Forrás: ÉS

Csuhai István

Szeméttelep

Követési távolság

John King: A futball faktor. Fordította Kovács Levente. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2005. 296 oldal, 1990 Ft

Diákkoromban, úgy a középiskola vége előtt egy évvel lábra kapott a hír, hogy az előző évben egy egész gimnáziumi osztály bukott meg az angol érettségin azért, mert a „cemetery” („temető[kert]”) szót a vizsgázók az írásbeliben egytől egyig „szeméttelep”-nek fordították. A buktatás szigora bizonyára a közös ihletet szankcionálta, és óhatatlanul figyelmen kívül kellett hagynia azt a nyelvi azonosalakúságon alapuló jelentésadási folyamatot, amely legalább egyetlen diák agyán bizonyosan végigpergett. Megtörtént-e vagy sem, a „cemetery” példája azonnal eszembe jutott, amikor megláttam, hogy a most harmincas éveinek második felében járó, újabb munkái révén amolyan kultuszíróvá vált John King eredetileg 1996-ban napvilágot látott debütáló könyvét, a The Football Factoryt magyarul A futball faktor címmel jelentette meg a Kalligram Kiadó.

Örök szabály persze, hogy a címet sosem fordítják, hanem adják. Ha ehhez komolyan mérlegeltem volna még bizonyos Ian Wooldridge egyenesen a Daily Mail hasábjairól a magyar kiadás hátlapjára átszármaztatott reklám-mondatát („Kőkemény próza. Többet elmond a focihuligánok mentalitásáról, mint az összes szociológiai tanulmány együttvéve.”), akkor könynyen hihettem volna, hogy pozsonyi barátaimat a „mindent a könyv eladásáért”-elv jegyében odahagyta a józan esze, s még a tudományt, a „szociológiai tanulmányok” ilyen-olyan összességét is képesek feláldozni a haszonelvűség oltárán – hajlamosak ezt a jó tollal megírt középregényt önmaga valódi jelentőségénél általánosabb érvényűnek, faktornak tekinteni a focit illetően.

Gyorsan megnyugtatok mindenkit, hogy nem ez történt. John King könyve egyáltalán nem „faktor” vagy „tényező” a labdarúgás összefüggésében, beszélője fikarcnyival sem ért jobban a focihoz, mint Dávid Ibolya, vagy ennek legalábbis az égvilágon semmi jelét nem mutatja. Kingnek ezt a művét megjelenésekor előszeretettel hasonlították Nick Hornby Focilázához: Nick Hornbyt viszont (sok-sok Földnélküli Jánossal foglalkozó átvergődött honlap a tanúm rá) John Kinghez soha nem szokták mérni. A Fociláz áttetsző, öniróniával teli, már-már fennkölt vallomás a futballszurkolás minden mást maga alá rendelő, gyönyörűséges monomániájáról – A futball faktor legfeljebb pillanatkép az ehhez képest jóval tünékenyebb, ám úgy tetszik, mindörökre velünk maradó, vérgőzös, jobbos, rasszista homofóbiáról, mely történetesen a futball környékén talált magának kisülési pontot a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának Angliájában (és talál ott is terepet magának a 89 utáni Magyarországon). A mostani magyar megjelenés esetében egyértelműen arról van szó, hogy afféle promóciós kísérőanyag ahhoz a 2004-es, a regény alapján készült angol filmhez, mely 2005 végén, e könyv magyar megjelenésével egy időben került a hazai filmforgalmazásba (a kötet élénkpiros-fekete borítója is az eredeti filmplakát színeire utal), s mivel ott a fenti keresztséget kapta, már nem volt visszaút. Nem állítom, hogy a szó szerinti A futball-gyár vagy A futball-üzem cím szerencsésebb választás lett volna, még A futball-fusi is inkább irodalmiaskodó megoldásnak tetszik, a könyv voltaképpeni tárgyát tekintve azonban A futball-temetőt éppenséggel el tudnám képzelni, A futball-szeméttelepet pedig határozottan telitalálatnak tartanám.

