Második kalapban a magyarok
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség Európai Szekciójának végrehajtó bizottsága elkészítette Münchenben a 2007-es férfi, illetve női Európa-bajnokság „kalapjait”. Mindkét magyar válogatottat a második vonalba sorolták. Az idei világbajnokságok résztvevői és a házigazdák automatikusan kvalifikálják magukat a jövő őszi kontinenstornákra, így a február 11-én, Madridban rendezendő sorsoláson csak 16 férfi, illetve 18 női együttes lesz érdekelt. (MTI)
Tókiói halálcsoport
Tokióban kisorsolták az augusztus 19. és szeptember 3. között Japánban sorra kerülő férfi kosárlabda-világbajnokság csoportjait: a legnagyobb szenzációt az okozta, hogy a címvédő szerb-montenegrói együttes egy hatosba került az olimpiai aranyérmes, vb-második argentinokkal. A vb mérkőzéseit a szigetország öt városában, Hirosimában, Szendaiban, Hamamacuban, Szapporóban és Szaitamában bonyolítják le, és most először nem 16, hanem 24 csapat alkotja majd a mezőnyt. A csoportok: A: Argentína, Venezuela, Franciaország, Szerbia-Montenegró (címvédő), Libanon, Nigéria. B: Spanyolország, Panama, Németország, Japán, Új-Zéland, Angola. C: Litvánia, Brazília, Görögország, Törökország, Ausztrália, KatarD: Kína, Olaszország, Puerto Rico, Szenegál, Szlovénia, Egyesült Államok. (Népszava)
Két döntelennel kezdett Lékó
A címvédő Lékó Péter döntetlennel kezdte szombaton a szereplését a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló sakk szupertornán.
A magyar nagymester a sötét bábukat vezetve remizett az izraeli Borisz Gelfanddal. Lékó a második fordulóban is remizett: a sakkozó ezúttal a világos bábukat vezette, ellenfele az ukrán Szergej Karjakin volt. Lékó ma, a harmadik fordulóban a Világkupa-győztes örmény Levon Aronjan ellen ül asztalhoz, és a sötét bábukat vezeti majd. (Népszava)
Tizest kaptak a királyok
A Colorado Avalanche hosszabbításban nyert korábbi sztárja, Peter Forsberg új csapata, a Philadelphia Flyers otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. Az olimpiai és világbajnok, kétszeres Stanley Kupa-győztes svéd klasszis tavalyi, viharos átigazolása óta először lépett jégre volt együttese ellen. Eredmények: Boston Bruins-Dallas Stars 1-2 – büntetőkkel, Detroit Red Wings-New York Rangers 4-3, Philadelphia Flyers-Colorado Avalanche 3-4 – hosszabbítás után, Montreal Canadiens-San Jose Sharks 6-2, New York Islanders-Vancouver Canucks 1-8, Toronto Maple Leafs-Phoenix Coyotes 3-4, Buffalo Sabres-Los Angeles Kings 10-1, Florida Panthers-Columbus Blue Jackets 4-5 – h. u., Minnesota Wild-Calgary Flames 1-4, Edmonton Oilers-Ottawa Senators 3-5 (MTI)
Denver, Miami: százas
A Washington Wizards ismét – ezúttal hosszabbítás után – nyert az Atlanta ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). A vendégek sorozatban hetedszer bizonyultak jobbnak georgiai riválisuknál. Eredmények: Atlanta Hawks-Washington Wizards 106-114 – hosszabbítás után, Detroit Pistons-Charlotte Bobcats 114-91, Milwaukee Bucks-Denver Nuggets 93-100, Chicago Bulls-Indiana Pacers 89-91, San Antonio Spurs-Memphis Grizzlies 80-79, Dallas Mavericks-New Jersey Nets 110-77, Houston Rockets-New Orleans Hornets 80-86, Phoenix Suns-Cleveland Cavaliers 115-106, Utah Jazz-Miami Heat 94-100, Golden State Warriors-Los Angeles Lakers 104-110, Los Angeles Clippers-Seattle SuperSonics 98-72 (MTI)
Grosicsot kiengedték a korházból
A hétvégén kiengedték a kórházból Grosics Gyulát, a labdarúgó Aranycsapat legendás kapusát. A februárban 80. születésnapját ünneplő, olimpiai bajnok sportember agyérgörcs gyanújával került a Kútvölgyi úti kórházba. Grosics elmondta, hogy már lényegesen jobban érzi magát, de kedden újra jelentkeznie kell a klinikán, ugyanis a vizsgálatok eredményeit akkorra értékelik kezelőorvosai. (Népszava)
Halmosi a Celticnél próbálkozik
Halmosi Péter, a Debrecen labdarúgócsapatának baloldali középpályása a Celtic Glasgow meghívására hétfőtől csütörtökig Skóciában tartózkodik, ahol orvosi vizsgálaton és néhány edzésen vesz részt, valamint esetleges szerződésével kapcsolatban tárgyal az illetékesekkel. Amennyiben a nyolcszoros válogatott Halmosi sikerrel jár vendégszereplése során, nem akármilyen csapatba kerül, hiszen az 1888-ban alapított Celtic Skócia legnagyobb múltú együttese. A zöld-fehér gárda amellett, hogy 39-szeres bajnok, 33 alkalommal lett skót kupagyőztes, 12-szer pedig megnyerte a Ligakupát is. A csapat 1967-ben BEK-győztes volt. (MTI)
Háromból három
A címvédő Cornexi és a Debrecen után a harmadik magyar csapat, a Ferencváros is biztosan jutott a 16 közé a női kézilabda EHF Kupában. Női EHF Kupa, a 16 közé jutásért, visszavágó: Madeira (portugál)-Ferencváros 22-33, Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 79-48-as összesítéssel. Szombaton játszották: Atzgersdorf (osztrák) – Cornexi 19-33, Továbbjutott: a Cornexi, kettős győzelemmel, 70-34-es összesítéssel. Bergen (norvég)-Debrecen 28-20, Továbbjutott: a Debrecen, 51-47-es összesítéssel. (MTI)
Bravúros siker a németek ellen
A magyar férfi kézilabda-válogatott bravúros teljesítménnyel legyőzte a kontinensbajnok, olimpiai ezüstérmes német nemzeti együttest a január 26-án kezdődő svájci Európa-bajnokságra készülő csapatok Horvátországban, illetve Szlovéniában zajló nemzetközi tornáján. Eredmény, 3. forduló: Magyarország-Németország 34-30. Korábbi eredmények: Horvátország-Magyarország 33-30, Szlovénia-Magyarország 33-32 (MTI)

