Forrás: Heti Válasz

. évfolyam . szám,

– Van még esélyünk a csöndre?

– Majdnem olyan ez, mintha azt kérdeznénk egy alkoholistától, van-e lehetősége arra, hogy józan döntéseket hozzon. A mai ember tudatosan kerüli, hogy szembenézzen önmagával. Azzal a globális fenyegetettséggel, amelyben él. Az én nemzedékem jól emlékszik rá, hogy Hirosima és Nagaszaki után még jó néhány évig féltünk a nukleáris háborútól. Ma egyáltalán nem tartunk tőle, pedig a veszély nagyobb, hiszen olyan országoknak is van atomfegyverük, amelyeknek akkor nem volt. A hatvanas években hallottuk, hogy amikor Thor Heyerdal körülhajózta a Földet, olajfoltokat látott az óceánon. Szennyezik a tengereket? – csodálkoztunk. Azóta ez a szennyezettség a sokszorosára nőtt. Először megdöbbentett mindenkit, hogy kilyukadt az ózonpajzs. Aztán megszoktuk, hogy a lyuk csak tágul. És lehetne sorolni tovább az emberiség fenyegető betegségeit, a terrorizmust, a természeti katasztrófákat, a járványokat. De mi folyton megnyugtatjuk magunkat. Az önámításban mesterek vagyunk. Az igazi kérdés tehát nem az, hogy megfékezhető-e az önpusztítás, hanem hogy miért nem akarjuk megállítani.

– Vajon miért?

– Mert az édenkertben, a bűneset óta elszakadtunk Istentől, és a gonosz uralma alá kerültünk.

– A történelem során minden társadalomnak megvolt a maga betegsége, aztán jött egy új korszak, s túljutottunk valahogy a nehézségeken.

– Mindig újabbak jönnek, ezt Madách zseniálisan ábrázolja Az ember tragédiájában. Az emberiség igazi drámája az, hogy kezébe került a tudás hatalma, de megromlott az erkölcse. A Biblia szerint az a küldetésünk, abban a méltóságban részesültünk, hogy Isten képét hordozva, vagyis őt képviselve uralkodjunk a teremtett világ felett. De megjelent az első humanista filozófus kígyókosztümben, és rávette Ádámot és Évát, hogy egyen a jó és a rossz tudásának a fájáról. Azóta mi akarjuk eldönteni, mi erkölcsös és mi nem. Egymáson próbálunk meg uralkodni, a természetet pedig tönkretesszük, tehát éppen az ellenkezőjét csináljuk annak, ami Isten akarata volt. Az ember érzi, hogy tévúton jár, de képtelen tükörbe nézni, megállni, inkább átrohan az egész életen.

– Megpróbál boldog lenni.

– És sikerül neki? Korunk egyik legsúlyosabb népbetegsége a depresszió.

– Van kulcs a boldogsághoz?

– Nehéz rátalálni. A Bibliában mintegy száz úgynevezett boldogmondás található, a legismertebb az a nyolc, amelyet Jézus a Hegyi beszédben fogalmazott meg. Boldogok a szelídek – hirdeti, őket a posztmodern ember inkább élhetetlennek nevezné. Boldogok, akik éheznek az igazságra – ma, amikor a hazugság világa vesz körül bennünket? Az igazi boldogságot csak az élheti át, akinek helyreállt a kapcsolata az Istennel. Akik gyönyörködnek az Úr törvényeiben, akik lelki szegények, azaz tudják, hogy rászorulnak Isten kincseire, a lélek gazdagítására. A kulcsot ezer csapdájával igyekszik elrejteni előlünk a világ.

– Milyen csapdákra gondol?

