Forrás: Híradó

Az orvosok szerint nagyon kicsi a valószínűsége, hogy a szerda este súlyos agyvérzést kapott izraeli kormányfő felépül

Csütörtökön hajnalban már több mint öt órája feküdt a műtőasztalon Ariel Saron izraeli miniszterelnök, aki szerda este már másodszor kapott súlyos agyvérzést. Az izraeli kormányt rendkívüli ülésre hívták össze.

Saront szerda este rosszullét miatt szállították be a jeruzsálemi Hadassza kórházba, ahol súlyos agyvérzést állapítottak meg nála. A politikus azonnal elaltatták, lélegeztető gépre kapcsolták és a műtőbe vitték, hogy leállítsák az agyában észlelt heves belső vérzést. A kormányszóvivő stabilnak mondta a Saron állapotát, kórházi források korábban úgy nyilatkoztak, hogy „jól halad” a műtét.

A Háárec című izraeli napilap miniszterelnöki hivatalból származó értesülésére hivatkozva csütörtök hajnalban internetes honlapján azt írta, hogy Saron fél testére megbénult. A lap hozzátette, hogy a politikus munkatársai a csodában reménykednek, bár az orvosok nagyon csekélynek tartják a súlyos agyvérzést követő felépülés esélyeit.

Rendkívüli ülés tart az izraeli kormány

Rendkívüli ülést tart csütörtökön az izraeli kormányt Saron miniszterelnök agyvérzése miatt – jelentették be Jeruzsálemben. Az izraeli televízió jelentése szerint a kormányülést Ehud Olmert miniszterelnök-helyettes vezeti, akire Saron állapota miatt ideiglenesen átruházták a miniszterelnöki jogköröket. A rendőrség már megerőtette Olmert lakásának védelmét.

Az amerikai kormány imádkozik Saron felépüléséért

George Bush amerikai elnököt tájékoztatták az Ariel Saron izraeli miniszterelnököt ért súlyos agyvérzésről, s a Fehér Ház imádkozik az izraeli politikusért – közölték szerdán Washingtonban. Az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője úgy fogalmazott, hogy „gondolataik és imáik” Saronnal és családtagjaival vannak. Federick Jones hozzátette, hogy Bush elnököt tájékoztatták a történtekről, s Washingtonban továbbra is figyelemmel követik Saron egészségi állapotának alakulását.

Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szóvivője útján közölte, hogy szorosan figyelemmel követi az eseményeket, s hozzátette, hogy csak a legjobbakat kívánhatja az izraeli vezetőnek.

Nabil Saat palesztin tájékoztatási miniszter elmondta, hogy pusztán emberi szempontból sajnálatot éreznek Saron állapota miatt. A politkus ugyanakkor úgy vélte, a történtek növelni fogják a térségben a politikai bizonytalanságot, amely esetleg egészen március végéig is elhúzódhat.

hirado.hu

Comments are closed.