Forrás: NOL

Népszabadság * Cserna-Szabó András * 2006. január 14.

Kép: Tettamanti Béla Körömnyi pelyhekben hullott a hó, és Ákos gondolataiba merülve, kényelmesen sétált a Király utcán, kezében tömött nejlonszatyrok, mellei úgy hullámzottak, akár Galilea dombjai. Olykor utána fordultak a férfiak, de ezt már megszokta, sőt, büszke volt arra, hogy szőke parókája, beültetett keblei, bőr miniszoknyában feszülő formás popsija, harisnyába bújtatott, tökéletes combjai és negyvenhatos, citromsárga tűsarkúja ilyen frenetikus hatást váltanak ki a hímnemű járókelőkből.

Fáradt volt, de elégedett. Hajnaltól délig dolgozott, azután a műterem toalettjében rendbe szedte magát, egy kis alapozó, púder, szemfesték, rúzs, majd a Garay-piacra indult shoppingolni, már előző nap összeírta, mit kell vennie a karácsonyi vacsorához. A Lövölde téri kisposta előtt parkolt le vadonatúj Suzuki Swiftjével. Kár, hogy papuson kívül nincsen már rokonom, jutott eszébe, most feladhatnék néhány üdvözlőkártyát. A piac kapujában előhúzta a cédulát melltartójából, és szépen, szisztematikusan megkezdte a bevásárlást. Elmosolyodott, mikor arra gondolt, hogy fog örülni papus a töltött libanyaknak, amit majd este tálal fel neki, miután megjött a Jézuska. Azt fogja mondani, amit minden szenteste. Mi bajunk nekünk a karácsonynyal, Ákoska? Jézus rendes zsidó gyerek volt. Mért is ne fogadhatnánk el tőle az ajándékot?

Először is, suttogta maga elé, legfontosabb, hogy meglegyen a libanyak. Vagyis a liba nyakának lehúzott bőre. Befordult a szűk szárnyasüzletbe, végigvárta a sort, hagyta, hogy a kifelé nyomakodó férfiak hozzádörgölőzzenek.

Csók, Lalikám! Libanyakica kéne. Karácsony van… Lali olvadozott a boldogságtól, a felesége pedig mérgében kettéroppantott egy csirkecombot. Sajna, már csak pulykanyakam van, mondta szomorúan Lali, majd mikor Ákos közölte, hogy tudod, Lalikám, hogy az nekem nem jó, akkor Lali felnevetett: hát már hogy a világba ne lenne libanyakbőr, kiskeziccsókolom, még nyitáskor eltettem. Persze került libamáj és libaháj is, úgyhogy mielőtt elköszönt volna, Ákos (196 cm) még áthajolt a pulton, és puszit nyomott a pipiskedő Lali fénylő homlokára. Laliné a csók pillanatában akkorát csapott bárddal a véres vágódeszkára, hogy az kettérepedt. Sebaj, gondolta Lali, arcát a hűtőpult üvegében vizsgálva, egy ilyen jajvörös rúzsfolt simán megér két nap ajtócsapkodást.

Ákos kiriszált az üzletből, és a kábító sülthekk-szagon átvágva a zöldséges felé vette az irányt. Vöröshagymára és petrezselyemzöldre volt még szüksége, és a sólethoz fokhagymára, tojásra és nagy szemű, tarka szárazbabra. A bajszos, tokás, Fradi-melegítős árus, akinek nyakában aranykereszt lógott, mélyen Ákos szemébe meredt, miután kimérte a babot. Magát ismerem valahonnan, mondta. Talán a moziból, kérdezte. Meglehet, mosolygott Ákos sokat sejtetően. Szamba, kérdezte az árus. Nem, rázta a fejét Ákos. Csacsacsa? Nem, nem. Csak nem a Csinibabából? Hideg, nagyon hideg. Szabad a gazda, babus, ne hagyjon már hülyén meghalni, nevetett a zöldséges. Hát, szólt Ákos szerényen, igazából még kezdőnek számítok, csak három filmben szerepeltem, voltam a Kondis bigékben, a Pancsoló babák 3-ban, és ma fejeztük be A hét mesterlövést.

Ákos háta mögött egy féllábú öregúr felnyerített, a zöldséges arca elkomorult, ezeket nem láttam, morogta barátságtalanul, és Ákos kezébe nyomta a nejlonzacskót.