– Például a technika hihetetlen fejlődésére. Gyors a közlekedés, de nem lett több időnk. Ha nyertünk pár napot, nem üdülni megyünk, hanem telefonálunk, e-mailezünk, faxolunk. Kortársaink laptopon írott művei nem jobbak a XIX. században kézzel írt regényeknél és verseknél. Több információhoz jutunk, mégsem lettünk bölcsebbek. Eljutnak hozzánk a trópusok ízletes gyümölcsei, mégsem táplálkozunk egészségesebben. Fejlődött az orvostudomány, mégsem lett kevesebb a beteg. Örülni kell a sok technikai vívmánynak, de nem szabad elhinni, hogy azok elvezetnek a boldogsághoz. Viszont jóval kiszolgáltatottabbak lettünk, gondoljunk csak arra, mi történik a háztartásunkban, ha megszűnik az áramszolgáltatás.

– Például elsötétül a tévéképernyő.

– A mai ember egyik legnagyobb istene a komfort. Ha nincs igazi úti cél, fontossá válik az utazás kényelme. A posztmodern ember is a pusztában vándorol, mint hajdan Izrael népe, de nem hisz az Ágéret földjében, ezért igyekszik komfortossá tenni a pusztát. És nemcsak komfortistennek hódol, hanem a hírnév-, pénz-, hatalomés gyönyöristennek is. Ők mind az emberi kéz, ész alkotásai, az ember önmaga istene.

– Miért éri olyan sok támadás a hagyományos családmodell intézményét?

– Mert ez is Isten alkotása. A családot nem csak azért teremtette, hogy Ádámot és Évát kielégítse. A házasság azért fontos, hogy a férfi és a nő személyisége kiteljesedjen. Hogy az ember felelősséget vállaljon a társáért, majd együtt a gyermekeikért.

– Mi az oka a sok rossz házasságnak?

– Legtöbbször az, hogy a férj és a feleség nem figyel egymásra. És rossz köztük a kommunikáció. Ennek gyökereiről is olvashatunk már a Biblia első lapjain. Szép jelkép, hogy a teremtés után Ádám és Éva még mezítelenek voltak, és nem szégyellték magukat. Nemcsak a testi meztelenségre utal ez, hanem arra is, hogy nem volt titkuk egymás előtt. Amikor elszakadnak Istentől, zavarba jönnek, és ágyékkötőket készítenek maguknak. Nem véletlen, hogy fügefalevélből. Az olyan karéjos: takar is, meg nem is. Lapulevél jobb lett volna. Jellegzetesen emberi megoldást választottak. Nem tudunk igazán még takarózni sem. Lelepleződünk egymás előtt, félünk egymástól. De még ennél is nevetségesebb, hogy az ember Isten elől is el akar bújni.

– Menekülni próbál, és megoldást kínál az alkohol, a kábítószer, az okkultizmus, az ezotéria.

– A mai ember mintha nem akarna kilépni a gyermekkorából. Mesék bűvöletében, álomvilágban szeret élni. Komolyan veszi a horoszkópot, a jóslást, szeretne varázsolni, átváltozni, mindhiába. Pál apostol mondja, hogy az emberek az egészséges tanítást nem fogadják el, de a mesékhez odafordulnak, mert viszket a fülük.

– A kereszténység Európában is egyre inkább egy lett a polcon a „mesék” között… Miért éppen Jézus a megoldás? – vetik fel sokan. Miért nem mondjuk Buddha vagy Allah?

– Óriási különbség van általában a vallásosság és az evangélium üzenete között. A Szentírásból ez egyértelműen kiderül. A vallásos ember Isten felé törekszik. A vallásosság egy út. Ilyet kínál a buddhizmus, az iszlám és sok más tanítás. Az evangélium viszont arról szól, hogy Isten eljött az emberhez. Van egy markáns kép a Bibliában a Zsidókhoz írt levélben, hogy a főpapunk, Jézus Krisztus áthatolt az egeken. A végtelen dimenzióból érkezett hozzánk, a mi háromdimenziós világunkba, hogy megoldást kínáljon nyomorult életünk problémáira. Megalázta magát, hogy a szeretet erejét hirdesse. Ez a karácsony lényege. Betlehem a kereszthez, a megváltáshoz vezető út kezdete.

