Forrás: Magyar Hírlap

Alig telt el pár nap az évből, és Magyarország máris teljesítette NATO-vállalását

Ez volt az az év, amikor választások nélkül is választási költségvetést tudtak működtetni. Amikor Magyarországot néhány év szünet után ismét hiperaktív kormány irányította.

Szili Katalin házelnök gratulál Sólyom Lászlónak, akivel szemben alulmaradt az államfői posztért folytatott versengésben fotó: Németh András PéterAlig telt el pár nap az évből, és Magyarország máris teljesítette NATO-vállalását: a honvédségnek új vezérkari főnöke lett. Továbbra sem költünk eleget fegyverekre, de átvállaljuk a más országokra jutó vezérkarifőnök-cseréket. A NATO-ban mindenkinek specializálnia kell magát valamire; a csehek a vegyvédelmet választották, mi a vezérkari főnököket. Közben azért folytatódott a haderőreform, amelynek végcélja egy százfős magyar hadsereg havonta rotáló vezérkarral. Tapasztalt fegyverforgatókat importálunk is. Ausztráliából igyekszünk hazahozatni egy nyolcvanhat és egy kilencvenéves nácit, a magyar jogalkotás már dolgozik a posztumusz kiadatási eljárás definícióján; persze ha a stressz csak néhány hónappal is megrövidíti az életüket, már megérte.

A fegyveres erők nagyságának úgy sincs jelentősége az új ellenség elleni harcban. Nem, nem a terrorizmusról van szó. Brüsszelről. Az év egyik legfontosabb fejleménye, hogy a Szovjetunió összeomlása után sikerült végre új ellenségképet találni, az Európai Uniót, amely folyamatosan a magyar nemzeti érdeket fenyegeti, és legszívesebben kátyúkkal hintené tele az épülő autópályákat.

Járaitól a minisztercserékig

Brüsszel ötödik hadoszlopot is működtet nálunk, a Magyar Nemzeti Bankot. A kormány az év elején egy ellenakcióval alakított a monetáris tanácson, ám a jegybank vezetése így is elárulta az ország leginkább féltve őrzött titkát az ellenségnek: a költségvetés valódi helyzetét. Járai Zsigmond határozott megszólalásaiból kitűnik, milyen jó pénzügyminiszter lehetett volna belőle egy szocialista kormányban. A kormány azonban csak házon belüli cserékben gondolkodott, amikor Draskovics Tiborról Veres Jánosra váltott, hátha ő majd jobban keresztül tudja vinni a szocialista párton a reformokat. Soha nem tudjuk meg, képes lett volna-e erre, reformok ugyanis nincsenek. Hacsak az ekhót nem tekintjük annak, hiszen ez végre egy olyan adónem, amelyet már a kitalálója sem ért.

Mindenesetre az infláció és a kamatok mélyponton, a tőzsde száguld, a forint pedig stabil, úgyhogy a Fitch hitelminősítőinek el kellene gondolkodniuk, van-e értelme reggelente felkelniük. A gazdasági miniszternek az év második felében megjelenő hirdetései is arra hívják fel a figyelmet, hogy dübörög a gazdaság, és csak az állami szférával van gond. Ez a kormány az egyetlen a világon, amelyik azzal a jelszóval akarja növelni a népszerűségét, hogy „nem ti szerencsétlenkedtek, hanem mi”. Pedig a kormánynak minden probléma kezelésére bombabiztos receptje van: vagy ki kell nevezni egy biztost, vagy létre kell hozni egy kommandót. A bicikliügyi főmegbízottnál nyilvánvalóvá vált, hogy a gondoskodó állam jegyében rövidesen nem őrangyala lesz mindenkinek, hanem saját miniszteri biztosa. Ami a kommandókat illeti, a kormány végre rájött, mi az előnye egy olyan országnak, amelyik tele van kopasz, tetovált emberekkel. Az élelmiszer-kommandó ötlete az év eleji paprikamérgezésnél vetődött fel, az árkommandóé pedig akkor, amikor a kormány részletesen lebontotta, miként fogja a következő kilenc ciklusban mérsékelni az adókat, a benzinnél és a gázolajnál előre is hozva az áfacsökkentést.

