Forrás: Népszava

Martos Gábor

Merjünk Magyarkák lenni

Fogadjunk, hogy nem tudják, milyen nap van ma; már úgy értve, milyen névnap? Mert aki ugyanis megnézi mondjuk egy sima naptárban, amilyet bármelyik boltban kapn lehet, és ott azt találja, hogy ma Antal és Antónia napja van, hát az nagyon téved. Ma ugyanis Edömér napja van. És bár holnap ugyan csak simán Piroska napja lesz, (nem gondolnám okvetlenül, hogy amiatt, de jólesően tölt el, hogy apai nagyanyám neve napját még nem sikerült teljesen elbolondítani), de aztán holnapután Dsingisz (na jó, meg még mellette Sára meg Márió), pénteken, Balamér (így, Balamér, nem pedig Balambér, ami legalább egy rendes meséhez jó lenne), szombaton Rehegü (semmiképpen ne felejtsék el aznap köszönteni Rehegü nevű kedves ismerőseiket!), aztán jön majd Hunorka, Alirán, mához éppen egy hét múlva lesz Magyarka, majd Úrkúnd (két hosszú úval), Aba, Úr-Engur és így tovább sorban a többiek.

Félreértés ne essék: egyrészt persze mindenki olyan nevet ad a gyermekének, amilyet akar, másrészt meg igazán nem gondolnám, hogy a Szörényke, a Mizse, az Ugrin, a Bodony, a Csellőke, a Kocsobur, az Écska, az Euda, a Bölöjte, a Szubotáj, az Üdvöske, a Zoárd, a Szittya, a Turán, a Nimród, a Hunor (hogy csak az elmúlt néhány hét ilyen irányú névnapjaiból tallózzak) és társaik bármivel is rosszabbak lennének, mint mondjuk a Kevin, az Yvette, a Jennifer, vagy akár éppen az Izaura; nyilván akinek – hogy egy internetes hírportál szerzőjének mára már halhatatlanná lett definícióját idézzem – csodaszarvas dobog a mellkasában és tarsolylemezen nyilaz hátrafelé, az az előbbiekből választ nevet utódainak, aki meg mondjuk inkább a dél-amerikai szappanoperák világában érzi otthon magát, az meg az utóbbiakból. A baj nem is ez. A baj az, hogy az ősmagyar (nota bene: mutasson már nekem valaki bármilyen ősmagyar történelmi dokumentumban egy eredeti Rehegüt, Écskát, vagy legalább egy Szubotájt!) nevek névnapjait ma, 2006-ban, Európa közepén, egy EU tagországban (lehet, hogy más is, én abban látom hétről hétre) a magyar állami közrádió közpénzből finanszírozott (köz)műsorújságja közli, mégpedig minden napra elsőként, és aztán még hozzáteszi, hogy, ja, és mellesleg még mondjuk (csak hogy a másik három nagyszülőmet is ideidézhessem) Margit, Imre, vagy mondjuk éppen Ferenc napja is lenne.

Én az édesapámtól úgy tanultam, hogy ugyanúgy, ahogy senki bármilyen testi hibájával, úgy senki nevével sem viccel az ember. Nem is erről van szó; mielőtt még egy Dsingisz, vagy éppen egy Alirán kedves mamája-papája nekem esne. (Csak zárójelben jegyzem meg: van nekem egy ismerősöm, a fiatalembert Kerecsennek hívják, nincs is evvel semmi baj, a neve szépen alliterál a vezetéknevével, a kettő ritmusa is, dallama is jó, jól lehet kimondani, jól lehet érteni, és még illik is hozzá; bár ezt a szülei talán aligha tudhatták, amikor adták neki.) Arról van szó, hogy én még azt is szívesen elfogadom, hogy egy közmédium közlapja közölje a minden napra eső minden névnapot; de akkor tényleg mindet, ami az országban előfordulhat, tehát akkor mondjuk a szláv, a görög, a német, a román, a zsidó névnapokat is. Hiszen miért ne élhetne ebben az országban ugyanúgy mondjuk egy Athéna (én speciel ismerek is egyet), egy Bojána (őt is), egy Mirkó (őt is), vagy egy Lévi , mint mondjuk egy Csellőke? Vagy őket nem kell köszönteni a nevük napján? Netán nem is kell őket számon tartani? Aki Magyarka, az velünk van, aki meg mondjuk „csak” István, Péter, Sámuel, András, Béla, Salamon, Géza, László, Kálmán, Imre (hogy csak az Árpád-házi királyok neveit soroljuk), azok nem?

Jó, elismerem, ennyire messzemenő következtetéseket nem okvetlenül kell levonni egy újság rovatából. Azt is, hogy a Magyar Rádiónak ma alighanem az általa kiadott műsorújság névnapközlési szokása a legkisebb gondja. De azért csendben csak megkérdezem: a sok hivatásos meg civil kurátornak, akiknek annyi mindenre kiterjed a figyelme a Magyar Rádió nevű romhalmazon, erre már nem futja? Vagy ez szerintük rendben van így?

Martos Gábor