A könyv fő történetszála a huszonéves Chelsea-drukker, Tom Johnson egyes szám első személyben elmesélt kalandjait követi, aki hét közben rakodómunkásként ténykedik. Alig várja a szombatot (olykor a szerdára eső kupanapot), amikor a haverokkal összeverődve a Chelsea-szurkolók kemény magjaként, az önmagát „Headhunters”-nek (Fejvadászoknak) nevező csoport tagjaként hazai pályára, a Stamford Bridge-re igyekezhet, más alkalmakkor csapatát idegenbe, londoni pályákra vagy valamelyik angliai városba kísérheti. Sohasem maga a meccs érdekli (a meccsek leírásai kivétel nélkül nyúlfarknyiak és tökéletesen semmitmondóak), hanem leginkább az éppen aktuális ellenfél hasonszőrű ultrái, akikkel a meccs előtt vagy után valamilyen csetepatéba keveredhet. Adrenalinszintjét egy-egy jól bevitt ütés meg a rendőrök előli menekülés emeli, a jutalom pedig a meccs előtt vagy után könnyedén lehúzható nyolc-tíz korsó vizezett sör vagy a meccs előtt mindig futni hagyott, utána viszont mindig könnyedén meghúzható egyéjszakás csajok. Az ismétlődései révén bontakozó fejleményeket (minden adódó lehetőség „megér egy próbát”, ez a szörnyű anglicizmus Tom kedves szavajárása) novellaterjedelmű szövegdarabokban adagolja a szerző, minden egyes meccsel újrakezdődik a rituálé, mindig ugyanúgy zajlik le minden, lényegében tökéletesen függetlenül attól, hogy végül sor került-e a bunyóra vagy sem. A majd háromszáz oldalon Tomot tekintve nem történik semmilyen változás, a Derby County elleni hazai meccs után ő ugyanúgy tűnik ki a képből, mint ahogyan a Coventry elleni meccs előtt oda bekeveredett. (A futball faktor amúgy indító része egy lazább trilógiának, John King első három könyvének; Tom Johnson sorsának további, előre elárulom, különösebb izgalmakat, fordító eseményeket nem tartogató, ám kétségtelenül olvasmányos alakulását az 1998-as Headhuntersben, illetve az 1999-es England Awayben lehet figyelemmel követni.)

A „meccsnovellák” közé szabályos ritmusban ugyancsak novellaszerű, hol egymással, hol a Tom-féle történetszál valamelyik szereplőjével összefüggő epizódok illeszkednek (közülük kerül ki a kötet legsikerültebb, Hősök napja című fejezete, a könyv egészét tekintve amolyan kicsiben a nagyot tükröző, önállóan is elolvasható antológia-darab), ezek ellenpontozzák, megerősítik, megemelik vagy éppen lenullázzák, eljelentéktelenítik Tom Johnson konyhafilozófia-szerű bölcselkedéseit. A futball faktor ennek a narratív rendszernek a működtetésével válik éles társadalmi szatírává. Tom idegengyűlölete, a feketék, a gazdagok, a zsidók, a politikusok, a főnökök, a szabályokat elfogadók, egyáltalán a falanszterszerű angol élet iránt kinyilvánított ellenszenve ezekben a közbülső fejezetekben reflektálódik, melyekben viszont az angol kispolgár önsajnálata, a régi dicsőség és a régi rend visszasóvárgása, a fennállóval szembeni örök tartózkodás és méltatlankodás nyeri el különös bírálatát. London A futball faktor rideg kulisszájaként hiába kel életre a maga negyedeivel, kerületeivel, metróállomásaival, stadionjaival, lakóival, vélt és valóságos, valamilyen módon megemlített vagy szóba sem kerülő ellentmondásaival, ebben a városban a könyv tanúsága szerint a kispolgárnak pontosan ugyanazt a falanszterszerű angol hétköznapi életet kell élnie, mint amilyet teremtménye, a szombat délutánonként az ő vére ontására is áhítozó futball-B-közép él.

Ennek belátásához tényleg nem kell érteni a focihoz.

Élet és Irodalom

50. évfolyam, 03. szám