Forrás: NOL

NOL * Vincze Attila Tamás * 2006. január 6.

„Az embert azért áldotta meg a Teremtő képzelőerővel, hogy kárpótolja azért, aki nem lehet, és azért áldotta meg humorérzékkel, hogy vigasztalja azért, aki.” – Horace Walpole

P. B. Kerr: A Lámpás Gyermekei 1. – Az Ekhnaton-kaland

Egy félkarú sofőr. Két dzsinn. Három kívánság. -Mit kapunk, ha ezt a hármat összeadjuk? Egy varázslatos kalandot (és még bele sem számoltuk a két rottweilert, Alant és Neilt, akik egyáltalán nem azok, aminek látszanak.) A tizenkét éves ikerpár, John és Philippa Gaunt egy napon megtudják, hogy az egyik legkiválóbb dzsinn- törzs leszármazottai. Hirtelen ők is képesek lesznek bárki három kívánságát teljesíteni, különleges helyekre utazni (méghozzá nem is a leghagyományosabb módokon), és bárkit, no meg bármit eltüntetni.

Agave Kiadó; 324 oldal, 2880 Ft.

Philipp Vandenberg: Luxor királya

1939. Három hölgy találkozik a londoni Ritzben, hogy megemlékezzen arról a férfiról, akit tíz nappal korábban temettek el. Mindegyikük ugyanazt a férfit szerette: Howard Cartert, aki Tutanhamon fáraó sírjának megtalálásával szerzett magának hírnevet. Az asszonyok csak egy-egy fejezetet ismernek Carter életéből, így a beszélgetés során áll össze a fantasztikus kép arról a férfiról, aki a leghíresebb régészként vonult be a történelembe.

Vandenberg korhűen, izgalmakkal átszőve írja meg a félénk fiú történetét, aki gyönyörű tanárnője kedvéért megy Egyiptomba, hogy az évezred kincsét megkeresse. A régészből egyik pillanatról a másikra ünnepelt felfedező, a luxori elit körülrajongott sztárja lesz.

Vandenberg magával ragadó regényében a régészet e legnagyobb kalandja a múlt század egyik legszebb szerelmi történetévé válik. Egy olyan történetté, melyet még a gyarmati idők szele leng körül, de átvezet a 20. századba. Az olvasót Angliából Egyiptomba, végül New Yorkba vezeti, ahol Howard Carter újra rátalál arra az asszonyra, akit egy életen át keresett.

K.u.K. Kiadó; 592 oldal, 3200 Ft.

Ryszard Kapuscinski: Lapidárium III., IV., V. (publicisztika, esszék)

A neves lengyel publicista, író, esszéista 1996 és 2000 között keletkezett írásait komponálta egy kötetté. A Forrás folyóiratban magyar nyelven már megjelent írások a modern világ, azon belül Közép-Európa erkölcsi konfliktusait, szegénység és gazdagság szembenállását vizsgálják.

„Nagyon nehéz pillanatban vagyunk, mert a szegények és gazdagok közti különbség tovább növekszik. A gazdag társadalmakban kezd szétmosódni a középosztály, és eltűnőben van a gondoskodó állam. Bolygóméretekben pedig a fejlett országok egyre gazdagabbak, a szegény országok pedig egyre szegényebbek. Manilában van egy rizsnemesítő intézet, amelyben sokkal nagyobb terméshozamú rizsfajták kifejlesztésén dolgoznak. Nos, ennek az intézetnek úgy lefaragták a költségvetését, hogy jelenleg a személyzet létszáma egyharmaddal kisebb, mint volt. Ugyanakkor óriási pénzek jutnak olyan kutatásokra, amelyek a gazdagoknak a szegények fölött gyakorolt ellenőrzését hivatottak szolgálni, mint például a telekommunikációs rendszer, a kibernetikus terek, és rengeteg pénzt fordítanak egyre több luxust biztosító gépkocsik tervezésére. A világ mindinkább a gazdagok világa lesz, a gazdagok kifejezetten maguknak akarják kisajátítani bolygónkat.” – Kapuscinkski

Széphalom Könyvműhely; 352 oldal, 2600 Ft.

