Népszabadság * Bőhm Ágnes * 2006. január 11.
„Saronnak a politika színpadáról való távozása ellenére folytatódni fog az izraeli politikai térkép átrendeződése. Bár kétségtelen, hogy Saron nélkül a Kadima párt gyengébb lesz. Mégis, az új középpárt – az izraeli társadalom túlnyomó többségének támogatása miatt – megváltoztatja majd az egész izraeli politikát” – fejtette ki a Népszabadságnak adott telefoninterjúban Slomo Avineri izraeli politológus, a jeruzsálemi Héber Egyetem és a budapesti CEU vendégprofesszora.
„Nyilvánosan nem jelentette ki, Saron azonban az utóbbi időben azt az álláspontot képviselte, hogy Izraelnek további egyoldalú lépésekkel meg kell valósítania a Ciszjordániából való kivonulást is. Ez nemcsak az ő véleménye, hiszen az utóbbi két évben az izraeliek hetven százaléka támogatta Saront. Korábban, amikor Saron a szélsőjobb álláspontját képviselte, nem volt ilyen népszerű. A gázai kivonulással azonban a realista és pragmatikus Saron már a lakosság nagy többségének támogatását élvezte” – mondta Avineri.
A politológus szerint egy – Izraelben ugyan korábban mindig megbukott – középutas politika sikerét az tette lehetővé, hogy – több mint 40 évi kísérlet után – sem a baloldalnak a palesztinokkal való tárgyalásokra, sem pedig a jobboldalnak a „vasököl” politikára építő taktikája nem hozta meg a kívánt eredményt. „Az izraeli-palesztin konfliktust a ciprusi, a koszovói, a kasmíri és más konfliktusokhoz hasonlóan kell megoldani” – magyarázta Avineri. Más szóval – tette hozzá – „a válság megoldása helyett a válság menedzselésére kell koncentrálni”. Saron is ezt tette, amikor kijelentette, hogy nem tárgyalásokkal, hanem – bár fájdalmas, de – határozott döntésekkel kíván célt érni.
Avineri szerint Saron távozása nem játszik szerepet a palesztin térfélen. „A palesztin társadalom mély belső válságát nem oldja meg a január végére tervezett palesztin választás, sőt a kelet-jeruzsálemi arabok azon való részvétele sem. Sajnos gyakorlatilag úgy tűnik, lehetetlen fegyveres bandákból megteremteni egy állam demokratikus struktúráját és intézményeit” – vélekedett Avineri.

