Forrás: NOL

Népszabadság * Ungár Tamás * 2006. január 7.

– Éva, majd viszek neked kocsonyát a börtönbe. Azt könynyen be tudom adni a rácson: ha elfordítom, a kocsonya nem folyik ki a tányérból.

Ezekkel a szavakkal biztatta feleségét Balogh Zoltán, amikor decemberben elindult a nyomozás a sároki református temető dolgában. A fentiekből kisejlik, hogy Baloghékat nem rázta meg a nyomozás híre, de azért boszszantotta őket, hogy ismerőseik öszszesúgnak a hátuk mögött.

A sároki temető ügye a kilencvenes évek elején vett furcsa – s utóbb a rendőrségnek is munkát adó – fordulatot. Tudni kell, hogy a 170 lelkes dél-baranyai falu sírkertje két, egymástól jól elkülönülő parcellára tagozódik. A nagyobb, hozzávetőleg százszor száz méteres terület a római katolikus hívők végső nyughelye. Ettől ötven lépésre található a református családok mindössze hétszer tizenöt méteres parcellája. Itt nyolc sír sorakozik. Az ötvenes években nyitott református parcella mögött sejthető még tucatnyi evangélikus és izraelita vallású ember sírja is, ezeket az elmúlt fél évszázadban nem gondozták, így benőtte, elmállasztotta őket a sűrűn burjánzó növényzet.

Amikor a kilencvenes évek elején a helyi földrendező bizottság Sárok határában meghúzta a kárpótlásra kijelölt mezőgazdasági területek határát, akkor az evangélikus, református és zsidó családok parcellája – lévén, hogy a telekkönyvben gyepként volt nyilvántartva – belekerült a kárpótlási földalapba. A besorolás ellen senki sem tiltakozott, pedig jól látható volt, hogy a földlicit után a sároki temető nem katolikus része magántulajdonba kerül. Ágy is történt. Az 1995-ben tartott földárverésen a falu akkori – tiszteletdíjas – polgármestere, Walter József szerezte meg azt a 8500 négyzetméteres gyepterületet, amelynek hozzávetőleg két százalékát tette ki a nem katolikus temető. A főállásban kőfaragómesterként temetkezési vállalkozást működtető Walter József az ezredfordulóig irányította a falut, akkor betegsége miatt lemondott hivataláról és Mohácsra költözött, majd 2003 májusában eladta az említett gyepterületet. A tábla új gazdája a Sárokkal szomszédos Lippón élő Balogh család lett. A vásárlást Balogh Zoltán intézte, de a férfi – velünk meg nem osztott megfontolásból – a felesége nevére jegyeztette be a földet.

Mindaddig és még két és fél évig nem okozott bonyodalmat, hogy a sároki temető református sírjai magánterületre esnek. Tavaly ősszel azonban az egyik Sárokról elszármazott idős férfi úgy érezte, hogy veszélyben vannak a falu református sírjai, hiszen a föld gazdája akár be is szánthatja a sírhantokat. Ezt az aggodalmát az idős férfi jelezte is a pécsi református lelkészi hivatalnak, s akkor a hivatal ráébredt, hogy Sárokon a kálvinistáknak van is temetőjük, meg nincs is. A református egyház feljelentést tett a rendőrségen, azt gyanítva, hogy bűncselekmény eredményeképp került magántulajdonba a református sírkert. A mohácsi rendőrkapitányság nyomozást indított, tanúként beidézték a föld volt és jelenlegi gazdáját, ellenőrizték a tábla földhivatali bejegyzéseit. A kapitányság a közelmúltban megszüntette a vizsgálatot, mivel bűncselekmény nem történt. A nyomozók megállapították, hogy a gyepként nyilvántartott földdarab soha sem volt az egyház tulajdona.

Walter József szerint egyébként az történhetett, hogy a falu bírója még a XIX. században ezt a területet kijelölte a nem katolikus hívők sírjai számára, ám senki sem foglalkozott azzal, hogy a telekkönyvben átírják az alig kétszáz négyzetméteres parcellát az érintett egyházakra. A kőfaragómester arra a kérdésre, hogy miért vette meg a földliciten ezt a területet, amikor tudhatta, hogy gond lehet vele, így felel:

– Semmi gond nem volt vele, hisz negyven éve nem temettek oda senkit. A sírokhoz bárki odamehetett, kerítést, sorompót, őrt nem állítottam. Ha a református egyház megkeresett volna, hogy igényt tart a temetőre, felajánlottam volna nekik. De nem jöttek.

A föld mostani gazdája, az egyik lippói agrárcégnél dolgozó 39 éves Balogh Zoltán neheztel:

– Ha a református egyház arra kér, adjam nekik a területet, egy forint névleges árért átadtam volna. De sosem kerestek meg, hanem egyből a rendőrséghez fordultak. Nem féltem a vizsgálattól, tudtam, hogy ártatlanok vagyunk, de azért nem esett jól, hogy a nyomozás hírbe hoz minket. Most már, ha kéri az egyház a területet, csak pénzért adom oda. Piaci áron.

A református egyház viszont úgy döntött, hogy nem tart igényt a nyolc sírra és környékére. Balogh László Barna, a sároki kálvinistákhoz kijáró magyarbólyi lelkész azt mondja, hogy ők azt szeretnék, ha a falu önkormányzata venné meg a gyepterület református sírokat magában foglaló részét és ott egy köztemetőt létesítene. Szerettem volna megtudni, hogy minderről miképp vélekedik a sároki polgármester, Vajdics László, ám vele öt hete képtelenség összehozni egy találkozást vagy akárcsak egy telefonbeszélgetést. A sároki képviselők meg azért megkérdezhetetlenek, mert a testület tagjai az elmúlt másfél évben sorra lemondtak. Az új testület a január 15-i választás után áll majd fel. Hogy ők akarnak-e önkormányzati köztemetőt létesíteni – ami egyébként kötelessége lenne a falunak -, s tesznek-e ajánlatot a magántulajdonú temetőre, azt még nem lehet tudni.

– Akár tesznek, akár nem, én a református temetőt nem bántom, ezután is bárki odamehet és ápolhatja a sírokat – ígéri Balogh Zoltán.

Vagyis a sároki református temető továbbra sincs veszélyben.

A sárokiak – persze – találgatják, hogy ennyi év után miért pont most lett ügy a református temető sorsából.

– Valaki most látta elérkezettnek az időt, hogy kellemetlenkedjen – mondta az egyik helybéli asszony.

Azt viszont senki sem érti, hogy eddig miért nem próbált az aprócska temetőterület gazdáival egyezségre jutni az önkormányzat és a református egyház.

A lényeg, hogy Sárokon végül is béke van, és Baloghék az ünnepekre főzött kocsonyát otthon ették meg.