Forrás: Híradó

Egyes közvélemény-kutatások az izraeli előrehozott választásokon a legkevesebb mandátumot a Likudnak jósolják

Vasárnap távoznak az izraeli kormányból a jobboldali Likud miniszterei, saját döntésük alapján – jelentette az izraeli közszolgálati és katonai rádió.

Benjamin Netanjahu volt kormányfő, a Likud elnöke szerdán arra utasította a párt négy kormánytagját, Szilvan Salom külügy-, Limor Livnat oktatási, Jiszrael Kac mezőgazdasági, illetve Dan Naveh egészségügyi minisztert, hogy csütörtökön nyújtsák be lemondásukat a súlyosan beteg Ariel Saron miniszterelnököt helyettesítő Ehud Olmertnek.

Sajtóértesülések szerint azonban a négy miniszter megmakacsolta magát, és ellenáll a pártelnök utasításának, különös tekintettel arra, hogy Netanjahu előzőleg nem konzultált velük erről a szándékáról. A párt alapszabálya szerint Netanjahunak nincs joga arra, hogy a minisztereket lemondásra kényszerítse – írta csütörtöki számában a Háárec című izraeli napilap.

A Likud minisztereinek kiválását már korábbra tervezték, Saron agyvérzése miatt azonban elhalasztották. A korábbi koalíciós partner, a baloldali Munkapárt miniszterei már kiváltak a kormányból. Saron a múlt év végén hagyta el a Likudot, amelynek társalapítója volt, s egy új centrista pártot hozott létre Kadima (Előre) néven.

A miniszterelnök súlyos betegsége ellenére a Kadima továbbra is a legnépszerűbb párt Izraelben, s a közvélemény-kutatások azt jövendölik, hogy a március 28-ra kitűzött, előre hozott parlamenti választások fölényes győztese lesz.

A felmérések szerint a második helyen a Munkapárt áll, míg a három párt közül a legkevesebb mandátumot a Likudnak jósolják. A Likud 3 ezer fős központi bizottsága csütörtökön szavazással dönt a párt választási listájának összetételéről.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.