Újabb agyi CT-vizsgálaton esett át az izraeli kormányfő. Ariel Saron állapota stabil, ám az orvosok szerint továbbra is életveszélyben van. Tegnap háromórás operációval sikerült elállítani a kormányfő agyában az újabb vérzést, és eltávolították a vérrögöket is. Bár orvosai tagadják, izraeli hírforrások tudni vélik, hogy Saron maradandó agykárosodást szenvedett.
Az izraeli miniszterelnök állapotáról várhatóan csak a sabbath elmúltával ad ki újabb jelentést a kórház. Ariel Saront szerda este vitték kórházba, azóta háromszor műtötték. Tekintettel Ariel Saron állapotára szünetel a választási kampány Izraelben. A belpolitikai stabilitás miatt a kormány miniszterei posztjukon maradnak – a Likud párti miniszterek a kampány részeként léptek volna ki Saron kabinetjéből. Izraelben március 28-án tartanak választásokat.
Bár az izraeli kormányfőt a 90-es években többször bírálták a Vatikánban háborús bűnei miatt, a Vatikán most mélységes aggodalmát fejezte ki egészségi állapota miatt. Giovanni Lajolo, a Szentszék külügyminisztere pénteken telefonon tolmácsolta ezt Izrael vatikáni nagykövetének, a közel-keleti békefolyamat kulcsfigurájának nevezve Ariel Saront.
A nyugati világ szinte valamennyi politikusa reménykedik Ariel Saron gyógyulásában. Vezető politikusok a világ minden tájáról igyekeznek biztosítani a sajtót arról, hogy aggódnak Saronért. A politikust méltatta a brit külügyminiszter, az olasz belügyminiszter, de még a japán miniszterelnök is. Az amerikai elnök szerint „Saron nagyon jó ember”, és imádkozni fognak érte a tengerentúlon.
Az izraeli vezetőt azonban nem mindenütt tartják a béke emberének. Az arab országokban elsősorban háborús bűneire emlékeznek.
„Amerika mindig azzal jön, hogy a terrorizmus ellen harcol. Azt a terrorizmust azonban, amely hasznára van, nem ítéli el. Ágy támogatja Izraelt, s amikor a gonosz Saron betegen fekszik, imádkozik érte” – mondta az iráni ajatollah.
„Amíg mi Libanonban izraeli megszállás alatt raboskodunk, nem számít, hogy Saron meghal-e, vagy sem” – mondta a libanoni külügyminiszter. A hadsereg 1982-ben Saron utasítására 3500 civilt mészárolt le két libanoni menekülttáborban. Az utóbbi években azonban az izraeli kormányfő konkrét lépéseket tett a közel-keleti rendezésért, így a palesztinok visszafogottan reagáltak az agyvérzés hírére.
„Saron most már Isten kezében van, Isten pedig megbünteti a bűnösöket. A cionista világ térképe kétségtelenül meg fog változni a halálával” – közölte a Hamász szóvivője, aki hozzátette: a gázai kivonulás jó lépés volt, de a ciszjordániai telepesek száma azóta is csak nőtt.
Saront sokan gyűlölték a másik oldalon is. „Ágy végzi mindenki, aki zsidókat telepít ki, minden bűnöst utoléri sorsa” – mondta egy zsidó telepes. Az ultranacionalisták nyáron megátkozták a gázai kivonulást aláíró kormányfőjüket. Ugyanezt tették 1995-ben a békekötést sürgető akkori miniszterelnökkel, Jichák Rabinnal is…

