Forrás: Népszava

Polgárok és idióták

Most már szinte majdnem teljesen biztos, hogy újra kell értelmezni a polgár fogalmát. Ezt egyébként már korábban is sejteni lehetett, de végre eljött a bizonyosság ideje

Egy polgári publicista, az egyszerűség kedvéért nevezzük B. Zsoltnak, nemrégiben a valaha szebb napokat látott Magyar Nemzet hasábjain idiótának nevezte a magyar miniszterelnököt. „Mondhatta volna szebben kis lovag”, kérlelhetnénk a szerzőt Cyrano után szabadon, ha a klasszikusok citálásának lenne még értelme.

Ebben az országban szólás- és véleményszabadság van, ami azt is jelenti, hogy mindenkinek jogában áll idiótának nevezni az ország miniszterelnökét.

Igaz, ez a megfogalmazás, finoman szólva sem elegáns.

Mindenki tudja, hogy B. Zsolt a magát polgárinak nevező oldalon áll, innen pedig egyenesen jön a következtetés: B. Zsolt nem egy kocsmában magából kivetkőző törzsvendég, hanem polgár.

Az, hogy Gyurcsány Ferenc idóta, egyébként egy meglehetősen vitatható állítás – adott esetben bíróság előtt sem lenne könnyű bizonyítani. Ami viszont valóban aggályos, az az, hogy ez a megfogalmazás a polgári oldalon semmiféle megütközést nem keltett – heteken át vártam valami reakciót. Vagyis, úgy tűnik, politikai ellenfeleinket idiótának nevezni, polgári mércével mérve szép, veretes, a nemzet sorsa miatt aggódó, emelkedett hangulatban megfogalmazott gondolatnak számít. Különösen karácsony táján szép teljesítmény ilyen gondolatokat papírra vetni, amikor a polgárok szíve megtelik szeretettel, és elönti őket a megbékélés örömteli érzése.

Szívesen mondanánk, hogy B. Zsolt polgári publicista új húrokat penget a magyar sajtóban, de ha ilyet állítanánk, félretájékoztatnák az olvasót. Néhány hónappal ezelőtt Cs. Péter újságíró, az említett, magát polgárinak nevező lap főszerkesztő-helyettese is hasonló szellemiségű, mély szakmai jártasságról tanúskodó mondatokban fogalmazta meg gondolatait. A Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese meg sem próbálta körül írni, mire gondol, egyenest belevágott a lecsóba és a következő magvas mondat hagyta el a szövegszerkesztőjét: Gyurcsány Ferenc egy hülye. Ez az állítás, az előbbihez hasonlóan, egy vélemény megfogalmazása. (Igaz, annak idején, jobb helyeken – például a festői Klauzál téren – már jóval kevesebbért is súlyos pofonokat lehetett kapni.)

Ha valakinek volt gyerekszobája, vagy polgári neveltetése, azt tudja: jobb érzésű ember ilyet még kocsmai asztalnál, italos állapotban sem nagyon enged meg magának, nyolc általánost végzett, összetett mondatok megfogalmazására képes embertársaink pedig biztos, hogy ennél jóval árnyaltabban és visszafogottabban fogalmaznak.

B. Zsolt és Cs. Péter polgárok. (Ezt, ha máshonnan nem, onnan lehet tudni, hogy a magát polgárinak nevező oldalon állnak). Ha ez így van, akkor máris megfogalmazhatjuk a polgári lét egyik alapvető ismérvét: polgár az, aki politikai ellenfeleit válogatott sértésekkel illeti, hülyézi, és idiótázza.

Még mindig a fenti logika mentén maradva: az is polgár, aki egy tévéműsorban a kommunisták felakasztását követeli. Ez a kivételes bravúr egyébként szintén a kiváló B. Zsolt nevéhez fűződik. Igaz, amikor néhány évvel ezelőtt a kommunisták felakasztását szorgalmazta az egyik kisebb, de azért számos polgártárs által nézett tévében, akkor még legalább szégyellte magát. Legalábbis erre kell gondolnunk, hiszen a kiváló kolléga úgy érezte, meg kell magyaráznia a megmagyarázhatatlant. Műtét után volt, védekezett B. Zsolt, altatás utáni kábult állapotban. Arra még gondolni sem merünk, hogy nem műtét, hanem valamilyen, tudatmódosító szer hatása alatt próbálta visszaállítani az egyszer már eltörölt halálbüntetést. Az esetnek nincs túl sok tanulsága, hacsak az nem, hogy egy dakota közmondás szerint: ha kába vagy, ne menj a tévébe, vagy ha már ott vagy, meg ne szólalj! (Csupán zárójelben és a teljeség kedvéért: amikor a félig olasz, félig magyar M. Giorgio Richárd a Tilos Rádió elleni polgári tüntetésen hirtelen felindulásból elégetett egy véletlenül kéznél levő izraeli zászlót, ő is azzal védekezett, hogy valaki egy kábítószeres cukorkával kínálta.)