– Mikor értelmezzük rosszul a keresztény hitet?

– Két lehetőség áll a hívő ember előtt. Lehet jó szándékú, vallásos, keresztény humanista, aki minden erejét megfeszítve azért teszi a jót vagy nem teszi a rosszat, hogy megfeleljen Istennek, kivívja jóakaratát. Böjtöl, imádkozik, Bibliát olvas, gyülekezetbe jár, szolgál, segít. Mindent azért tesz vagy nem tesz, hogy Isten elfogadja gyermekének. Az igazi, újjászületett keresztény mindent azért tesz vagy nem tesz, mert tudja, Isten elfogadta gyermekének. Felismeri tehetetlenségét, felajánlja életét az Úrnak, aki értelmet ad neki.

– Mi az élet értelme?

– Erre a kérdésre a biblikus választ nagyon nehezen értik meg a hitetlen emberek. Mi dolgunk a világban? Küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért – írta Vörösmarty a reformkorban, de joggal kérdezhetjük: ma mik azok a legnemesbek? Madách azt hirdette: Ember küzdj, és bízva bízzál. Jó, de miért? Milyen cél érdekében? Petőfi még azt gondolta, ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, ha majd a szellem napvilága ragyog be minden ház ablakán, eljön a Kánaán. Isten-alakú üresség van minden emberben, amit illúziókkal próbál meg kitölteni. Minden küzdelmet, ami arra irányul, hogy legyőzzük a betegségeket, a természeti erőket, és biztosítsuk magunk számára a hatalmat az egészség, a jólét és a veszélytelen élet létrehozásához, megelőzi a kérdés, hogy mit akarunk kezdeni a függetlenségünkkel és a hatalmunkkal. Tegyük fel, hogy sikerül győznünk. De mi történik azután? A Biblia szerint életünk értelme az, hogy Isten dicsőségére legyünk. A hívő ember átélheti ennek az érzésnek a békéjét.

– Sokak számára csalódás volt, amikor Európa megtagadta keresztény gyökereit. Legalábbis az unió alkotmányában. Mintha a kereszténység kezdene visszaszorulni az öreg kontinensen.

– A kereszténység mindig is kisebbségben volt, még akkor is, amikor látszólag uralkodott. A Szentírás üzenetéhez igazán ragaszkodók sohasem voltak sokan. Jézusnak van egy szép hasonlata a követőiről: ti vagytok a föld sója. Tudjuk, a sóból nem kell sok. A Biblia arról beszél, hogy a „maradék” megtartatik, és bennük rejlik a jövő. Ha keresztény testvéreink vállalják a hitüket, mernek világítani, és valóban példát is adnak az életükkel, ha Jézus Krisztus követői a helyükön vannak, élhetőbb lesz az élet, és bizakodhatunk. PÁLHEGYI FERENC PSZICHOLÓGUS 1935-ben született Sepsiszentgyörgyön. 1958-ban diplomázott a budapesti Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, a Vakok Intézetének tanára lett, majd pszichológiai doktorátust szerzett. 1971-től a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola tanára, közben a Budapesti Református Teológiai Akadémia professzora, a péceli bibliaiskola igazgatója, a Biblia Szövetség alelnöke. A Bibliai Házassággondozó Szolgálat vezetője, a Biblia és Család című lap főszerkesztője, 1999-ben Apáczai Csere János-díjjal tüntették ki. Főbb művei: Személyiséglélektani kalauz (1981), Keresztyén házasság (1992), Van-e keresztyén pedagógia? (1994), Útjelző táblák (1996), A menekülő ember, Szex és szerelem (1998), Házassági karambolok (2000), Öregedés és halál – újjászületés és feltámadás (2002), Körkép, korkép, kórkép (2004).