Forrás: Heti Válasz

Rezsőházy Rudolf

Árásom célja, hogy röviden bemutassam, miképpen születtek meg a történelem folyamán azok a közös értékek, melyek az európai identitást megalapozzák. Aki Európáról beszél, az egy kultúrára vagy civilizációra, valamint egy határok által meghatározott földrajzi egységre gondol. Minden a Földközi-tenger körül kezdődik, a Mare nostrummal. A jövő Európája a Római Birodalommal azonosul, mely a görög vidékeket és a kereszténység bölcsőjét is magában foglalja. Ebből a térségből szakad ki Észak-Afrika, a Közel-Kelet és Anatólia, amint ezeket a területeket meghódítja az iszlám.

Északon a germán és szláv inváziók, valamint a hunok betörései súlyos csapást mérnek Rómára, mely végül is összeomlik. De az apostolok utódai megkeresztelik a „barbárokat”, és civilizációnk tengelye észak felé csúszik el. A brit szigetek, Árország, Skandinávia immár Európához tartozik. Nagy Károly és utódai kelet felé terjeszkednek, így a szlávok és a magyarok is csatlakoznak a kereszténységhez.

1054 fatális dátum. Egy hosszú válási folyamat után Róma és Bizánc véglegesen szakít egymással. Útjaik immár eltérő irányba haladnak, és a határok hosszú időre megmerevednek. Az ortodoxiát követő országokat a politikai és vallási hatalom összeforrása jellemzi, az egyház és az állam nem lesz szétválasztva, nem ismerik a reneszánszt, az egyén felszabadulását és önállósulását, a reformációt, a felvilágosodást, a demokrácia kibontakozását. Minden modernizációs kísérlet, legyen az Nagy Péter vagy II. Katalin kezdeményezése, megbukik. A határok azonban átléphetők. A XIX. században az oroszok is részt vesznek a tudomány fejlesztésében. Zenéjük és irodalmuk az európai vérkeringést táplálja. Még a forradalmárok is nyugatról kapják ihletüket. A törökök előnyomulása Bizánc eleste után elvágja a balkáni népeket az európai áramlatoktól. Az ortodoxiához hozzáadódik az oszmán befolyás, sokszor egészen a XX. század elejéig.

Azok az értékek, amelyeket a továbbiakban európainak jelölök meg, természetesen nem tiszta termékek. Sokszor kívülről hoztuk be vagy kaptuk őket, és csak továbbfejlesztettük. Talán az arab befolyás a legfontosabb (a filozófiában, matematikában, orvostudományban, építészetben), de mások is közrejátszottak, gondoljunk csak az Egyesült Államokra.

Sokat köszönhetünk a görögöknek világszemléletünkért. Ők voltak az elsők, akik kutatni kezdték az égbolt és a természet titkait, akik feltették a filozófia alapvető kérdéseit, akik meghonosították a tudományos gondolkodást. A görögök óta hatja át európai civilizációnkat a prométheuszi szellem: azaz a világegyetem nem ismeretlen és megfejthetetlen jelenség, melynek az emberiség tehetetlenül ki van szolgáltatva, vagy amit csak az istenekhez intézett könyörgésekkel lehet megszelídíteni, hanem megismerhető és meghódítható valóság. Az ókornak még adósai vagyunk, s mindenekfelett a rómaiaknak az általuk kidolgozott államszervezési és magánjogi elgondolásaikért. Különösen hangsúlyoznám a rómaiak által belénk csepegtetett jogi érzéket és szabályokat, melyek napjainkban is hatnak ránk.