Nézzük csak, mondta Ákos. Mi kell még? Búzadara, őrölt gyömbér, olaj van otthon, só, bors, paprika, liszt szintén. Minden megvan, konstatálta elégedetten, s már indult volna tovább, mikor fejkötős nagymamáját pillantotta meg a tejesbolt üvege mögött. A nagyi rosszallóan csóválta fejét, marhaoldalas, fiam, akarom mondani, lányom, marhaoldalas a sóletba, hát soha nem tanulod meg, te mesüge!

Hát persze, öreglány, bólogatott Ákos, de nem ment oda a tejesbolthoz, tudta, ez csak látomás, a fáradtságtól lehet, az üveg mögött minden bizonnyal más nagyija áll, az övé régen meghalt, cukros volt, de úgy zabálta a libazsírt, hogy rossz vége lett. Az egész hetes kimerítő forgatástól hallucinálok, gondolta, de sebaj, így legalább a nagyival is találkoztam. Boldog karácsonyt, kiáltotta még távozóban a tejes felé, amitől a sorban álló férfiak szinte elaléltak, és egyszerre mondták, akár az ovisok: Köszönjük szépen, viszont kívánjuk!

Ákos átvágott a Jósika utcán, majd a Rózsa utcára fordult, s máris a Király utca lüktető, belvárosi nyüzsgésében találta magát. Hirtelen rákezdett a hó, körömnyi pelyhekben hullott, sűrűn, hogy egy perc alatt fehér lett minden.

Az Izabella és a Király utca sarkán működő henteshez igyekezett, oda, ahová az apja tizenhét éve jár véres hurkázni, azóta, hogy Ákos anyját elvitte a tüdőrák. Az öreg minden szerda délben tiszteletét teszi az üzletben, és köszönés helyett elkiáltja magát: Ma nősül a váci püspök! A henteslegények persze illedelmesen visszakérdeznek: Hogy lehet az? Mire Ákos apja kivágja a tromfot: Hát mikor ehet zsidó hurkát? Csakis a püspök lakodalmán!

Ha marhaoldalas nincs, jó a szegy is, négybe vágva, így tanított a nagyi, mondogatta magában Ákos. Jaj, papus hogy fog örülni, odaadom neki az Annie Hallt DVD-n, feltálalom a töltött libanyakat sólettal, kovászos uborkával, meg vettem öt üveg Pilsnert, és talán az Unicumot is felnyitjuk, amit attól a helyes kopasz producertől kaptam az Erotika Kiállításon. Miután befalja a kaját, azt fogja mondani papus, jó fiú vagy te, Ákoska, még ha lány vagy, akkor is, az anyád úristenit! És rá fog paskolni a popómra, aztán belecsíp az arcomba. Jaj, csak már lennék otthon, gondolta Ákos, és felgyorsította lépteit.

Ákos már majdnem az Izabella utcánál, a díszhal- és madárkereskedés kirakata előtt járt, mikor valaki üvölteni kezdett a háta mögött. Állj meg vagy széttéplek, te ribanc! Állj meg, Éva, nem menekülsz! Ákos megfordult, és döbbenten észlelte, hogy a zavaros tekintetű, izmos, tetovált férfi, aki papucsban, rövidnadrágban és atlétatrikóban, kezében húsvágó késsel rohan feléje, hozzá intézi szavait. Ákos ijedtében szaladni kezdett, vagyis szaladt volna, ha a tűsarkú cipők tudtak volna szaladni, de így csak idétlenül billegett, mint a Csillagok háborújában a Birodalmi Lépegetők, akiknek a lázadók drótot fontak lábaik köré. Pár méter után a bal tűsarok letört, és Ákos a zebra közepén hasra esett. A trikós beérte, és hátba döfte a húsvágóval. Nesze, Éva, megérdemeled, mondtam, hogy ne kavarjá”, ordította.

Ákos próbált feltápászkodni, kicsit ki is nyomta magát, mintha fekvőtámasz-gyakorlatot végezne, de végül visszazuhant a szűz hóba. Eszméleténél volt, és édesanyját látta, aki a hentesüzlet előtt cigarettázott, és a sűrű füstfelhő mögül azt súgta: Ákoska, csörögét nem sütsz papusnak? Én mindig csináltam hanukka nyolcadik estéjén… Anyus, mondta Ákos, ne héklizzen. Nem látja, hogy vérben úszok? Mit jön nekem mindig? Nem is szereti papus a csörögét! És el ne kezdje, hogy a hurka nem kóser…

Mire a rendőr megjött, Ákos jól összekapott a mamájával, aki azzal zárta a beszélgetést, hogy a fia varrathat magára melleket, amekkorákat csak akar, de olyan háziasszony úgysem válik belőle, amilyen ő volt, és ha a feje tetejére áll, akkor se fog olyan mandulás puszedlit csinálni, amilyet ő tudott.

