Forrás: MNO

A Hamász mozgalom fölényesen nyert a palesztin választásokon a nem végleges eredmények szerint. A palesztin elnök nyilatkozatban erősítette meg a hírt. A Hamász egyik vezetője szerint a szervezet kész meghosszabbítani a tűzszünetet Izraellel, ha a zsidó állam is betartja azt. Közben Rámalláhban összecsaptak egymással a Hamász és a Fatah hívei.

Bár továbbra sincsenek hivatalos eredmények, a palesztin területen és Izraelben is minden fontosabb politikai tényező elismerte, hogy a radikálisnak tartott Hamász mozgalom fölényesen nyert a választásokon, a 66 helyi választókörzetből 51-ben győztek és az országos listán is többségbe kerültek. A palesztin elnök nyilatkozatban erősítette meg a hírt, majd elfogadta Korei eddigi kormányfő lemondását. Korei vezetésével lemondott a teljes palesztin kormány. Mahmúd Abbász elnök a Hamász meglepetésszerű győzelme után kijelentette, hogy a palesztinoknak tiszteletben kell tartaniuk a szavazás eredményét.

Az első nyilatkozatokban a Hamász vezetői bejelentették, hogy tovább kívánják folytatni Izrael elleni harcukat, valamint terveik szerint a Palesztin Hatóságon belül felveszik a küzdelmet a korrupcióval. A szervezet egyik vezetője ugyanakkor azt mondta: a Hamász kész meghosszabbítani a tűzszünetet Izraellel, ha a zsidó állam is betartja azt. A palesztin választásokon nyertes szervezet egyik vezetője azt mondta, hogy ha Izrael nem tartja magát ehhez, akkor a Palesztin Hatóságnak nem lesz más választása, mint megvédeni földjét és népét. Mahmúd Abbász palesztin elnök és Ariel Saron izraeli kormányfő tavaly februárban állapodott meg a tűzszünetben, amihez a Hamász eddig tartotta magát.

Rámalláhban összecsaptak egymással a Hamász radikális szervezet és a Fatah mozgalom hívei. A két rivális szervezet támogatói a parlament épületénél kövekkel estek egymásnak, és ablakokat törtek be. Lövések is eldördültek a ciszjordániai városban, legkevesebb két ember megsérült. Előzőleg a Hamász hívei bevonták a palesztin zászlót parlament tetejéről, és egy zöld iszlámista lobogót tűztek ki helyette Rámalláhban.

Izraelben Ehud Olmert estére összehívta a biztonsági kabinetet, Saúl Mofaz honvédelmi miniszter és Cipi Livni külügyminiszter asszony részvételével. Az eddigi álláspont szerint Izrael nem hajlandó tárgyalni a fegyveres harcot és terrort el nem vető Hamásszal.

Solana: Új helyzetet teremt az unió számára a Hamász győzelme

Javier Solana szerint új helyzetet teremt az Európai Unió számára a Hamász győzelme. Az Unió külpolitikai főmegbízottja diplomatikusan fogalmaz, hiszen rendkívül kínos új helyzet alakul ki, ha a Hamász domináns szerepet kap a Palesztin Hatóság irányításában. A Hamász ugyanis rajta van az Unió által hivatalosan is terroristának minősített szervezetek listáján – mondta az Európai Bizottság külügyi szóvivője.

Kofi Annan ENSZ-főtitkára arra figyelmeztetett, hogy a Hamásznak le kell tennie a fegyvert, ha részt akar venni a kormányzásban.

Az Európai Unió külügyi biztosa, Benita Ferrero-Waldner azt közölte, hogy a Bizottság bármilyen palesztin kormánnyal kész együttműködni, de csak akkor, ha az békés eszközöket használ.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter Washington változatlan támogatásáról biztosította a palesztin elnököt és politikáját. Condoleezza Rice telefonon hívta fel Mahmúd Abbászt. Oroszország is azt közölte, hogy folytatja az együttműködését a Mahmúd Abbász vezette Palesztin Hatósággal. George Bush washingtoni sajtótájékoztatóján azt szorgalmazta, hogy Mahmúd Abbasz elnök maradjon hatalomban. Az amerikai elnök fontosnak nevezte, hogy a választásokon győztes Hamász minél előbb vonja vissza az Izrael lerombolásáról szóló felhívását, és tegye le a fegyvert.

Iránban üdvözölték a Hamász választási győzelmét, amivel az iráni vezetők szerint a palesztin nép az Izraellel szembeni ellenállás folytatása mellett döntött.

(Magyar Rádió)

Comments are closed.