Civilizációnk tagadhatatlanul zsidó-keresztény eredetű. A zsidó hagyományok és főleg Jézus tanításai olyan alapvető fogalmakat hagytak ránk, mint az egyéniséggel és méltósággal rendelkező személy, a szeretet és az igazságosság parancsai vagy a testvériség (hiszen minden ember ugyanazon Atya gyermeke) stb. Igaz, intézményi szempontból és a vallásgyakorlatot tekintve Európa többé már nem kizárólagosan keresztény terület; lakossága számos világnézeti irányzat között oszlik meg. A kereszténység kulcsfontosságú értékei azonban szervesen beépültek az európai örökségbe, és azokat – minden megosztottság ellenére – az emberek közösen vallják. Aki a keresztény kultúrát nem ismeri, még intelligens turista sem lehet. Ha belépünk egy barokk templomba – lehetőleg orgonazenétől áthatva -, értetlenül fogunk állni, hacsak nem hallottunk valamit a reformációról és az ellenreformációról.

A középkor folyamán alakult ki a kereszténységnek az a formája, ahogy azt ma ismerjük. Gyakran tettem fel magamnak a kérdést: mi is történt volna, ha az apostolok kelet felé indulnak, ahelyett, hogy Athén és Róma felé utaznak? Gondolom, a krisztusi üzenet lényege akkor is kifejeződött volna. Nagyon valószínű azonban, hogy a kínai és az indiai kultúrával érintkezve különleges színezetet vett volna fel. Görögországba érve az üzenet átitatódott a hellén mentalitással. Ágy szükségessé vált, hogy a keresztény hit ésszerű legyen. A középkor gondolkodói vállalták magukra azt a hatalmas feladatot, hogy a hit tételeit precíz nyelvezetben fejezzék ki. Gondolataik tolmácsolásához Platón vagy Arisztotelész rendszerét és fogalmait vették kölcsön. Ezek a törekvések egy további közös örökséget hagytak ránk: az értelem keresését nagyra értékeljük, bízunk eszünk munkájában. Az ésszerűséget alkalmazzuk az élet minden terén, még a művészetben is (lásd a gótikus építészet harmóniáját). A világ egy ordinata collectio creaturarum, amit legjobban talán Aquinói Szent Tamás ír le.

Az utat, melyen a Nyugat haladt, a városok és a burzsoázia kialakulása kísérte. Ettől fogva az urbánus civilizáció irányába kezdtünk fejlődni. A kor jellegzetes alakja a francia bourgeois, a német Bürger, a spanyol ciudadano. Ez a személy nem pusztán független életmódra törekvő kézműves vagy kereskedő, hanem egyben polgár, aki nagyra becsüli saját autonómiájának tényét. Ezért nem meglepő, hogy a városokban már láthatók a demokrácia kialakulásának korai jelei. Még nem tényleges szabadságjogokról van szó, hanem a korábbi privilégiumok és elszenvedett korlátozások megszüntetéséről. Még nem alkotmányok születnek, hanem „charták”, melyek számos pontos követelményt tartalmaznak (senki sem tartóztatható le önkényesen, vagy senki sem kötelezhető meg nem szavazott adó fizetésére stb.). Ezért mondja a német szólás: „Stadtluft macht frei” – a városi levegő szabaddá tesz. A középkor egyben figyelemre méltó műszaki fejlődés tanúja is volt. A prométheuszi szellem tovább hat: gondoljunk csak az optikai műszerekre, a szél- és vízenergia felhasználására, majd a nyomtatás bevezetésére. E fejlődés színfalai mögött ott áll a kézműves iparos figurája, aki a mestermű ideálját követte, és minden figyelme a pontosságra irányult. Lassan és fokozatosan két fontos érték ver gyökeret: az idő hasznos felhasználása és a munka tisztelete.

A XV. és XVI. században a becsben tartott értékek tárháza tovább gyarapodott. A felfedezők útjai gyökeresen megváltoztatták a világról kialakult képet. Kapcsolatba kerültünk más kultúrákkal, tőlünk különböző emberekkel, és meglepetéssel tapasztaltuk, hogy ezek a „mások” nemes érzésekről tesznek tanúságot anélkül, hogy a kereszténység tanításait ismernék. Egyre nehezebb lett mindent saját zárt közösségünk mércéjével összevetve megítélni. Újfajta látásmód kezdett teret nyerni: felismertük, hogy a legtöbb földi dolog viszonylagos. A relativizmus szervesen beépült Európa kulturális kincstárába.

