Forrás: NOL

Megváltozott a viszony Európa és a zsidóság között

Népszabadság * Czene Gábor * 2006. január 23.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyire veszélyes, de a jelenség kétségtelenül létezik, és aggodalomra ad okot. A neve: új antiszemitizmus. Ez volt a témája annak a budapesti rendezvénynek, ahol többek között Heller Ágnes filozófus tartott előadást.

A Szombat című folyóirat hét végén rendezett konferenciáján kicsinek bizonyult a Bálint Zsidó Közösségi Ház nagyterme. A más helyiségekből behordott pótszékek is megteltek, a későn jövőknek állóhely is alig jutott. A résztvevők száma jelezte: sokan érzik úgy, hogy beszélni kell az antiszemitizmus új formáiról.

Izrael szélsőséges és egyoldalú bírálata, bűnbakká tétele, létjogosultságának elvitatása – sorolta bevezetőjében az általa posztmodern antiszemitizmusnak nevezett jelenség ismertetőjegyeit Szántó T. Gábor, a Szombat főszerkesztője. Auschwitz után persze nem könnyű zsidóellenesnek lenni, az antiszemita indulatok ezért gyakran emberi jogi érvekbe csomagolva fogalmazódnak meg. Izraelt természetesen lehet és kell bírálni, de – hívta fel a figyelmet – sokan éppen ezt használják fel arra, hogy gyűlöletet keltsenek a zsidók ellen. Viszonylag új fejleménynek tekinthető, hogy mindez már nem csupán a szélsőjobboldalon, hanem egyre inkább a baloldalon is tapasztalható.

Kovács András szociológus azt mondta: Európa és a zsidóság viszonya alapvetően megváltozott. A kilencvenes évek második felétől egyre több olyan hír látott napvilágot, ami megszólalásra késztette az antiszemitizmus újjáéledésétől tartó zsidó szervezeteket. A zsidóság félelmeit a nyugat-európai politikusok meglepetéssel és sértődötten fogadták. Azt, hogy milyen nehéz megállapítani, mikor beszélhetünk valós és mikor vélt sérelmekről, a szociológus egy viccel érzékeltette. A beteg elmegy a pszichiáteréhez: doktor úr, nekem üldözési mániám van! De üldöznek is…

A zsidósághoz való viszony megváltozása összefügg azzal, hogy a háború után felnövő nemzedékek kollektív tudatában már nincs meghatározó szerepe a holokausztnak. Öszszefügg azzal is, hogy megbukott a kommunista világrend, és az Egyesült Államok jelentősége csökkent Európa számára. A baloldali mozgalmak ugyanakkor – azzal, hogy kénytelenek voltak feladni a szocializmus eszményét – súlyos identitásválságba kerültek. A válságból való kilábaláshoz kapóra jött az USA-ellenesség, a nagytőkével kapcsolatos sztereotípiákat pedig könnyű volt beilleszteni a zsidóságról alkotott előítéletes képbe. Kovács András szerint az új antiszemitizmus nem nevezhető súlyos veszélynek, de az is biztos, hogy lebecsülni sem szabad.

Heller Ágnes filozófus utalt arra: az antiszemitizmus Magyarországon hagyományosan a jobboldalhoz kötődik, annak ellenére, hogy például a háború után nálunk is előfordultak olyan atrocitások, amelyekben kommunisták is részt vettek. A nyugati baloldal viszont a korábbi évszázadokban sem volt mentes attól, hogy született kizsákmányolóknak tartsa, és a kapitalizmussal azonosítsa a zsidókat, akik, ha nem is keresztények vérével táplálkoznak, a proletárok vérét szívják. Egyik pamfletjében még Marx is kapzsisággal és pénzéhséggel vádolta a zsidóságot. (Marx lánya utóbb azzal mentegette apját, hogy nem is ismert zsidókat – a saját családján kívül.)

A baloldalon felbukkanó antiszemitizmus azonban mindig komoly felháborodást keltett, sokáig ebben is különbözött a jobboldalitól. A hetvenes évektől kezdve a nyugati országokban már a konzervatív jobboldal is szalonképtelennek tekinti az antiszemitizmust. Kedvezőtlen változás viszont, hogy a szélsőjobboldal mellett újabban mértékadó baloldali orgánumokban is teret kap az Izrael-ellenesség köré épülő új antiszemitizmus. Heller Ágnes szerint nehéz szívvel, de ki kell mondani, hogy Nyugat-Európában és Latin-Amerikában a baloldal ma inkább tolerálja az antiszemita megnyilvánulásokat – főleg, ha arab eredetűek -, mint a konzervatív jobboldal. Úgy vélte, hogy egy olyan jelenség kialakulásának a közepén vagyunk, amiről nem tudni, hogy elsorvad-e, vagy tovább erősödik, és ha igen, milyen irányba.

Bence György filozófus felidézte, hogy a Nagy-Britanniában élő mozlim vezetők nemrégiben azt kérték: ne külön a holokausztnak, hanem valamennyi népirtás áldozatainak legyen közös emléknapja. A konkrét esetet elemezve a filozófus kimutatta, milyen módon lehet az antiszemitizmust látszólag demokratikus érvek mögé bújtatni.