Forrás: MA

Az értelmiség krémje mindent elkövet, hogy a jelenlegi garnitúrát hatalomban tartsa – nyilatkozta Fábry Sándor.

2006.01.16 07:12 Heti Válasz

Fábry szerint a jelenlegi magyar értelmiség úgy gondolja, „Bárki jó, csak Orbán-Belzebúb ne jöjjön”. A Heti Válasznak adott interjújában kifejtette, hogy ” pillanatnyilag ott tartunk, hogy Fejtő Ferenc több időt tölt Gyurcsány demagóggal, mint annak idején szegény József Attilával. Ott tartunk, hogy (Örök)mécs Imre – megélhetési halálraítélt – a saját bajtársai gyilkosainak utódpártjában fogja folytatni üdvös tevékenységét. Ez az a pont, ahonnan nincs hova hátrálnom.

Amikor a Klubrádióban Darvas Iván kezét megfogja a színezett szőrzetű, haditudósításait általában szállodai szobákból adó Orosz József, és a magának milliárdokat privatizáló volt KISZ-titkárral hármasságot alkotva együtt hüppögnek ötvenhaton, akkor nem tudok tovább hátrálni.

Amikor a magyar publicisták Leonardója, Váncsa István a Heti hetesben elmeséli, hogy Apró Antal tulajdonképpen a Gyed Marózzal azonos, akkor nem tudok hova hátralépni. Amikor Nádas Péter először Mihancsik Zsófia pártkatonának ad Medgyessy Pétert legitimáló interjút a Magyar Narancsban, majd ugyanezt megteszi Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban is, nincs hova hátrálnom. Amikor barátom, Friderikusz Sándor a közszolgálati televízióban fölteszi Orbán Viktornak a kérdést: „Ön antiszemita?”, és Orbán nem borítja rá az asztalt, akkor nem tudok hova hátrálni.”

Fábry elmondása szerint „egy normális, nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országban, mint amilyen Gabon vagy az ébredő Mali, Gyurcsány Ferencet például egész egyszerűen bíróság elé állítanák mondjuk az őszödi üdülőért vagy a Szalay utcai menzáért.”

Comments are closed.