzsálembe juttatása. Dr. Yaacov Lozowick úr, a YVA igazgatója 1994 késô ôszén találkozott a BM illetékeseivel, udvariasan megköszönte, hogy az elmúlt évek során több mint 10.000 oldalnyi népbírósági iratról kaptak fénymásolatot és örömmel nyugtázta, hogy a régi-új, folytonosan megújuló BM továbbra is áll a rendelkezésükre, minden olyan népbírósági anyagot, amelyre szükségük van, mikrofilmen megkapnak. Jelzem: egyetlen egy kockányi mikrofilmet sem kaptak az elmúlt négy év során. Elôször azért nem, mert kiderült, hogy a BM olyan szegény, hogy még egy árva mikrofilm-felvevôjük sincs. Vettünk nekik egyet, elkezdtünk kutatni, ezerszám jelöltük ki a háborús bűnösök peranyagait, vizsgálati dossziéit, kivétel nélkül 1945-1948 között keletkezett iratokat. Ôk meg elkezdtek mikrofilmezni, jöttek a hírek, hogy naponta hány száz képet csinálnak.

Azután kiderítették, hogy adatvédelmi szempontból kissé aggályos, amit csinálunk, csinálnak. Ugyanis a levéltári törvény és adatvédelmi törvény némiképpen ellentétben van egymással. A személyes adatok védelme és a történeti kutatás szabadsága, mint ezt az Alkotmánybíróság már megállapította, egyaránt alapvetô jogok. Személyes, szenzitív adatokat (nemzetiség, vallás, egészségi állapot, pártállás stb.) tartalmazó dokumentumokban a jelenlegi levéltári törvény szerint a történész kutathat, azokról 1997 decembere óta másolatokat is készíttethet, de már a publikálás, vagy ezen másolatok külföldre juttatása nehezebb, de nem megoldhatatlan feladat. A levéltári törvény tavaly decemberi módosítása, az adatvédelmi biztos ajánlását figyelembe véve, többek között úgy rendelkezett, hogy adatvédelmi szerzôdést kell kötnie annak az országnak (esetünkben Izraelnek) Magyarországgal, amelyik ilyen adatokat tartalmazó dokumentum-másolatokhoz akar jutni. Információim szerint egyébként idén késô tavasszal az izraeli fél aláírásra kész állapotban visszaküldte Budapestre az egyezmény tervezetét. Most már nincs más hátra, meg kell várni, míg a Kulturális Minisztérium illetékesei megtalálják íróasztalaikat és szakítanak idôt a felgyülemlett hátralékuk ledolgozására is.

Viszont idôközben megszületett az ügynöktörvény, hivatalos nevén: az egyes fontos tisztségeket betöltô személyek ellenôrzésérôl és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. tc. (etv.) Az ÉS Történeti Hivatalról (TH) szóló vitájában kissé elsikkadt – legalábbis a céhen kívüli, mondjuk így: civil olvasó barátaim, ismerôseim reagálásaiból számomra úgy tűnik – annak a ténynek a hangsúlyozása, amelynek Markó György, a TH elnöke nagyon is tudatában van. Nevezetesen, hogy a TH NEM LEVÉLTÁR. Tehát ebben a Hivatalban nem is lehet úgy kutatni és másoltatni, mint más levéltárakban. Tavaly novemberben Markó elnök úr személyesen adta kezembe az etv-t, nyugodtan bökve e jogi torzszülemény 25/G.