Forrás: NOL

Népszabadság * Féderer Ágnes * 2006. január 21.

Kép: Kovalovszky Dániel „Nagyapám mindig azt mondta: Amerre jársz, kislányom, ha ismeretlen is neked az a cigány, az ország másik felében, de köszönj, mert ezzel kimutatod a tiszteletedet. Most ha egy cigánynak köszönök, azt nézi, miért köszön ez nekem, honnan ismerem, ki ez? De én nem így mérlegelek, köszönök, és közéjük megyek. Azt nézem, hol van több cigány, mert közöttük a helyem.” (Sztojka Kati a Vigyél magaddal című filmben, 1989)

A mosolya majdnem teljesen a régi. Határozottan nyújtja a kezét, erős a fogása. A tartása most is büszke. Percek múltán jövök csak rá, hogy mi változott. Kétségbeesést látok melegbarna tekintetében.

Sztojka Kati kórházban fekszik. Az egyik szeme bevérzett – vérnyomásproblémái vannak. Megpróbálják elvonni tőle a nyugtatókat is, a börtönben kilenc szem Xanax, plusz Seduxen, plusz Rivotril volt hosszú időn át a napi adagja. Az utóbbi hetekben szinte mindent kihányt. Majdnem 25 kilót fogyott.

Tizenegy hónapig volt előzetes letartóztatásban. Két hete engedték ki onnan.

Sztojka Kati belekapaszkodik barátai kezébe: – Be kell bizonyítanom, hogy jók vagyunk. Meg akarom mutatni azt is, hogy én tiszta vagyok

– Be kell bizonyítanom, hogy jók vagyunk – mondja. – Meg akarom mutatni azt is, hogy én tiszta vagyok.

Kati belekapaszkodik barátai kezébe, miközben beszél.

– Megtörték. Az utolsó kihallgatásán már nagyon sírt. De hiába mondták neki, „na, csak kettőt valljon be, akkor kiengedjük”, mindvégig csökönyösen azt hajtogatta, nem követtem el semmit – meséli a jobbján Farkas Lilla, Kati ügyvédje.

– Sokáig nem is tudtuk, mivel vádolják. Csak azt tudtuk, rendes ember – szól közbe Böjte József filmrendező, aki két dokumentumfilmet forgatott Katiról. Az első – „Vigyél magaddal” – még 1989-ben készült, egy cigánytelepen felnőtt, szép arcú fiatal lányról szól, akiből szociális munkás lesz, és elszánja magát arra, hogy minden erejével a cigányokért küzdjön.

A nyomortelep ellen. A hagyományaikért. A szegénységük ellen. A tisztességükért. Az előítéletek ellen.

„Egyszer kaptam egy verset az osztályfőnökömtől. Másnap kellett elmondani, akkor persze én sötétkék szoknyát, fehér blúzt vettem, és olyan büszkén jártam, hogy én is a szavalók közt leszek, az ünnepélyen részt veszek. És akkor a tanárnő azt mondta: nem fogod elmondani. Igazgató bácsival a folyosón találkozom, megkérdezi, mért nem vagyok ott fenn, a lépcsőn. Mondom: hát azt mondták, hogy… Mit, hogy nem! És megfogta a kezem, és felvitt. És először nekem kellett elmondani a verset, és én úgy gondolom, hogy akkor valami történt, úgymint pedagógusokkal és gyerekekkel, mikor én ott azt a verset elmondtam. Én másnap már nem az a régi büdös cigány voltam, nem az a cigány, akitől el kell fordulni, hanem éreztem, hogy be akarnak fogadni. De akkor én már nem akartam, hogy engem ők elfogadjanak, meg én úgysem felejtem el mindazt, ami velem történt.” (Sztojka Kati, 1989)

A második filmben – közel másfél évtizeddel később – Sztojka Kati mint a Kalocsai Cigány Önkormányzat képviselője arról mesél, mi valósult meg az álmaiból. Kati elérte, hogy lebontották Kalocsa szégyenét, a roma barakkot. Régi klubosai, akiket hagyományőrzésre, összetartásra nevelt, tovább tanultak, van köztük tanítónő, rendőr, mások vele dolgoznak. Kati volt az első szerkesztőriporterek egyike a Magyar Televízió roma magazinjában. Elsőként volt ott szinte minden olyan helyszínen – Zámoly, Kétegyháza, Székesfehérvár stb. -, ahol romák bajba kerültek. Például a kalocsai majálison, ahol szkinhedek megvertek több cigányt, köztük terhes asszonyokat, öregeket. Kati ki merte mondani, hogy a rendőrség hibázott, amikor az áldozatokat tartóztatta le, csak azért, mert cigányok. Hatalmas tömeg tüntetett a kapitányság épülete előtt, a kommandósok már majdnem rájuk rontottak, amikor Kati kiállt a demonstrálók elé, és beszélni kezdett. A tömeg hitt neki, a romák békésen hazamentek.

Amikor az első film készült, Kati úgy gondolta, a romák összefogása lesz a megoldás helyzetük jobbítására. Aztán szembesült a valósággal. Azzal, hogy Magyarországon erősebb az előítélet, mint hitte volna. Nagyobb a megosztottság, mint feltételezte. Nemcsak magyarok, romák is felgyújtják romák házait, romák is elűznek a lakóhelyükről romákat, romák is benyújtanak petíciót romák ellen, hogy „azok a romák mások, bűnözők, csórók, piszkosak”.

Viszont az is kiderült, hogy a cigányok között neki különleges helye van. Hatalma adatott, és óriási felelőssége is, mert őt meghallgatják, és neki el merik mondani a romák mindazt, ami a szívüket nyomja. Mert benne megbíznak.

