Népszabadság * Zalán Eszter * 2006. január 27.
Sebesültet visznek ki a palesztin parlamentbőlKép: REUTERS – Eliana Aponte Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a radikális Hamasz a szerdai palesztin parlamenti választásokon – ismerte el a rivális Fatah párt tegnap, a hivatalos eredményeket azonban lapunk zártáig még nem közölték.
Ünnepelnek a Hamasz-támogatók
A 132 fős törvényhozásban 76 helyet szerzett meg a korrupció leszorításával kampányoló Hamasz, melyet az Egyesült Államokban, az Európai Unióban és Izraelben is terrorista szervezetként tartanak számon. Az eredmény mindenkit meglepett, még a Hamaszt is.
Szerda este még a kormányzó Fatah emberei ünnepeltek Gázaváros utcáin – mint kiderült, korai volt az öröm. Tegnap már nem az volt a kérdés, hogy a Hamasz benne lesz-e az új kormányban, hanem az, hogy vajon a palesztin elnök Mahmud Abbasz vezette Fatah tagja lesz-e az új kabinetnek.
– Nem azért indultunk a választáson, hogy egyedül kormányozzunk, együtt kell működni a többi párttal – mondta lapunknak Sami Abu Zahri, a Hamasz szóvivője, akit szintén meglepett a szervezet jó eredménye. A Fatah egyelőre elzárkózik a koalíciótól. – Abbasz döntésére vár a párt, de a tendencia az, hogy nem lesz Hamasz-Fatah koalíció – mondta a Népszabadságnak Szufján Abu Zaid, a Fatah egyik volt minisztere. Elismerte, hogy a Fatah hibázott, amikor azt hitte, belső ellentéteit elég a választás után megoldania. Szerinte lehetetlen, hogy a Hamasz ne álljon kapcsolatban Izraellel kormányzása során, hiszen a palesztin területen szimbiózisban élnek a zsidó állammal.
Wadi Abu Nasszer szakértő szerint a szavazók meg akarták büntetni a Fatahot. Szerinte egyébként a felmérések szakmailag pontatlanok voltak, és a palesztinok sem vállalják a véleményüket nyilvánosan – ezért nem lehetett előre látni az eredményt. – Mostantól minden lehetséges – mondta az elemző lapunknak, bár szerinte a Hamasz még nem készült fel mentálisan a kormányzásra.
A Hamasz győzelmét nem lehet túlbecsülni. A szakértők szerint a szervezet sikerének okai: a Fatah és a Nyugat elleni protestszavazás, a Hamasz az önkormányzatokban bizonyított jó munkája, és az, hogy a radikális szervezetnek sikerült Izrael gázai kivonulását saját győzelmének elkönyvelni. Iszlám kormánya lesz Palesztinának. A térségben a politikai iszlám nagy lökést kaphat. Érdekes jogi kérdés: a Hamasz nem tagja a Palesztin Felszabadítási Frontnak, amely aláírta az oslói megállapodást és létrehozta a palesztin hatóságot, melyet most a Hamasz fog vezetni.
Gázavárosban a Hamasz támogatói zöld zászlókkal feldíszített kocsikkal ünnepeltek. Kora délután viszont Ramallahban megtörténtek az első összetűzések a Hamasz és a Fatah hívei között. A palesztin parlament épülete körül kövekkel dobálták egymást, ablakokat törtek be. Este aztán Intiszár al-Vazír, a Fatah központi bizottságának tagja bejelentette, a mozgalom nem csatlakozik a Hamasz vezette kormányhoz.
Hírek szerint a gázai átkelőnél az izraeli katonák lelőttek egy 9 éves palesztin lányt, aki nem állt meg a felszólításra.
lHamasz arabul buzgalmat jelent, s a szervezet nevét jelentő betűszó „lefordítva” Iszlám Ellenállási Mozgalomnak felel meg. Az Izrael megsemmisítését célul kitűző, szélsőséges mozgalom az első, 1987-es palesztin felkelés (intifáda) során szerzett magának befolyást a palesztinok között. A 2000-ben kezdődött második intifáda során a Hamasz fegyveres szárnya mintegy hatvan öngyilkos merényletet hajtott végre izraeli célpontok ellen, ugyanakkor 2004 nyara óta a Hamasz többé-kevésbé betartotta a tűzszünetet.
lA Fatahot, vagyis a Palesztin Nemzeti Felszabadítási Mozgalmat az 1950-es évek végén alapították. A néhai Jasszer Arafat által irányított szervezet jelentős támogatást és fegyvereket is kapott a volt Szovjetuniótól és a kelet-európai kommunista rezsimektől. A Fatah különböző fegyveres szárnyai az 1970-es években számos véres merényletet követtek el izraeli célpontok ellen a Közel-Keleten és Nyugat-Európában. A hidegháború egyik nagy túlélőjének tekintett Arafat vezetésével a Fatah győzött az 1996-os palesztin választásokon.