Jeremy Narby – Francis Huxley: Sámánok

Ötszáz év a tudáshoz vezető ösvényen

„Az eddig megjelent legátfogóbb munka a samanizmusról. A szakterület klasszikusnak számító olvasmánya.” – Hoppál Mihály

Narby és Huxley könyve ötszáz évet tekint át a samanizmus vizsgálatának történetéből. Tanulmánykötet, melyben az első sámánokról szóló leírás 1535-ből származik. A könyv 7 fejezetben tárgyalja a különböző megközelítési módokat, az első rész ötszáz évvel ezelőttig megy vissza. Ez az az időszak, amikor az európaiak hozzáláttak Amerika felfedezéshez, és számos közösségben olyan emberekre bukkantak, akik azt állították magukról, hogy szellemekkel kommunikálnak, hogy az életről és a gyógyításról ismereteket szerezzenek. Némelyikük addig böjtölt, míg csontvázzá soványodott; más tölcsérből dohánylevet ivott, vagy olyan gallért hordott, melyben mérges hangyák nyüzsögtek. Az efféle dolgok láttán az európaiak gyakran mélységes ellenszenvüknek adtak hangot. A kötetben megtalálható például André Thévet francia pap leírása, aki 1557-ben Brazíliában járt, és beszámolójában az efféle embereket az „ördög papjainak” titulálta. Thévet rossz néven vette, hogy ezek az emberek a szerinte tiltott tudásnak számító ismereteket fürkészik: „Mi szükség van arra, hogy túl nagy kíváncsisággal kutakodjanak a természet titkaiban és más dolgokban, melyeket a Mi Urunk saját magának tartott fenn? Az ilyen kíváncsiság hibás megítélésekhez, tudatlansághoz, a hit és a jó vallás hiányához vezet.”

A 17. században az oroszok megkezdték Szibéria gyarmatosítását, és ők is rábukkantak olyan személyekre, akik saját állításuk szerint szellemekkel kommunikálnak. A tunguz nyelven beszélő kelet-szibériaiak körében az ilyen egyéneket sámánnak nevezték. A sámánok azt állították magukról, hogy gyógyítani tudnak, vagy bajt hozhatnak az emberre, befolyásolni képesek az időjárást vagy a vadászat eredményességét, és a jövőbe látnak. Egy Avvakum Petrovics nevű pap, aki a szibériai sámánokról az első írásos beszámolót készítette, így határozta meg a sámán fogalmát: „cselszövő varázsló, aki megidézi a démonokat”. A Spanyolországból, Angliából, Franciaországból, Oroszországból és Németországból érkező megfigyelők saját nyelvükön zsonglőröknek, bűvészeknek, varázslóknak, mágusoknak titulálták őket.

A második részben a 18. században jelentkező nézetekkel találkozhatunk: a felvilágosodás korában Európa más nézőpontból kezdte a világot szemlélni. Ennek ellenére a korai racionalisták a sámánokat rossz szemmel nézték. Ők már nem a tudástól féltek, de zavarta őket a sámánok különös viselkedése. Úgy vélték, a sámáni színjátékoknak és trükköknek a valódi tudáshoz kevés közük van.

Az első európai utazók a tudósokra is hatottak. A tudomány mérhető, „objektív” alapokon óhajtotta vizsgálni a kérdést. Célja az volt, hogy a világot ésszerű okokkal magyarázza. Ahogy a tudósok sámánokkal találták magukat szembe, máris hajlottak rá, hogy csalókat lássanak bennük, akiket le kell leplezni. Amikor például Johann Gmelin, német professzor Szibériában megtekintette egy tunguz sámán és segédje előadását, arra a következtetésre jutott, hogy a „hókuszpókuszaik” miatt mindkét szélhámos megérdemelné, hogy ezüstbányába küldjék őket, életfogytig tartó kényszermunkára.

