A pápa hétfőn találkozott a római főrabbival, és nyugtalanságát fejezte ki az antiszemita megnyilvánulások felújulása miatt.
XVI. Benedek a Vatikánban fogadta Riccardo di Segni főrabbit, akivel most először találkozott. A keresztények és zsidók „közös felelőssége, hogy együttműködjenek az összes nép javára” – mondta neki, hozzátéve, hogy „e közös küldetés fényében mást nem lehet tenni, mint leleplezni a gyűlölködést, a meg nem értést és az erőszakot, és harcolni ellene”. A főrabbi meghívta a pápát, hogy látogasson el a zsinagógába, ahogyan azt az elődje, II. János Pál pápa tette közel húsz évvel ezelőtt. (MTI)

