MTI
Kezelőorvosai szerint továbbra is súlyos Ariel Saron állapota. Bush méltatta a súlyosan beteg izraeli kormányfőt. Amerikai tisztségviselők szerint a miniszterelnök súlyos agyvérzése nem feltételül jelenti, hogy zsákutcába jutott a kacskaringós úton haladó békefolyamat. Továbbra is súlyos az agyvérzést szenvedett Ariel Saron izraeli kormányfő állapota, amelyben kezelőorvosai rövid időn belül nem is várnak drámai mértékű változást – közölték péntek hajnalban kórházi források.
A jeruzsálemi Hadassza kórház igazgatóhelyettese az izraeli katonai rádiónak elmondta: Saront továbbra is altatják és lélegeztető gépekkel tartják életben. A kórházi vezető hangsúlyozta, hogy a betegség kezelésének ebben a szakaszában nagy türelemre van szükség, s nem számítanak arra, hogy rövid időn belül drámai mértékű változás állna be Saron állapotában.
A 77 éves kormányfő szerda este szenvedett súlyos agyvérzést, csütörtökre virradóra életmentő műtét hajtottak végre rajta a Hadassza kórházban. A politikust az intézmény csütörtök esti közlése szerint még legalább két napig, de akár hetvenkét órán át is altathatják, s valószínűleg már nem lesz képes ellátni kormányfői teendőit.
Bush méltatta
Bush a washingtoni külügyminisztériumban, az idegen nyelvek tanulására ösztönző kormányzati program beindítása alkalmával mondott beszédében méltatta a súlyosan beteg izraeli politikust. „Országunk legmélyebb rokonszenvét nyilvánítja Ariel Saronnak (…) Imádkozunk felépüléséért” – mondta az amerikai elnök, aki beszédében „jó emberként, erős emberként”, illetve olyan személyként jellemezte Saront, akinek volt „víziója a békéről”.
Közben amerikai tisztségviselők nyilatkozataiból kiderült: Washingtonban még nem tudják felmérni, hogy Saron betegségének milyen hatása lesz a közel-keleti békefolyamatra. A források úgy vélekedtek, hogy az izraeli miniszterelnök súlyos agyvérzése nem feltételül jelenti, hogy zsákutcába jutott a kacskaringós úton haladó békefolyamat, de óvakodtak attól, hogy megjósolják a közeljövő eseményeit.