A harmadik részben a 19. században bekövetkezett szemléletváltozást ismerhetjük meg. Ekkor kezdődött el az emberi teremtmény tudományos vizsgálata. Az új tudományág, az úgynevezett szociálantropológia vagy etnológia elég szegényes megállapításokkal indult. Az első antropológusok azt vallották, hogy a bennszülött népek „vadak” és „primitívek”, és az „alsóbbrendű” társadalmakhoz tartoznak. Sajnálatos módon ezek a korai antropológusok a sámánokról túl sok használható jelentést nem szolgáltattak, noha ez éppen az az időszak volt, amikor a nyugati civilizáció a bennszülött társadalmakat kíméletlenül legázolta, és a samanizmus gyors változáson ment keresztül.

A század vége felé azonban néhány antropológus felismerte, nincs alapvető különbség saját maga és az általa megfigyelt emberek között. A német-amerikai Franz Boas például ezt írta 1887-ben: „Az eszkimók ugyanolyan emberek, mint mi; érzéseik, erényeik, hibáik ugyanúgy az emberi természeten alapulnak, mint a sajátunkéi.”

A negyedik rész a 20. század eleji antropológusokkal foglalkozik, mikor is a kutatók kezdték saját elfogultságaikat felülvizsgálni. Ez javította megfigyelési technikájukat, és oda vezetett, hogy példátlan mennyiségű részletes jelentést készítettek a sámánokról. Megadták a lehetőséget a sámánoknak, hogy saját magukról beszéljenek. Knud Rasmussen dán antropológus például szó szerint rögzítette az inuitok szavait, és beszámolóját 1920-ban közzé is tette. Egy Igjugarjuk nevű sámán ezt mondta Rasmussennek: „Igazi bölcsesség csak az emberektől távol található meg, kint a nagy magányban, és ezt szórakozással nem lehet megszerezni, csak szenvedéssel. Magány és szenvedés nyitja meg az emberi lelket, ezért a sámánnak ott kell bölcsességét keresnie.” Az ehhez hasonló leírások révén lehetségessé vált ezeknek az embereknek az újfajta, empatikus megismerése.

Rasmussen idejében sem volt minden antropológus ennyire nyitott szellemű, s ezért évtizedeken át vitatkoztak a sámánok mentális állapotáról. A maga kifinomult, dialektikus stílusában Claude Lévi-Strauss a vitát homlokegyenest ellenkező irányba terelte. Azt állította, hogy a sámánok sokkal inkább pszichoanalitikusok, semmint pszichopaták. Más megfigyelők megerősítették, hogy a sámánok inkább az adott közösség legegészségesebbjei közé tartoznak, és a többiek gyógyítóknak tekintik őket.

A 20. század közepéig az antropológusok a sámánokról olyan egymástól távol eső helyekről adtak részletes beszámolókat, mint Ausztrália, a sarkvidék és az Amazonas. A kötetben Alfred Métraux fontos és érdekes leírását adja a sámánoknak, mely szerint a feladataik közé tartozik a betegségek gyógyítása, a mágikus játék, az előjelek megfejtése, az időjárás befolyásolása, és a jövőbelátás. A sámán bajt is hozhat, jegyezte meg. A készségek és feladatok e zavarba ejtő sokasága mögött Métraux fölfedezte az egységet. 1944-ben a sámánról a következő definíciót adta: „olyan egyén, aki foglalkozásszerűen és a közösség érdekében időszakos kapcsolatot tart fenn szellemekkel, vagy aki megszállott”. Ez a legegyszerűbb meghatározása ennek a gyakran zavaros eszmefuttatásokat serkentő fogalomkörnek.

Az ötödik rész a század másod felében megjelenő új kutatási módszerrel végzett kutatásokból idéz: a „résztvevő megfigyelés” alaposan megváltoztatta az antropológiai tanulmányok jellegét, melynek következtében a kutató a vizsgálat alá vett emberekkel együtt élt, részt vett a mindennapi életükben, de közben objektív módon igyekezett megfigyelni őket. Egyes kutatók ennek folytán aktívan bekapcsolódtak a sámáni rituálékba, hogy megértsék a tevékenység lényegét.

