Forrás: Stop!

Háborús bűnös a máriabesnyői templom freskóján Időpont: 2006-01-06 16:30:19

A magyar zsidóság deportálását előkészítő és koordináló Endre László alakja látható a máriabesnyői templom freskóján. Endrét háborús bűnök miatt 1946-ban kivégezték.

,,Évekkel ezelőtt számos kép alapján állapítottuk meg, hogy a máriabesnyői templom orgonája fölött Endre László egykori belügyi államtitkár képe látható”” – nyilatkozta a Hetek című hetilapnak Mélykúti Csaba. A gödöllői helytörténész szerint szinte bizonyos, hogy a háborús bűnei miatt 1946-ban kivégzett Endre Lászlót ábrázolja a kép, amelyen ünneplőbe öltözött emberek körében igyekszik Szűz Máriához. A politikust kifogástalan öltözetben ábrázolja a falfestmény készítője: jól szabott öltöny, hátrafésült haj, az egykori államtitkárra jellemző bajusz.

A freskó 1942-ben készült el. Ebben az időben Endre László az ország legnagyobb vármegyéjének, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyének az alispánja volt. A helytörténész szerint Endre László nagy népszerűségnek örvendett a keresztény lakosság körében: ő szervezte meg például a helyi leventemozgalmat. A zsidósággal azonban igen kegyetlenül bánt. ,,Nem véletlen, hogy a német megszállás idején éppen őt bízták meg a deportálások megszervezésével”” – állítja Mélykúti Csaba.

,,Tudomásom szerint az orgona fölött lévő freskón nem Endre László látható, hanem valaki más”” – nyilatkozta a Heteknek Gáspár István máriabesnyői plébános. A pap nem tudja, hogy ki lehet a képen, de – mint állítja – a művész, Márton Lajos egy feljegyzésben cáfolta, hogy a festmény Endre Lászlót ábrázolná. A plébános állítását Mélykúti Csaba azzal cáfolja, hogy a kapucinusok, akiknek korábban a tulajdonában volt a máriabesnyői templom, elismerték, hogy a kép az akkori alispánt kívánta megörökíteni.

Ráday Mihály neves városvédő nem tud a freskóról. Szerinte a plébániának el kellene látnia egy magyarázó táblával a festményt. ,,Kár lenne vésővel nekiesni a képnek, de mindenféleképpen tisztázni kell a helyzetet”” – vélekedik minderről a városvédő. Ugyanezt kellene tenni Szegeden is az Aba-Novák által festett, Horthy kormányzót ábrázoló freskóval is. ,,Nekem úgy tűnik, hogy a város nem egy festőművész képét akarta felújítani, hanem a két világháború közti gondolkodást akarták ezzel valamelyest helyreállítani”” – vélekedik Ráday Mihály a szegedi Hősök Kapujánál látható festményről.

Endre László a magyar zsidók deportálási tervét újdonsült barátjával, Adolf Eichmann-nal szorosan együttműködve dolgozta ki. ,,Az áldóját! Eddig azt hitted, hogy csak Németországban uralkodik az a bizonyos pontosság, és itt legalább ugyanazt a kínosan pontos akkurátusságot látod. Csodáltam az akkori magyar közigazgatást”” – írta 1961-ben az egykori SS-Obersturmbannführer, Adolf Eichmann.

Stop!

Comments are closed.