Mondjuk, senki épeszű polgár nem hitte el neki ezt az ostobaságot, de még a hülye idióták is hitetlenkedve csóválták a fejüket. Ám tételezzük fel, persze csak úgy, játszásiból, hogy M. Giorgio Richárd nem hazudott, és önhibáján kívül, egy liberális megtévesztésből kifolyólag, valóban kábítószeres cukorkát szopogatott. Ebben az esetben meg kell jegyeznünk, hogy az embert az is minősíti, miként viselkedik ittas, netán betépett állapotban: van, aki bambán mosolyogva bámul a semmibe, míg másoknak a lámpavas és az akasztás, vagy éppen egy Magyarországgal baráti kapcsolatban lévő állam zászlajának elégetése ugrik be.

És, még mindig leragadva a polgárság definiálásánál: azt kell gondolnunk, hogy polgárok voltak a söjtöri tojásdobálók is. Polgári körök szervezték ugyanis azt a tüntetést, amelyen az egyik fő attrakció az volt, hogy Deák Ferenc szülőházánál tojással dobálták meg a Magyar Köztársaság akkori miniszterelnökét, Medgyessy Pétert. Volt némi hazaárulózás is, de ez már szinte fel sem tűnt – Magyarországon szokássá vált, hogy nemzeti ünnepek alkalmával rendszeresen hazaárulóznak a magukat polgárnak mondó embertársaink. (Vannak, akiknek ezt jelenti az ünnep).

A polgárt tehát onnan is meg lehet ismerni, hogy tojással dobál, utcára tolul, majd kidagadó nyaki ütőerekkel, eltorzult arccal és lélekkel belefojtja a szót azokba, akiknek a véleményével nem ért egyet. (Külön dolgozat témája lehetne, hogyan szerzi be a polgár a dobálásra szánt tojásokat. – Kérek tíz tojást! – mondja a polgár.- Gyurcsányra lesz? – kérdezi az eladó. – Vagy Kunczét, netán Hillert méltóztatik célba venni?)

De ha valaki még mindig nem biztos abban, hogy az utcán felismeri az igazi polgárt, gondoljon arra, hogy azok is polgárok, akik a kormányfő háza előtt csótányoztak. A szintén polgári, és igen nemzeti érzelmű Lelkiismeret 88 csoport szervezte a polgári körök számára a csótányozásba fajuló programot, melynek során a nemzeti érzelmű, konzervatív értékrendet valló, és minden bizonnyal mélyen vallásos polgártársak egy emberként skandálták a szellemesnek szánt szöveget: csótány, csótány, gyere ki!

Egy eszme nem felelős azokért, akik hisznek benne, tartja a legújabb kori politikai alapvetés. Mint ahogyan az egykori, a szocializmusban egyeduralkodónak számító ingatlankezelő vállalat, az IKV is kiválóan működött volna, ha nem lettek volna lakók, akikkel mindig volt valami baj. És a BKV-ra sem panaszkodnánk, ha a buszok, villamosok utasok nélkül, csak úgy, a maguk örömére közlekednének.

Élt valamikor egy Voltaire nevű filozófus, aki szabad idejében regények írásával is foglalkozott. Ő mondta egyik politikai ellenfeléről: egyetlen gondolatával sem értek egyet, de mindent elkövetek, hogy elmondhassa a véleményét.

Szegény Voltaire! Ha ma Magyarországon egy ilyen idióta hülyeséggel jönne elő, a polgárok kifütyülnék, és a keresztényi szeretet jegyében megdobálnák nemzeti érzelmű tojásokkal.

Föld S. Péter