Forrás: Népszava

Sokat elárul az emberről az, hogy kik veszik körül, amikor haldoklik. Nos, Alikot, az orosz-zsidó emigráns festőt vagy egy tucatnyian, s főleg nők: felesége, egykori szeretői, kislánya – akiről nem is tudja, hogy az – szóval kalandos életének hosszabb-rövidebb, hol párhuzamos, hol egymást keresztező állomásai.

A New York-i lepusztult lakásban hihetetlen kompánia sereglik össze, mindenféle – szintén orosz emigráns – hölgyek, fiatalok és idősebbek, művészek, civilek, sikeresek és tévútra tévedtek, s ami a legabszurdabb az egészben, hogy nem féltékenykednek, nem marják egymást, a haldoklót segítik minden erejükkel és szeretetükkel. Beosztják, ki mikor mosdatja, ki mikor virraszt mellette, fizetik a csekkjeit, bevásárolnak a mozgásra már képtelen egykori életművésznek. Valószínű mindehhez orosz emigránsnak kell lenni Manhattenben, nincs ugyanis az a nyugat-európai, keresztény kultúrában nevelkedett nő, aki másik fél tucatot elviselne maga és szeretett haldoklója mellett. Ám ezeket a nőket nemcsak az Alikhoz fűződő viszonyuk köti össze: mindannyian otthagyták a Szovjetuniót még a Gorbacsov előtti években, elmenekültek az elviselhetetlen elől egy szebb jövő reményében. A Booker-díjas, méltán világhírűvé vált Ulickaja ezt a mindenek feletti, „vallásos” szeretetet mutatja be minden hókuszpókusz nélkül a maga értelmezhetetlen egyszerűségében, hogy lám-lám, létezik ilyen, csak éppen ehhez valamiféle koordinátarendszer-nélküliség kell. S Alik kolóniája valóban nélkülöz mindenfajta normát és koordináta-rendszert, s mégis, vagy éppen ezért, irigylésre méltó a maga káoszával, valószerűtlenségével és szeretetével.

De az abszurditás normálisként való bemutatásán és a finoman rajzolt jellemábrázolásokon túl a Vidám temetés legnagyobb érdeme a mögöttes: a becsempészett kultúrfilozófiai diskurzusok, melyeket például az Alik megkeresztelésére érkező pap és az alkalomra szintén meghívott rabbi folytat, valamint az írói kommentárok az emigráns létről, az amerikai és orosz orvostudomány kibékíthetetlenségéről, s a kultúrák áthághatatlan, mégis megható különbözőségéről. Hogy miért van például, hogy Amerika egész tudományágakat fejlesztett ki a szenvedés elűzésére, az orosz lélek működésének alapja viszont éppen az, ahogyan beépíti magába a szenvedést az ember. Az írónő előző, nálunk kiadott regénye az Életművésznők címet viselte. Ott azonban az életművészet a kitalált, elhazudott történetekben rejlett. Itt semmi hazugság nincsen, mindenki tudja, hogy Alik meg fog halni, maga is tökéletesen tisztában van vele. Ágy élnek, így szeretik egymást: haldokolva, illúziómentesen. És ez a művészet.

Kozár Alexandra

Ljudmila Ulickaja: Vidám temetés

Magvető

Négy csillag