Forrás: hirszerzo.hu

2006. január 26. 18:10

Az abszolút többséget szerzett Hamász nem tárgyal Izraellel. Amerika kitart: a terrorszervezet az terrorszervezet.

Nem sokkal azután, hogy egyik első állásfoglalásában a Hamász nevű szervezet közölte, továbbra sem tárgyal Izraellel és folytatja a fegyveres harcot, Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter a svájci Davosban kijelentette: Washington továbbra is terrorszervezetnek tekinti a Hamászt, függetlenül attól, hogy az iszlámista szervezet a jelek szerint győzelmet aratott a palesztin törvényhozási választásokon. „A palesztin nép nyilvánvalóan a változásra szavazott, de hiszünk benne, hogy a béke és egy békés élet iránti vágyuk változatlan” – mondta a külügyminiszter egy videokonferencián.

Izraeli titkosszolgálati források szerint a Hamász győzelme a palesztin választásokon „regionális földrengést” okozhat, hiszen a Közel-Kelet történetében először jut demokratikus úton legitimált politikai hatalomhoz a Muszlim Testvériség nevű egyiptomi központú iszlámista terrorhálózat (amelynek a Hamász része).

Ma a Jordán nyugati partján lévő területeken (Ciszjordániában) összecsaptak a két rivális palesztin párt, a Hamász és a kormányzó Fatah aktivistái, legalább két ember megsérült. A terrorszervezet képviselői kifüggesztették zászlójukat a palesztin parlament ramallahi épületére. A helyzet továbbra is átláthatatlan. (Debka, MTI, Spiegel)

Comments are closed.