Forrás: Népszava

Mit lehet kezdeni Iránnal? A közép-keleti országban a hét elején levették a pecsétet több nukleáris létesítményről, lehetővé téve ezzel az ilyen irányú kutatások folytatását. Melyek a hozzáértők túlnyomó többsége szerint arra szolgálnak, hogy a harcos Iszlám bástyájának számító ország atomfegyver birtokába jusson.

Erre ugyan nincs közvetlen bizonyíték, ám van annyi gyanús, ráutaló jel, hogy az már bizonyítékkal ér fel. Teherán – kötelezettségeit megszegve – több nukleáris létesítményét titkolta el a világ elől, és csak akkor vallotta be meglétüket, amikor a nemzetközi ellenőrzés rábizonyította azt. Időhúzó, kifárasztó taktikát folytat, időnként engedményeket tesz, de aztán halad tovább nyilvánvaló célja, az atombomba felé.

Irán tagad, ám esetében nagyon is helyénvaló a bizalmatlanság. Ez az ország ugyanis egy demagóg iszlamista elit irányítása alatt áll. Rendeznek ugyan választásokat (bár az indulókat megszűrik), sőt, az is valószínű, hogy a lakosság többsége támogatja az ország kül- és nukleáris politikáját. Valahogy úgy, ahogy 1937-38-ban a németek többsége is támogatta Hitlert. A hasonlat erősnek tűnhet, ám helytállóságát teheráni részről a legmagasabb szinten erősítették meg. Emlékezzünk csak Ahmadinedzsád iráni elnök holokauszttagadó és Izrael létjogát megkérdőjelező szavaira.

Vagyis még egyszer: mi a teendő Iránnal? A kérdést a Biztonsági Tanács elé lehet vinni, ám ott Oroszországnak és Kínának vétójoga van. Márpedig e két hatalmat túl sok gazdasági, sőt, politikai érdek fűzi Teheránhoz ahhoz, hogy megengedje megrendszabályozását. Egy gazdasági embargó nem a hatalmas olaj- és gázkészletek fölött rendelkező Iránt, hanem azt a Nyugatot sújtaná, melynek gázellátása éppen a legutóbbi orosz intézkedések nyomán vált bizonytalanná.

Washington nem hajlandó kizárni a „katonai opciót” sem, de ez nem reális lehetőség – célja nyilvánvalóan csak a Teheránra nehezedő nyomás fenntartása. Iránnak túlságosan is hathatós eszközei lennének a visszavágásra: nem csak a gáz- és az olajfegyver, de az Izraelt és a térségbeli amerikai célpontokat egyaránt elérő rakéták is, nem is szólva a terrorizmus fegyveréről. Lehet, hogy az iráni problémára egyelőre nincs megoldás?

Kepecs Ferenc

Kepecs Ferenc

Comments are closed.