Az 1950-es években fölfedezték a hallucinogének hatásmechanizmusát, például az LSD-jét és a meszkalinét. Azt tapasztalták, hogy a tudatállapotot ezek a szerek radikálisan módosíthatják. Ez arra utalt, hogy a hallucinogének a tudatot inkább az agy kémiai állagának megváltoztatásával, semmint a babonák vagy sugallatok révén módosítják. Amikor a kutatók elkezdtek az olyan sámáni szertartásokba bekapcsolódni, ahol hallucinogéneket alkalmaztak, meglepődve tapasztalták, hogy ugyanazt élik át, amiről a sámánok is beszámoltak. Korábban a samanizmust leíró cikkek többnyire jelentéktelen tudományos folyóiratokban jelentek meg, egészen addig, mígnem R. Gordon Wasson, amerikai bankár részt nem vett egy sámánszertartáson, melyről élvezetes beszámolót készített. A szertartás során halluciogén gombát fogyasztottak, és a szerző arról számolt be, hogy valósággal kirepült a testéből.

Az 1960-as években jelent meg a színen Carlos Castaneda antropológus hallgató, aki azt állította magáról, hogy Arizonában és Mexikóban egy „varázsló tanoncaként” tanulmányozta a jaki indiánokat. Castaneda a résztvevő megfigyelés útján egy lépéssel tovább ment. Különös, mégis koherens világról hozott jelentést, egy „különálló valóságról”, amelyet hallucinációt okozó gyógynövények hatása alatt közelített meg. Castaneda 1968-ban saját közvetlen élményeiről könyvben számolt be Don Juan tanításai; A tudás megszerzésének jaki módja címmel. A könyv és függeléke világszerte bestsellerré vált, és milliók érdeklődését keltette fel a samanizmus iránt.

A neosamanizmus az Új Kor mozgalomban, főleg az Egyesült Államokban virágzásnak indult, de világszerte hódított. A hatodik rész e korszakkal foglalkozik, amikor is a sámánokról több tanulmány született, mint bármely korábbi időszakban, és saját irodalmukat maguk a sámánok is elkezdték gyarapítani.

A hetedik részben elérünk napjaink tudományos vizsgálódásaihoz. Az utóbbi években kezdenek úgy tekinteni a samanizmusra, mint a „tudás technikáinak együttesére”, ahogyan Graham Townsley brit antropológus fogalmaz. A mai kutatók a sámánokban nemcsak gyógyítókat látnak, hanem a jelentéstartalom kifinomult közvetítőit is. Úgy tűnik, a sámánok az emberi lélek korai felfedezői; pszichológiai rendszereiket azonban még alig tanulmányozták. Annak fényében, amit ma tudunk a lélek/test gyógyászatról, a sámánokat már nem lehet sarlatánoknak tekinteni, akik trükkökkel javítanak az emberek közérzetén; vagy csalóknak, akik bűvészmutatványokkal és hasbeszéléssel tévesztik meg környezetüket. Egyre inkább a lélek gyógyítóinak látjuk őket.

A kutatók új keletű hajlandósága arra, hogy a sámánokat komolyan vegyék, azt jelzi, hogy lehetőség nyílik a két világlátás közötti párbeszédre. De ez nem könnyű. A samanizmus önmagán és a szubjektivitáson alapszik, míg a tudomány módszeresen igyekszik a kutató szubjektivitása fölé helyezkedni. A samanizmus sok tekintetben autológia, vagy öntanulmányozás, míg a tudomány heterológia, azaz mások tanulmányozása.

A szerkesztők a 16. századi megfigyelőkig mennek vissza, akik a sámánokban az ördög ügynökeit látták. Egyoldalú nézőpont, de nem teljesen téves. Visszatekintve nem látszik indokolatlannak azt állítani, hogy a sámánok valóban zsonglőrök, abban az értelemben, ahogyan egyidejűleg különféle dolgokat képesek kezelni, s közben cselekedeteikbe új elemeket építenek be. Manapság az Amazon vidékén például a samanizmus él és virágzik, a sámánok erdőkben és városokban is élnek, spanyolul és portugálul ugyanúgy beszélnek, mint bennszülött nyelveken, és szabadon közlekednek a mesztic és bennszülött társadalmak között.

A sámánok mindig is értettek ahhoz, hogyan kell különböző világok között hidat verni, és semmi jel nem utal arra, hogy kevésbé alkalmazkodnának változó világunkhoz, mint mi magunk. A samanizmus rugalmas és „kaméleonszerű”, ahogy Piers Vitebsky brit antropológus mondja. Fortélyosan mindig új és újabb álruhát öltenek.