Mi zajlott itt, kérdezte a kisnövésű (151 cm), pattanásos rendőr. Megszúrtam az Évát, mondta a trikós, mer huncut volt a süketnéma filctollassal. Nem fázik, kérdezte a rendőr. Fázik, ha meg nem döglött, válaszolta a trikós, a pengéről csöpögött a vér a hóra. Nem ő… Hülye! Hanem maga. Maga nem fázik így trikóban? Kérdezte a rendőr, de a választ nem várta meg, nekiállt, hogy megfordítsa a sérültet. Mikor Ákost oldalra fordították, a trikós azt mondta: Látod, Éva, jobb lett volna a tisztesség útja!

De én Ákos vagyok, nyögte fájdalmasan Ákos.

Ákos, kérdezte bambán a trikós. Akkor hol az Éva? A kurva életbe, az egyik szőke lotyó olyan, mint a másik – azzal mérgében földhöz vágta kését, bele a hóba.

Nana, kérem, mondta a rendőr, itt csak én lehetek ideges! Aztán Ákoshoz fordult: Az ön neve tehát nem Éva, ugye? De mielőtt Ákos válaszolni tudott volna, a rendőr fejéhez kapott: De hiszen ez Joanna, a Szappankezű a Pancsoló babák 3-ból! Művésznő, jól van? Hívjam a mentőket?

Ákos összeszedte minden erejét, hogy válaszolni tudjon. Biztos úr, én most meghalok. Ha van magában csak egy szemernyi emberség, főzzön az apámnak halslit estére, itt van minden hozzávaló a szatyrokban. Ha nem kap karácsonykor töltött libanyakat, nekiáll sós mogyorót zabálni. Koviubi a hűtőben, sör a spájzban…

Művésznő, itt van a kocsiban a Kondis bigék VHS-en. Nem dedikálná? – hadarta izgatottan a rendőr, de Ákos alig hallotta a szavakat, félig már a túlvilágon volt. Még látta nagyapját az Izabella utcai megállóban, ahogy pajeszát pödörve bólogat, igazad van, fiam, sólethez halsli dukál, megmondta már Heine is, hogy Schalet ist des wahren Gottes Koscheres Ambrosia, mert a sóletfőzést Mózes magától az Istentől tanulta Sinai hegyén, büszkék vagyunk rád, Ákoska, jó fiú vagy, akkor is, ha lány vagy, az anyád úristenit. Azzal Blum Náthán kelmefestő felszállt a 73-as trolira, unokája, Ákos pedig kilehelte lelkét a Király utcai friss hóra.

Nagy művész volt, szólt bánatosan a rendőr, nagyon nagy, egy Gobbi Hilda lehetett volna belőle. Ha kijövök a sittről, elkapom az Évát, elkapom azt a lotyó libát, és elvágom a nyakát, megsúghatja neki, fakabát úr, dohogta a trikós, és köpött egyet. A megtört szívet nem gyógyítja semmi, állapította meg a kopasz producer, aki egy zacskó élő tücsökkel lépett ki a díszhal-madárból. Szóltam Ákoska, ugye szóltam, hogy baj lesz a cicikből, sopánkodott anyus a hentesüzlet előtt. Erről az esetről egy vicc jut eszembe, közölte egy közterület-fenntartó, Lennon gyilkosát megkérdezik, miért ölte meg az énekest, mire az homlokát ráncolja: Lennon? Lennon? Nem Lenin? A Szív utcai kisboltban leárazták a zselés szaloncukrot, adta hírül egy kutyás néni Ákos fölé hajolva. Cseszett egy körzet ez, mondta a mentős, mikor megpillantotta a hullát, majd elnézést kért a tömegtől, és udvariasan boldog karácsonyt kívánt. Ma már nem olyan kemények a fiatalok, amilyenek mi voltunk, legyintett egy féllábú öregúr, miközben fekete zsákba húzták Ákost, én meglőtt lábbal hazagyalogoltam Novgorodból. Már nem szeretlek, vallotta be Éva a filctollügynöknek a hentessel szomszédos Club sörözőben. A filctollas persze nem hallotta, úgyhogy elmosolyodott, és az ujjaival mutatta a pincérnek: még két Hubertus lesz.