Az „értéktermelés” szempontjából a reneszánsz időszakának fő jelensége az egyén mint olyan megjelenése és egyes esetekben valóságos dicsőítése volt. A középkorban – a legtöbb civilizációhoz hasonlóan – az egyén létjogosultságát, státusát, identitását az őt körülvevő közösségtől kapta. Most viszont fokozatosan emancipálódik, és saját maga határozza meg önmagát tulajdonságaival, tetteivel, elért eredményeivel. Egy teocentrikus korszakból kiemelkedve az ember mércéje immár az ember. Ezért beszélhetünk humanizmusról. A reformációról szólva nem említem a vallásszakadást és az annak nyomán kitörő véres konfliktusokat. Noha Luther és Kálvin történelmi szerepe egyaránt fontos, a mi szempontunkból rotterdami Erasmus az érdekes személy, mert ő a tolerancia hírnöke. Végéhez közeledik a katolikus egyház egyeduralma, és megjelenik a pluralizmus gondolata. Kezdetben az együttélést a „cuius regio, eius religio” elve szabályozta, mely az egyszerű embereknek még nem jelentett szabadságot. A magatartásformák evolúciójával egyidejűleg azonban a pluralizmust már nemcsak passzívan fogadták el az emberek, hanem egyre inkább a kölcsönös gyarapodás kínálkozó lehetőségeként fogták fel. Ily módon a toleranciából valódi erény lett. Ugyanakkor az addig uralkodó gazdasági rendszer is átalakuláson megy keresztül. A kereskedelmi kapitalizmus uralja immár a pénz és az áruk forgalmát. Olyan személyek, mint Jacques Coeur vagy a Fugger család, óriási vagyont szereznek, és döntő hatalmat gyakorolnak. A vállalkozói szellem kifejlődik, és a gazdagság, a presztízs, a politikai befolyás forrásává válik. A vállalkozó hatékony, befektet, a pénzt tiszteli. Civilizációnkat dinamikussá teszi, biztosítja számára a materiális felsőbbrendűséget.

A tudomány győzelme a XVII. században válik véglegessé. Láthattuk felvirradását a görögöknél, valamint a racionális gondolkodás hódítását a középkorban. Most viszont igazi tudományos forradalom megy végbe: a megfigyelések felhalmozódnak; új hipotéziseket fogalmaznak meg és vetik azokat kísérletezés alá; természeti törvények születnek, és azokat kimutatják; a matematika halad; új módszertani eljárások honosulnak meg. A tudomány függetlenné válik a filozófiától és az ókorból örökölt doktrínáktól. A mi szempontunkból e fejlődési iránynak két lényeges következménye lett: a vallásos hit és a tudomány szétválása, valamint a tudomány által létrehozott kritikai, vizsgálódó szellem általánossá válása.

A tudományos gondolkozásban elért eredmények létrehozzák a haladás gondolatát. A tudományos és földrajzi felfedezések felhalmozódásával, az intellektuális látókör tágulásával és a gazdaság expanziójával a nagy gondolkodók azt kezdték hinni, hogy a történelem előre meghatározott irányba, a haladás felé tart. A XVIII. század végére ez a remény végleg gyökeret vert, majd a XIX. században civilizációnk egyik mítoszává vált. Igaz, hogy a haladásba vetett hit időnként válságba jutott, különösen az első és a második világháborút követően, mégis általánosan uralkodónak mondható. Az, hogy a haladást le kellene fékezni, tűrhetetlen javaslatnak minősül: a nemzeti vagyonnak tovább kell növekednie, a munkanélküliség szintjét le kell szorítani, gyógymódot kell találni a betegségek ellen, új energiaforrásokat kell az emberiség szolgálatába állítani stb. Látható tehát, hogy a prométheuszi álom tovább folytatódik.