Az első beszámolóktól számított ötszáz év elteltével a samanizmus belső magja továbbra is rejtély, melyet e könyv sem old meg. Célul azt tűzte ki, hogy a megfigyelők látásmódjának változását mutassa be. Az ugyanis megnyílt. És ezáltal a megértés kezdi meghozni első gyümölcseit.

A könyvben Diószegi Vilmos fekete-fehér sámánportréi láthatók.

Generál Press Kiadó

Programajánló:

2006. január 10-én, kedden 19 órakor a Sámánok – Ötszáz év a tudáshoz vezető ösvényen című könyv bemutatóját tartják az Alexandra Pódiumon (Nyugati tér 7.) A kötetről Hoppál Mihály, az MTA Néprajzi Kutatóintézete és az Európai Folklór Intézet igazgatója dr. Obrusánszky Borbála orientalistával beszélget.

Thomas Bernhard: Kioltás

Fordító: Hajós Gabriella

A Kioltás az osztrák írózseni utolsó regénye. Összefoglalása mindannak, amit posztmonarchikusság alatt érthetünk: búcsú-regény a gondolattól a gondolattalanság korszakában, az igazságtól a média másolatkorszakában, a nyelvtől a nyelvtelenség korszakában. De éppen ironikus nagyregényformátumban búcsúzik Bernhard a világtól: egy gondolattal, egy igazsággal hihetetlenül impozáns és muzikális nyelvén.

Kalligram Kiadó; 424 oldal, 2800 Ft.

Szepes Mária: Pöttyös Panni Hetedhétországban

Hol van Hetedhétország? Panni legszebb csillagpöttyös kék ruhájában készül az útra, Peti fényképezőgépet, zseblámpát, nagyítót, mérőszalagot csomagol a táskájába. Nagymama pedig egy helyben ül a kisszobában, a zsámolyon. És mégis neki van igaza. Hetedhétország ott van, ahol az ember akarja… Míg Pöttyös Panni és Kockás Peti erre a felfedezésre jut, sok kalandot él át: sárkányvér fiolából merített „vérrel” írják alá a titkos szerződést, egy föld alatti titkos kuckóra lelnek, és végül összebarátkoznak Karcsival, aki vándorbotot fogott, hogy nagymamáját megtalálja. A hosszú úton még öt árva kiscica is gazdára lel.

A népszerű Pöttyös Panni sorozat zárókötetében Peti és Panni már harmadikba jár, és mire a történet lezárul, megismerik Hetedhétországot is.

A könyvet, mint az előzőeket is, Vass Ági illusztrálta, de most már az iskolásokhoz illő formában.

„A babakocsiból vékony hangocska nyaffant elő, azután gyors egymásutánban több is csatlakozott hozzá. A cicák kialudták magukat, és követelték tejadagjukat. A cérnavékony nyafikoncertre Sutyi sárga borostyánszeme hirtelen tágra nyílt. Torkából rendkívül gyöngéd, sokszólamú kurrogás tört elő, ami macskául annyit jelentett, hogy: „Jól van, na! Jövök már, haszontalan cicanépség, anyátok nem hagy éhen halni benneteket!””

Édesvíz Kiadó; 132 oldal, 2990 Ft.

Joel Andreas: Háborúfüggők

Politikai képregény

A könyv a világ legaktívabb, legerősebb és legnagyobb rombolásra képes hadseregével foglalkozik. Miközben gondosan dokumentálja az USA történelmének háborúit, az olvasó felismerheti, hogy miért keveredett az elmúlt 200 év alatt az Egyesült Államok bármely más nemzetnél többször háborúba. Bemutatja, hogy kiknek származnak előnyei a háborúkból, kik fizetnek érte, és kik hallnak meg.

Függetlenmédia Kiadó; 1440 Ft.

Sarah Turnbull: Kezdjük újra Párizsban!