Nem csak a pénzügyminiszterek cserélődtek. Miután Hiller Istvánból az MSZP második embere lett (ők ezt elnöknek hívják), kellett egy új kulturális miniszter. Gyurcsány Ferenc nagyon helyesen a Magyar Hírlap tárcaszerzőit környékezte meg, közülük végül Bozóki András mondott igent, s a könnyűzene támogatásával azonnal nyitott a fiatalok, öltözékével és szakállával pedig a hajléktalanok feltörekvő rétege felé. Mielőtt elkezdték megvonni a pénzeket a magas kultúrától, még át tudták adni a Művészetek Palotáját, amivel fény derült a Nemzeti Színház létezésének okára: azért készült, hogy mellette minden szebbnek tűnjék. A palota éjszaka kivilágítva egész jól néz ki, kivilágítatlanul valamivel még jobban. A kultúra előretört a televízióban is, ahol A nagy könyv sorozat alkotói felismerték, hogy a könyv legnagyobb ellensége a tévé, tehát unalmassá kell tenni a tévéműsort, hogy az emberek az irodalom felé forduljanak.

A minisztercseréknél maradva, menesztették Németh Imre földművelésügyi minisztert is az agrártámogatások miatt, helyette jött Gráf József. A gazdák elérték, amit akartak, és a traktorszalonokban az év vége felé egyre gyakrabban tűnnek fel beesett mellű, szemüvegük felett kétségbeesetten kitekintő, alapkutatásból élő akadémikusok. (Rajtuk csak a Fidesz segít, minden haszon nélkül támogatta a Professzorok Batthyány-körét, amelyik elkészítette a Szent István-tervet, az eddigi legjobb állapotban fennmaradt magyar nyelvű művet a 19. századi kormányzás elveiről.) Aki még nem gazda, annak a modern köztársaság építője szociális földprogramot is hirdet. Giddens azóta is egy magyar-angol szótárral a kezében keresi a fogalom angol megfelelőjét.

A száz lépéstől a luxusprofitig

Szegénységellenes program címén Gyurcsány elsősorban pszichésen javít a szegények helyzetén: a saját adósságuk nem tűnik olyan soknak, ha ránéznek a rájuk jutó államadósságra. Ennek későbbi törlesztésére lesz alkalmas a babakötvény, amivel már bent is vagyunk a százakárhány lépés sűrűjében. Mivel felidézni senki sem tudja őket, ezért mindenki azt mondja, hogy jó irányba mutatnak. Ha ez egy zéró nagyságú vektorról elmondható…

A cselekvés illúziója (és pár milliárd propagandára) elég volt ahhoz, hogy a Fidesz elveszítse az előnyét, hiába ajánlották még tavasszal egyként a soproni fogorvosok, hiába erősített olyan húzónevekkel, u

u mint Pelczné, és hiába permutálták a végtelenségig öt elemből álló szókincsüket. A luxusprofit, a nemzeti garanciatörvény és a nemzeti konzultáció közül egyedül az utóbbi tekinthető áttörésnek Pozsgay Imre újraélesztése miatt, de az is csak orvosi és nem politikai értelemben. Év végére annyira rossz lett a helyzet, hogy Orbán felszólalt a parlamentben, ami Gyurcsány eddigi legnagyobb teljesítménye. Korábban ahhoz, hogy szóba álljanak egymással, külön vitát kellett rendezni, amely végén politikai elemzők döntetlent hirdettek, mert az egyik résztvevőnek piros volt a füle, a másiknak viszont rövid volt a zoknija. A Magyarország előtt álló két választási lehetőség a parlamenti vizsgálóbizottságokban is kitartott a kötöttfogás mellett, évszázados demokráciákat egy pillanat alatt leelőzve feltalálták a párhuzamos vizsgálóbizottság intézményét. Az Orbán-bizottság volt az eredményesebb, mert ott legalább a testület szocialista tagjairól kiderült egy-két dolog. Amúgy a mindkét oldalnál gyanúsat sejtők ízlés szerint dönthetnek arról, vajon a miniszterelnökkénti vagyongyarapodás esetében a kevesebb több-e. Viszont egy ország tudja már, mi a különbség egy zsúr és egy taggyűlés között.

