A történet három éve kezdődött
Egy megrögzött ateista közíró és egy helyi katolikus pap vitája odáig vezetett, hogy egy olasz bíróságnak kellene eldöntenie: létező történelmi személy volt-e Jézus Krisztus.
A történet három éve kezdődött, amikor Enrico Righi, Bagnoregio egyik papja bíráló cikket írt a helyi egyházkörzet lapjában a szintén helyi születésű Luigi Cascioliról, aki Jézus meséje című könyvében azt állította: az egyház összekeveri Jézust a zsidó gamalai Jánossal. Utóbbi is az első században élt, és a római hadsereg ellen küzdött, az egyház pedig az ő személyére alapozva építette fel Jézust – írta könyvében Cascioli.
A hetvenéves ateista író a bírálat miatt perre ment, és azt állítja: a katolikus egyház két olasz törvényt is megszeg azzal az állításával, hogy Jézus kétezer éve valóban élő személyként járt a földön. Az egyik az úgynevezett Sostituzione di Persona, azaz a megszemélyesítés tilalma, a másik a néphittel való visszaélés. Egy bíró Viterbóban már majdnem kidobta az ügyet, de végül egy fellebbviteli testület úgy vélte, hogy a néphittel való visszaélés akár megalapozott vád is lehet.
Cascioli a Reutersnek elmondta, hogy a perrel a végső csapást kívánja bevinni a katolikus egyháznak. „A könyvemben már bizonyítottam, hogy Jézus történelmi személyként nem létezett. Most Righinek kell ezt cáfolnia azzal, hogy bemutatja bizonyítékait” – mondta a felperes.
A hetvenhat éves alperes nem érti, mit is akar tőle Cascioli. „Egy városból jövünk, egy szemináriumra jártunk, csak ő később más irányba fordult, azóta nem is láttuk egymást. Nem értem, miért éppen engem pécézett ki” – panaszkodott a sajtónak.
A bíróság azonban még nem emelt hivatalosan is vádat Righi ellen. Erről a pap január 27-i előzetes meghallgatása után döntenek.
reuters/upi