Fordító: Kovács Attila

A Kezdjük újra Párizsban! egy „idegenbe szakadt” fiatal lány kezdeti csetlés-botlásait, a divat fővárosának különc eleganciáját, a „csigaevő” franciák bájos, vagy éppen dühítő szokásait mutatja be, miközben találóan fogalmaz a kultúrák közötti különbségekről, a beilleszkedés nehézségeiről.

Sarah a kilencvenes évek közepén, egy sármos francia kedvéért Párizsba utazik a messzi Ausztráliából. Bár a nyelvet nem beszéli, a „baráti látogatás” oly nagyszerűen sikerül, hogy Sarah nem csak a fiúba, de Párizsba is beleszeret. Azonban szertelen öltözködése, egyenes modora, rossz kiejtése nem arat sikert a flancos vacsorapartikon, sőt, szerelme vidéki családjának körében sem, ahol mindvégig éreztetik vele: ő csak egy külföldi.

Sarah mégsem adja fel, több fronton is elszántan küzd az elismerésért, miközben a legnagyobb divattervezőkkel készít interjút, ellesi a francia konyha fortélyait, és a kényes párizsi ízlés szerint is méltó társa lesz Frédéricnek. A pikáns humorral és öniróniával fűszerezett úti naplóból az is kiderül, hogy miért szeretjük ezt a néha elegáns dámának, máskor kiélt utcalánynak öltöző Párizst, a flört hazáját.

Sarah Turnbull ausztrál újságírónő sokáig televíziós riporterként dolgozott Sydney-ben, majd Franciaországba költözött, és egy helyi napilapnál helyezkedett el. Bár elsős egyetemista korában megbukott francia nyelvből, ma Párizsban élő sikeres író. A Kezdjük újra Párizsban! az első könyve.

„Szerelmi vallomás Párizshoz!” (The Washington Post)

Ulpius-ház; 332 oldal, 2480 Ft.

Drogok

Mit tudsz róla? sorozat

A drog részesévé vált a modern társadalomnak mind legális, mind illegális formájában. Ez a könyv fontos tényeket tár fel a gyógyszerekről, illetve az egyéb, visszaélésre alkalmas drogokról egyaránt. Miért fordul annyi fiatal a drog felé? Mennyire károsak, illetve okoznak függőséget a kábítószerek? Miért nem hatnak egy idő után az antibiotikumok? Lehet, hogy a jövőben legalizálják majd az összes drogot? A szerző, Jonathan Rees tudományos munkatársként és szerzőként dolgozott számos, fiataloknak szóló, társadalmi témájú könyvön. Képzett tanár, és az Independent újságnak is ír oktatással és fogyasztással kapcsolatos témákról.

Magyar Könyvklub, 1490 Ft. (Klubár: 990 Ft.)

Terrorizmus

Mit tudsz róla? sorozat

Manapság a terrorizmus globális jelenség, sok embernek kihat a mindennapi életére. Ez a könyv elmagyarázza a terrorizmus kifejlődését korai történelmétől napjainkig, és elemzi a kritikus kérdéseket. Mi is valójában a terrorizmus? Miért válik valakiből terrorista? Hogyan szervezkednek? Meg lehet-e valaha is állítani? A szerző, Stanley Weitzman politológiát és történelmet tanult az angliai Essex Egyetemen. Több mint tíz évig szerkesztőként dolgozott, és számos új sorozatot készített gyerekek számára. Számos könyvet írt olyan jelenkori témákról, mint a bűnözés, népirtás, fundamentalizmus és a terrorizmus.

Magyar Könyvklub, 1490 Ft. (Klubár: 990 Ft.)

Emberi jogok

Mit tudsz róla? sorozat

Emberi jogainkat gyakran természetesnek vesszük, ám a világon mindenhol találunk olyanokat, akiktől a mai napig több alapvető jogukat is megtagadják: az otthonhoz, az oktatáshoz, az emberi méltósághoz, valamint a szabad vallásgyakorláshoz és a politikai meggyőződés kifejezéshez való jogot. Jelen kötet az emberi jogok aktuális, alapvető kérdéseit veszi górcső alá. Pontosan mik is azok az emberi jogok? Miért olyan nehéz átültetni őket a gyakorlatba? Hogyan hatnak mindennapi életünkre? Mit tehetünk azért, hogy az emberi jogokat világszerte sikerüljön megvédeni? A díjnyertes szerző, Fiona Macdonald történelmet hallgatott a cambridge-i Newham College-ban, majd több mint 100 ismeretterjesztő könyvet írt fiatalok számára. Clare Weaver szintén történelmet tanult a Birminghami Egyetemen, foglalkozására nézve pedig gyermekkönyveket szerkeszt.