A bíróságnál az emberek jogfejlődéséért csak a Kulcsár-nyomozást befejező ügyészség tett többet. A gyanúsított kihallgatásánál néhány ügyész végre kiélhette ügyvédi álmait, nyilván régóta izgatta őket, volt egyetemi évfolyamtársaik miért járnak annyival nagyobb autóval. És miből futja irodájukban csendes légkondicionálóra. A tárgyalás a választásokkal egy időben kezdődik, de egyelőre úgy tűnik, nincs az a lopott pénz, amelyet a szavazók ne tudnának elfelejteni, s az MSZP politikusai éppúgy megússzák, mint a Fidesz azt, hogy megkerült Varga Tamás.

A Fidesz a szocialistákkal nem bírt, de az MDF-et a nemlét szélére tudta taszítani. A két nagy párt korruptságáról szóló jelszavak mit sem érnek egy olyan országban, amely annyira átlátható, hogy a Transparency International helyi tagozata is bezár. Dávid Ibolyának a házszabály ismerete sokat segít majd abban, hogy megtalálja az egyfős frakció lehetőségét, természetesen a szocialisták elvszerű segítségével. A jobboldalt a MIÉP és a Jobbik összeállásával létrejött Harmadik Út is aprózza, a baloldalon viszont végre megint névleg is van kommunista pártunk, amely a Fidesszel és az MSZP-vel együtt azt jelenti, hogy ha Kádár János még élne, a tanácstalanságtól ájultan esne össze jövőre a szavazófülkében.

A káosztól a sínre tett reformig

Miközben egyre több miniszterről derült ki, hogy alkalmatlan, egyre több emberről az, hogy ügynök. Amikor Bácskai közgazdászprofesszor az antiszemitizmus elleni harccal magyarázta, miért súgta be saját – nyilván kikeresztelkedett – rokonait, akkor azt lehetett hinni, hogy most mégis nyilvános lesz minden, de a pártok teljesen véletlenül egy olyan törvényt tudtak alkotni, amelyről mindegyikük tudta, hogy nem fog átmenni az Alkotmánybíróságon (AB).

Az AB egyébként jó évet zárt; fel tudták tölteni a testületet, pedig olcsóbb lett volna a távozó Mádl Ferencet kinevezni alkotmánybíróságnak (természetesen Holló Andrásnak maszkírozva, aki nélkül jól láthatóan nem létezik magyar alkotmánybíráskodás). Az államfő idén is imponáló magabiztossággal találta el, melyik törvény alkotmányellenes. De mégsem köztársasági elnökből csináltak alkotmánybírát, hanem fordítva. Óriási taktikai harc végén az ellenzék jelöltje győzött, de legalább akkora meglepetés volt, hogy a bevetett eszközök láttán Szili Katalin nem sírt, és Sólyom László nem hányt. Ennek dacára az eset jelezte, hogy van remény: ha mindenki teljes káoszban cselekszik, akkor időnként megfelelő ember kerülhet a megfelelő posztra. Az első zöld elnök címerében egy szájában bánáti bazsarózsát tartó vakond tapos egy lokátoron. A Zengő megmenekült, az új helyszín a Tubes, a helyiek nem lelkesek, pedig ez plusz egy látványosság 2010-ben, amikor Pécs lesz Európa kulturális fővárosa. Európa ez esetben a horvátokat jelenti, mindenki másnak ugyanis a város teljességgel megközelíthetetlen, ami kész szerencse, úgysem tudnának hol megszállni. Sólyom sikere nyomán még zöld párt is alakult, lesz, aki összeszedje az eldobált kopogtatócédulákat. És megmagyarázza, miért kerül Magyarország jelentős része idén is víz alá. A bátorság igazi színe mégsem a zöld, hanem a vörös. Ez mutatkozik meg akkor is, amikor az euró bevezetéséhez szükséges feltételek teljesítéséről van szó. A vakmerő magyar stratégia azon alapszik, hogy végül egy nap alatt hirtelen teljesítjük az összes feltételt, bár létezik egy alternatív forgatókönyv, amely szerint Bosznia helyett ezúttal a már most is euróval fizető Montenegrót annektáljuk.

