Forrás: NOL

NOL * Népszabadság Online * 2006. január 5.

A tervek szerint csütörtök délelőtt sürgős ülést tart az izraeli kabinet a kormányfői teendőket ideiglenesen átvevő Ehud Olmert miniszterelnök-helyettes vezetésével.

Saron állapota súlyosan érintheti novemberben létrehozott új, centrista pártja, a Kadima (Előre) márciusi választási esélyeit is, mert a párt kampányát éppen a kormányfő személyére, mint „a béke és a biztonság erős vezetőjére” építette. Az eddigi közvélemény-kutatások kivétel nélkül a Kadima fölényes győzelmét jósolták a Likud és a Munkapárt előtt.

Jona Mecger izraeli főrabbi felszólította az izraelieket, hogy imádkozzanak Saronért. George Bush amerikai elnök a washingtoni Fehér Ház által kiadott közlemény szerint „osztozik az izraeliek aggodalmában”, Saront pedig „a béke bátor embereként” méltatta. Folyamatos élő adásban tudósítanak az arab nyelvű műholdas televíziók is a Hadassza kórháztól.

Ahmed Dzsibríl, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért-Főparancsnokság elnevezésű, szíriai székhelyű szélsőséges fegyveres szervezet vezetője Damaszkuszban „Isten ajándékának” nevezte Saron súlyos betegségét. Ugyanakkor az al-Arábíja csatorna palesztin kommentátora úgy beszélt Saronról, mint „az első izraeli vezetőről, aki felhagyott azzal a követeléssel, hogy Izraelnek joga van az összes palesztin földre”, utalva a Gázai övezetből történt kivonulásra. „Egy élő Saron jobb ma a palesztinoknak, mindazoknak a bűnöknek ellenére, amiket elkövetett ellenünk” – mondta a hírmagyarázó.

Raanan Giszin, Saron szóvivője a kórház előtt nyilatkozva figyelmezette Izrael ellenségeit, „akik esetleg eljátszanak azzal a gondolattal, hogy kihasználják ezt a helyzetet”: az izraeli hadsereg és a biztonsági erők készek szembeszállni velük. (MTI)

Comments are closed.