Forrás: HVG

Ariel Saron halálában bízik Mahmúd Ahmadinezsád – vált ismerté az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség csütörtöki jelentéséből.

Az iráni államfő síita muzulmán vallási vezetők előtt úgy fogalmazott: „Ha Isten is akarja, igaz, hogy a sabrai és satilai gyilkos megtér őseihez.”

Sabra és Satila két Bejrút melletti menekülttábor, ahol Izrael-barát keresztény milíciák palesztinokat mészároltak le, miután Saron vezetésével a zsidó állam 1982-ben lerohanta Libanont.

Ahmadinezsád, aki egykor az iráni forradalmi gárdisták sorait erősítette, augusztusban került az iráni elnöki posztra, és két hónappal később A cionizmus nélküli világ címmel rendezett teheráni konferencián kijelentette: „ahogy az imám (Khomeini) mondta, Izraelt le kell törölni a térképről”.

Az iráni elnök decemberben pedig kétségbe vonta, hogy megtörtént a holokauszt, és azt javasolta: „költöztessék át Izraelt Európába”.

MTI

Comments are closed.