Egyelőre megjósolhatatlan, mi lesz előbb Magyarországon: euró, rendes ügynöktörvény vagy rádióelnök. Kondor Katalin nyáron leköszönt, de pár millióért sikerült megakadályozni, hogy tudását a Tilos rádióban kamatoztassa. Hollós János alelnök átvette az intézmény vezetését, amiből akkor lett igazán baj, amikor el is hitte, hogy átvette a vezetést. A mostani helyzet szerint ha bevinne magával az irodájába valami kisállatot, akkor lenne, akinek még parancsolhatna a rádióban. De legalább a rádió nem tud annyi adósságot felhalmozni, mint a köztévé vagy a MÁV. Utóbbié idén nyolcvanmilliárd lett, de Kóka szerint a reformok már sínen vannak. Az első változás a motorvonattendernél látszott, ahol a MÁV vezetői a közbeszerzési döntőbizottsággal ravaszul összejátszva srófolták feljebb az árat, akár azon az áron is, hogy teljesen alkalmatlannak tűnjenek. A másik kiválóan működő állami közlekedési céget, a Malévet viszont kis híján megvette valaki. Ez korábban is majdnem megesett, ám idén nem a gyám vagy a gondozó akadályozta meg az ügyletet azzal, hogy jött és visszavitte a vevőt. Mi nem adtuk oda. Eladtuk viszont a repteret; a brit vevő megmutatta a kapitalizmus emberarcú oldalát, inkább tönkremegy, csak egy kicsit segíthessen a magyar kormányon.

Az esélyegyenlőségtől a nőkig

A gazdag cégektől beszedett privatizációs bevételekből aztán lehet támogatni más gazdag cégeket. A Hankook gumigyár minden létrehozandó munkahelye súlyos milliókba kerül, de így van ez az összes minisztériumnál is, és itt legalább egy idő után valami haszon is származhat belőle. Az államigazgatás úgy burjánzik, mint az államigazgatás ésszerűsítésére készülő programok. Vegyük a működését idén elkezdő Egyenlő Bánásmód Hatóságot: az apparátus ez évben nyolc elmarasztaló döntést hozott, az majdnem havi egy. A diszkrimináció elleni harc legemlékezetesebb pillanata azonban a buszon leszúrt roma fiú esete miatti tüntetés volt: antirasszista demonstráció egy nem rasszista bűncselekmény ellen.

Esélyegyenlőség az is, hogy Debrecen után Budapesten is lettek korszerű PET-CT-készülékek, így akiknek van pénzük, idén időben megtudhatták, rákosak-e. Jövőre már azok is képesek lesznek erre, akiknek van ismerősük az OEP-nél. Az nem világos, hogy miért van erre szükség Debrecenben, ahol az igazi üzlet úgyis a boncolás.

Kókán kívül a szabad demokratáknak van még egy hiperaktív miniszterük, Magyar Bálint személyében. Az érettségi reform részeként mindenki megkapja előre az érettségi tételeket, de nem megy vele semmire, mert hibátlan érettségivel sem feltétlen tud bekerülni a felsőoktatásba, amely átalakul: a jövőben csak a diplomaosztásnál tudja meg mindenki, mit végzett. Magyar és Hiller az első magyar kémügybe is belekeveredett, s bár állítólag egyikük sem tett semmi rosszat, azért a lehallgatási jegyzőkönyvekből kiderül, hogy az oktatási miniszter más hangon beszélt Lorinnal, mint Veres András püspökkel szokott. A legmegbocsátóbb feleség azonban vitán felül Kovács Lászlóné, aki ragaszkodik a nevéhez, pedig Kovács biztost az energiánál és az adóügyeknél csak a legalább egy emberöltővel fiatalabb szőkék érdeklik jobban. Kovács László a példa arra, hogy nem is olyan rossz a határon túli magyarok helyzete, amelyen persze azért a kormány javítana. Állampolgárságon és pénzen kívül bármivel segítene. A jó kapcsolatok jegyében a román kormányfő első útja Budapestre vezetett, volt közös román-magyar kormányülés Bukarestben, az Országgyűlés megszavazta a román uniós csatlakozást, a román törvényhozás meg keresztbe tett a kisebbségi törvénynek. Jól látható az előrelépés ahhoz képest, mint ha máshova ment volna Tariceanu, külön ülésezett volna a két kormány, kevésbé rohantunk volna a szavazással, és elfogadták volna a kisebbségi törvényt.

Ágy visszanézve tehát rengeteg szórakoztató esemény történt idén is, de igazán akkor tudunk nevetni, ha belegondolunk, hogy Magyarországon létrejött a Demokrácia Központ. Igen, amit idáig olvastak, azt fogjuk tanítani másoknak.

Sztankóczy András