A felvilágosodás kora különösképpen szép számú értéket fejezett ki, melyek a későbbiekben általánossá váltak. Mindenekelőtt a szabadságra gondolok, ami az élet minden területén választási lehetőségeket jelent, továbbá a szabad kutatásra, a boldogság és a személyes önmegvalósítás jogára, mely értékek a múlt század hatvanas éveiben váltak igen népszerű követeléssé. A politikai megrázkódtatások, melyek ezeket az intellektuális folyamatokat ténylegesen meg akarták valósítani – mint az amerikai és a francia forradalom -, befejezték az előkészítő munkát. Az emberi jogokat ünnepélyesen kihirdetik: az embereket, természetüknél és mivoltuknál fogva, elidegeníthetetlen és sérthetetlen jogok illetik meg, s ezek érvényessége felülmúl és megelőz minden törvényhozást és társadalmi újítást. A modern demokrácia alapjait most fektetik le. A cikkelyekbe foglalt elvek azonban nem valósulnak meg egyik napról a másikra; a harc az általános választójogért vagy a nők politikai jogaiért tovább folytatódik egészen a XX. századig. Az állam és az egyház szétválasztásának „műtétje” a felvilágosodás idején kezdődik, és végül is mindkét fél javára szolgál – eredménye az európai emberek közös örökségének részévé lett.

A XIX. század az első ipari forradalom és a kapitalizmus győzelmének korszaka. Új értékek kerülnek forgalomba: a technológia csodálata, a jólét iránti vágy, a fogyasztás vonzereje. Több mint egy évszázadig tartott ugyan, amíg beléptünk a „fogyasztói társadalom” korába, de azok az értékek, amelyek ebbe az irányba mutattak, már hosszú ideje hatnak. A kapitalizmus fő értékei: a magántulajdon, a piac és a szabad verseny. A kapitalizmus túlkapásai elleni tiltakozások társadalmi reformokhoz vezettek. A munkásmozgalmak és a szocializmus gazdagították értékrendszerünket a szolidaritás és az egyenlőség eszméjének hirdetésével. Ezeket az elveket nélkülözhetetlennek tartjuk ahhoz, hogy minden polgár nagyjából egyenlő esélyekkel induljon életpályáján, és választási helyzetben szabadon dönthessen.

A második világháborút követően a színen megjelenő legfontosabb szereplő a „jóléti állam” volt, amely olyan értékeket testesít meg, mint például az emberi méltóság vagy az egymásért való felelősség.

A nemzetállamok túlnyomórészt a XIX. században jöttek létre, és a „szülési fájdalmak” fegyveres konfliktusok emlékét hagyták maguk mögött. E folyamatnak azonban volt egy pozitív eleme is, melyet az utókor magáénak vall: ez a „népek önrendelkezési joga”. A hatalmi érdekek ennek gyakran ellentmondanak. Mégis mind a gyarmatok felszámolása, mind az egyes európai országok szuverén létének helyreállítása ennek az elvnek az alapján ment végbe.

A nacionalizmus szélsőséges kilengései is hoztak magukkal szerencsés következményt, mégpedig a békéhez mint értékhez való szoros kötődést. Ezer éven át teljesen normálisnak tartottuk, hogy két európai nemzet (például a német és a francia) háborúval rendezze nézeteltéréseit. Ma képtelenség lenne, hogy két európai uniós tagállam fegyveresen csapjon össze.

Az utóbbi ötven évben szüntettük meg a nők és a férfiak közötti legkiáltóbb egyenlőtlenségeket. A nők egyenjogúsításának mozgalma lassan eléri céljait, s ezt nemcsak a jogalkotásban láthatjuk, hanem az emberek mentalitásának változásában is.