Nem fejezte be a főiskolát, mert minden idejét a cselekvés töltötte ki. Nincs saját családja, mert minden energiáját a többiek boldogulása kötötte le. Megszokta, hogy a győzelmeiért mindig nagy áldozatot kell hoznia.

Kati, vigyél magaddal, mondta neki 1989-ben egyik tanítványa. Ha most megkér valaki, hogy vigyem magammal, megkérdezem tőle, ugyan, hová vigyelek? – mondta a kamerába Kati két évvel ezelőtt. De nem volt csalódott vagy kiábrándult, talán egy kicsit fáradt. Az utolsó filmbeli mondata így hangzik: „Tudom, hogy folytatnom kell!”

Böjte József 2004-ben elkészült, Hová vigyelek? című dokumentumfilmjét levetítették a tavalyi filmszemlén, aztán dobozban maradt. A nagyközönség már nem láthatta. A hírek akkor már arról szóltak: Sztojka Katit letartóztatták.

Tavaly február végén tanúként idézték be a romák osztrák kárpótlásával kapcsolatos visszaélések miatt a rendőrségre. Nem lepődött meg, számított rá, hogy kérdezni fogják, hiszen cigány önkormányzati vezetőként maga is hitelesített kérvényeket. Igaz, az első pillanattól kezdve tiltakozott ellene, több fórumon is beszámolt rossz érzéseiről, hogy a rendszer visszaélésekre ad alkalmat. Még a kárpótlást bonyolító Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványnál is jelezte kételyeit. De – mivel erre utasította a kalocsai aljegyző is – Kati hitelesített. Azt mondja: egyetlen eszköze volt csupán, hitt a papíroknak vagy azoknak, akik előtte megjelentek.

Az Osztrák Megbékélési Alap 2003 végéig szabott határidőt a II. világháború alatt Ausztriába kényszermunkára hurcolt romáknak, hogy kárpótlást kérjenek. A jogosultság bizonyításához két tanú kellett, akik igazolták, hogy valós, amit a kérelmező állít. Eleinte nagyon kevés beadvány érkezett, aztán meg, szinte egyik pillanatról a másikra, több mint tízezer. Az a döntés született, a helyi cigány önkormányzati vezetők, akik valóban ismerhetik az ott élő romákat, hitelesítsék „felül” a már korábban, például közjegyzők által hitelesített kérelmeket is. Zala megyéből érkeztek először hírek arról, hogy az osztrák kárpótlás megszerzése – a legkisebb összeg is hétszázezer forint körül volt – komoly üzletággá vált. Idős cigányok adatait és aláírását adták-vették, a kerettörténet kitalálása, tanúk felsorakoztatása pedig nem okozott gondot. (Mint arról január 16-án riportban beszámoltunk, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség a napokban 26 személy ellen emelt vádat, akik feltételezhetően csalással jutottak osztrák kárpótláshoz. A többi gyanúsítottat megrovásban részesítették.)

Sztojka Kati már 2004-ben tudta, hogy Kalocsán is nyomoz a rendőrség.

– Márciusban beállított néhány ismeretlen férfi az irodámba – meséli -, és azt kérték, hitelesítsek nekik néhány kérvényt, megéri majd, fizetnének érte. Amikor nemet mondtam, megfenyegettek, azt kiabálták, nagyon megbánom, hogy kivettem a pénzt a zsebükből.

Kati ezt az egy évvel korábbi történetet is elmesélte a rendőrségen 2005. február 22-én. Amint a jegyzőkönyv elkészült, tanúból gyanúsítottá minősítették át, mire feleszmélt, bilincs kattant a csuklóján. Több mint tizenegy hónappal később hagyhatta el a börtönt.

Eleinte azt sem közölték vele, pontosan mivel gyanúsítják. Mindössze annyit tudott, a nyomozók arról faggatják a kalocsai romákat, milyen körülmények között folyt a hitelesítés.

Ügyvédje szerint mostanra 152 csalási ügy és mindösszesen 64 millió forint szerepel Kati bűnlistáján.

Kati makacsul ismételgette, hogy legfeljebb egyetlen dologban hibázott: jóhiszemű volt. És nem értette, miért vallott ellene valaki például úgy, hogy pénzt kért a hitelesítésért, nem hitte el, pedig leírva látta, hogy az egyik rokona azt állította róla, nem is ismeri. Nem értett már semmit.

Amikor bekerült a börtönbe, a romák először azt hitték, látogatóban jár, biztosan segíteni jött – ahogy mindig szokott. Csak akkor esett le nekik, mi történt, amikor Kati másnap, harmadnap és egy hét múlva is ott volt még a sorban.

– Hatoldalas leveleket írtam haza a testvéreimnek, hogy milyen jól vagyok – meséli. – Ez a szépítés tette elviselhetőbbé a benti létemet.

Kati minden beszélőn arról faggatta a látogatóit, mit mondanak róla az emberek otthon, mit hisznek el.

Augusztus 20-án a helyi rádió ünnepi műsorában szinte csak neki küldtek zenét a kalocsaiak. Sztojka, hiányzol, gyere haza! – szólt az éterben az üzenet.

Két hete kiengedték, azóta kórházban fekszik.

A rendőrség hamarosan lezárja a nyomozást, egyelőre annyit tudni, az ügyészségre valószínűleg nagy értékű csalás alapos gyanújával, vádemelési javaslattal kerül át majd az ügye.

Sztojka Kati végig mosolygott a beszélgetésünk alatt. Csak egyetlenegyszer telt meg könnyel a szeme. Amikor azt kérdeztem: hogy lesz tovább?

– Be akarom bizonyítani: az idős kérelmezők ártatlanok, és persze én is ártatlan vagyok. Bennem van a lendület, csak erő kéne – mondta.