Röviden

sofar, 2006. január 10. 23:18  JNA24 médiafigyelő, NOL Add comments

Forrás: NOL

Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. január 11.

Kép: Szabó Barnabás

Kormányülés helyreigazítással

A konkrét megállapodások mellett a magyar-horvát kapcsolatok még szorosabbá fűzését várja Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az együttes kormányüléstől – közölte Batiz András kormányszóvivő annak kapcsán, hogy a két ország külügyminisztere Zágrábban tárgyalt a január végére tervezett eseményről. Hangsúlyozta: a kormányfő annak ellenére bízik ebben, hogy „az elmúlt időszakban vállalhatatlan, és a kormányfő szerint mélységesen felháborító állításokat közölt az egyik országos napilapban a nagyobbik magyar ellenzéki párthoz szorosan kötődő újságíró”. Bár a szóvivő erről nem beszélt, a napilap a Magyar Nemzet volt. (MTI)

Gyurcsány: Politikai kihívás a babakötvény

Politikai kihívásnak, egyben sikeresnek nevezte a babakötvényt a miniszterelnök, aki tegnap a Szent László kórházban leendő kismamákat tájékoztatott a konstrukcióról. Gyurcsány Ferenc elmondta azt is, eddig 13 bank és 150 takarékszövetkezet jelezte, hogy készül startszámlát nyitni. (Hírösszefoglalónk)

Vita a tandíj szedésének jogosságáról

Továbbra is jogszerűtlennek tartja Aáry-Tamás Lajos azt, hogy a Budapesti Gazdasági Főiskola az idegen nyelvű képzéshez való hozzájárulásként szemeszterenként 150 ezer forintot szed államilag finanszírozott, angol és német nyelvű képzéseiben részt vevő hallgatóitól. Roóz József rektor nem fogadta el a biztos álláspontját, továbbra is fönntartja álláspontját a díjszedés jogosságáról, érvei azonban nem győzték meg Aáry-Tamás Lajost. A biztos állásfoglalása azonban csak ajánlás, így ha az intézmény nem változtat gyakorlatán, a hallgatók csak a bíróságon kereshetik igazukat. (V. A. D.)

Aláírást gyűjtenek az élőláncosok

„Utcaszékház-avatót” tartott tegnap az Élőlánc Magyarországért a Blaha Lujza téri aluljáróban. A szervezet aláírásokat gyűjt a genetikailag módosított növények termesztése ellen. Bejelentették: január 28-ra élőláncot szerveznek a Parlament köré. (Munkatársunktól)

Spielberg a holokauszt emléknapján

A tervek szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő, Kertész Imre Nobel-díjas író, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi és Erdő Péter bíboros mellett többek között Steven Spielberg Oscar-díjas filmrendező is jelen lesz a január 27-i holokauszt-emlékünnepségen. Erről az Élet Menete Alapítvány tájékoztatta lapunkat. Az ENSZ tavaly ősszel nyilvánította a holokauszt emléknapjává az Auschwitz-Birkenau haláltáborok felszabadításának évfordulóját. (Munkatársunktól)

Comments are closed.