Társadalmunk egyik központi értéke a család. Születését nem lehet konkrét dátumhoz kötni. Jelenléte minden korban megtalálható. Noha formájában változott, az emberek gondolatvilágában mindig a társadalom alapsejtjeként maradt meg. Ez így van válságos időkben is, mint napjainkban. Bár a házastársi kapcsolatok törékenyebbé váltak, minden nemzetközi felmérés mégis azt mutatja, hogy egy férfi és egy nő sikeres és tartós érzelmi kapcsolata, valamint a gyermekáldás a mai ember mély vágyai közé sorolható.

Az „értékgyártás” és az értékek változása állandó folyamat. Ágy például a természetvédelem szinte szemünk előtt lett „slágerérték”. Noha a prométheuszi szellem továbbra is a természet kihasználására sarkall, rájöttünk, hogy a népesség szaporodásával és a javak növekedésével nyersanyagaink nem kimeríthetetlenek, környezetünknek sokszor kárt okozunk, ipari termelésünk pedig lehet szennyező. A vita ebben a témakörben még nincs lezárva, hiszen találkozunk túlzással és hasztalan félelemmel is, de kétségtelen, hogy a tiszta vizet és levegőt egyre inkább értékeljük, a környezetünket igyekszünk megóvni, valamint a termelést és a fogyasztást is szeretnénk felelősséggel irányítani.

A különféle értékeket egymástól függetlenül, időrendben soroltam fel, anélkül, hogy a közöttük fennálló viszonyt vizsgáltam volna. Szükséges azonban hangsúlyozni, hogy egy egyén vagy egy társadalom értékei rendszert alkotnak, melyben minden egyes érték jelentősége a többiekkel való viszonyától függ. Ez a rendszer hierarchikus felépítésű, tehát egyes értékek fontosabbak, mint mások. Noha az említett értékek közösnek mondhatók, minden országnak vagy társadalmi csoportnak megvannak a maguk speciális értékei, és ugyanazon érték fontossága változhat nemzetek és csoportok szerint. Például a csehek és a szlovének megmaradtak a Habsburg Birodalmon belül, míg a magyarok jó része török uralom alá került; százötven éven keresztül el voltunk vágva a nyugati fejlődéstől, így itt a feudalizmus hosszabb ideig tartott. Noha a lengyelek és a magyarok között sok közös vonás lelhető fel, vallási téren a kálvinizmus a magyarokat a hollandokhoz közelíti, míg a katolicizmus a lengyeleket az írekkel köti össze. Az olasz reneszánsz hamarabb kerül Korvin Mátyás udvarába, mint a skandináv vidékekre. A felsorolást tovább lehetne folytatni.

Kérdés, hogy az ismertetett értékek véglegesen beépültek-e kultúránkba és eszmevilágunkba. Erre a kérdésre kettős választ javaslok. Először is, ne felejtsük el, hogy egy adott érték egyben egy ideál, melyet viselkedésünkkel meg tudunk hazudtolni. Ágy például a kritikai szellemet fontos értéknek tekintjük, mégis megtörténhet, hogy hiszékeny áldozatául esünk egy reklám üzenetének. Hasonlóképpen, a család intézményét magasra értékeljük, ugyanakkor ritkábban házasodunk és gyakrabban válunk. Másodszor: elhamarkodott lenne azt állítani, hogy egy adott érték sohasem kerül válságba vagy hogy senki sem pártol el tőle. Pontosan emiatt szükséges, hogy az általunk becsben tartott értékeket ápoljuk és a bennünket követő generációknak átadjuk. Ez az oktatás és a nevelés egyik fő feladata. Hanyatlásuk ellen más garanciát nem tudok elképzelni.

A szerző történész, szociológus, a Belga Királyi Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Árása az MTA-n novemberben tartott akadémiai székfoglalójának szerkesztett, rövidített változata.