Magyar Könyvklub, 1490 Ft. (Klubár: 990 Ft.)

Horgas Judit: Hálóval a szelet – Ökokritikai tanulmány a reneszánszról

„Ökokritikusnak lenni tehát korántsem mulatságos vállalkozás, hiszen a modern nagyváros lakosaként alapvető önellentmondásokkal kell szembenézni szinte minden pillanatban.

A reneszánsz irodalom szerelmesének ráadásul még azzal a súlyos dilemmával is meg kell birkóznia, hogy mindaz az esztétikai és szellemi szépség, amit a reneszánsz létrehozott, ökológiailag erősen megkérdőjelezhető, a jövőt fenyegető alapokra épült.” – – a szerző

Liget Kiadó; 225 oldal, 2500 Ft.

Otto Zarek: Moses Mendelssohn élete és munkássága

Moses Mendelssohn (Dessau, 1729. szept.6. – Berlin, 1786. jún. 4.) német filozófus, bibliafordító, esztéta, az európai felvilágosodás egyik legnagyobb egyénisége, a német filozófiai nyelv formálója, a zsidó felvilágosodás és asszimiláció megindítója, a németországi zsidóság elnémetesítésnek legfőbb propagátora. 1742-ben Berlinbe települ át, ott házitanító, majd egy textilgyár könyvelője lesz. Mendelssohnnak a személyisége is magával ragadta kortársait. 1754-ben megismerkedik Gotthold Ephraim Lessing (1729-1781), német költő, kritikus, esztétával, akivel életre szóló barátságot köt. A német író róla mintázza Bölcs Náthán című színművének zsidó főhősét. Moses Mendelssohn nem csupán a német, hanem a zsidó felvilágosodás, a Haszkala elindítója, az emancipáció és az asszimiláció harcosa. Filozófiai, bölcseleti munkásságával jelentős hatást gyakorolt kortársaira és később a német klasszicizmusra. Jelentős hatása Magyarországon is szembetűnően kimutatható a felvilágosodás kori irodalomban. Phaedon, avagy a lélek halhatatlanságáról című munkáját 1793-ban magyarra fordítják és munkáinak hatása az első magyarországi folyóiratok egyikének, az Urániának tematikájára is rányomta bélyegét.

Bábel Kiadó; 312 oldal, 2351 Ft.

Farkas Éva – Sinkovics Gábor: Lászlócsapda

Megbukott vagy egyszerűen megbuktatták?

Ki az a László Csaba, aki a székelyföldi Hodgyáról elindulva, Németországon át, az ismeretlenségből került a Ferencváros kispadjára? Másfél évet kapott a sorstól, hogy gyermekkori álmait valóra váltsa, és ez idő alatt megismerhette azt a csapatot, s azt a közeget, amelyre azóta vágyott, mióta először rúghatott bele egy futball-labdába.

Mi maradt meg benne ebből a másfél évből, s hogyan vélekednek róla ismerősök és ismeretlenek? Mesebeli történet megannyi fordulattal, sírással, egymásra mutogatással.

Mesebeli történet magyaros kiadásban, happy end nélkül…

László Csabát egyszerűen felfalta a mai magyar futballvalóság. Erről is szól ez a könyv. S persze, a hodgyai dombon, antennával a fa tetején ülő székelyekről.

Hermész Kiadó

Tarnowski: Gladiátorok

A Mi Micsoda sorozat 4. kötet

Rendkívül érzékletes, riport hangulatú könyv erről a történelmileg egyedülálló élet-halál harcról, ugyanakkor történelmi korrajz a római közélet, politika, vallás, filozófia és kultúra jellegzetességeinek ismertetésével.

Tessloff Kiadó; 48 oldal, 2370 Ft.