Forrás: NOL

Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. január 21.

II. János Pál imája a Siratófalban – megbékítő üzenet Kép: REUTERS – Jim Hollander

A protokoll része, hogy az állam- és kormányfők a hivatalos látogatáskor ajándékot cserélnek. Móse Kacav izraeli elnök tavaly novemberben, a vatikáni audiencián XVI. Benedek pápának Uri Bialer izraeli történész Cross on the Star of David (Kereszt a Dávid csillagon) könyvének egy példányát nyújtotta át. A mű a Szentszék és a zsidó állam kapcsolatainak történetét dolgozza fel 1967-ig, a hatnapos háborúig, amikor Izrael megszállta, majd annektálta Kelet-Jeruzsálemet.

A nem szokványos ajándék kiválasztása feltehetőleg a Vatikán és Izrael között tavaly nyáron bekövetkezett mosolyszünethez köthető. Még a Kacav-vizit előtt Izrael hivatalosan tiltakozott, mert az új pápa beszédében nem említette a terrorizmus áldozatai között a zsidó államot. Pedig XVI. Benedek akkor, a sarm-es-sejki merényletet követően kitért a közel-keleti térségre. Mint a Corriere della Sera emlékeztet, a pápa arról beszélt: „A Szentföld neuralgikus pont maradt… Izrael államnak békében kell léteznie, összhangban a nemzetközi jog normáival, s a palesztin népnek fejlesztenie saját demokratikus intézményeit a szabad és virágzó jövő érdekében”.

Nos, a Bialer könyvében első ízben nyilvánosságra hozott egykori diplomáciai jelentések rögzítették, a Vatikán nem lelkesedett az ENSZ döntéséért Izrael állam létesítéséről a Palesztina brit mandátum területén. A zsidók visszatérte a Szentföldre és így Jeruzsálembe a katolikus egyház legmélyebb érzelmeit érintette. A szerző kimutatja, hogy a Vatikán ettől kezdve évtizedeken át Jeruzsálem nemzetköziségének eszméjéhez kötődött.

James McDonald amerikai nagykövet XII. Pius pápánál 1948-ban tett látogatását követően jelentette, hogy „a pápa nem hajlandó elfogadni sohasem Izrael szuverenitását a Szentföld felett”. Móse Sarett izraeli miniszterelnök 1950-ben úgy vélekedett, hogy „Jeruzsálem nemzetközisítése a város keresztény ellenőrzését, azaz vatikáni ellenőrzését jelentené, holott ilyen nem volt korábban. Pontosabban a keresztes hadjáratokkor, de ennek ideje lejárt”.

A könyv utal arra is, hogy az akkori izraeli vélemények szerint a vatikáni diplomácia elnézően kezelte az arabok agresszív fellépését az új állammal szemben. 1948-ban a leendő elnök, Haim Herzog például megállapította: XII. Pius pápa meg volt győződve arról, hogy „a jeruzsálemi zsidókat megsemmisítik”, s ezért Athénhoz is fordult, hogy a görögök készüljenek fel a túlélő zsidó menekültekre. A Szentszéknek az Izraellel szembeni elutasító nézete még évekig fennmaradt, az említett könyv így hivatkozik Domenico Tardini vatikáni államtitkár 1953-ban elhangzott kijelentésére: „Mindig is meg voltam győződve arról, hogy semmi szükség nem volt az állam létrehozására, s ez súlyos hiba volt a nyugati országok részéről, minthogy Izrael léte állandó veszélyforrás lesz a Közel-Keleten”.

A változás XXIII. Jánossal indult be: a második vatikáni zsinat átértékelte a keresztény-zsidó kapcsolatokat. Ám utána még hosszú időnek kellett eltelnie 1993 végéig, a Szentszék és Izrael alapegyezményéig, amely hivatott volt pontot tenni hosszú évszázadok gyanakvására, diszkriminációjára.

Az izraeliek 54 százaléka hajlandó lenne elfogadni, hogy Jeruzsálem arab negyedei palesztin ellenőrzés alá kerüljenek – tűnik ki a Haarec minap közzétett felmérésből. Ám közülük a döntő többség nem hajlandó engedményre az óvárosban, ahol a Siratófal, a zsidó vallás legszentebb helye található.