Forrás: NOLNépszabadság * Trencsényi Zoltán * 2005. december 28.
A Karton Galéria által rendezett I. képregény- és karikatúraaukción a kalapács alá került alkotások kilencven százaléka elkeltKép: Teknős Miklós „Daumier hérosznak született. Hallatlan formaalkotó fantáziát hozott magával földi útjára. Látnoki hatalmat és szemléltető erőt, mint a legnagyobbak. Amikor felvonult szeme előtt a lajosfülöpi parlament poshadt emberkollekciója, epévé forrt látnoki tüze ennyi hazugság és ennyi álnokság láttán.” A fenti mondatokat Rabinovszky Máriusz 1929-ben írta Daumier-ről.
Arról a francia grafikusról, aki politikai, társadalmi karikatúráival az 1830-as évektől a műfaj legnagyobb alakjainak egyike volt, egyenesen atyamestere, jó ideig igazodási pontja.
Viszont, ha ő zseni volt és hérosz, akkor miként gondolkodjunk a tíz esztendeje elhunyt Vogel Ericről, ki volt Zórád Ernő, aki két éve nincs közöttünk, és ki Sajdik Ferenc, aki hetvenöt évesen is erős kedvvel alkot? Nem okoskodó összevetésről van itt szó, csupán egy tényről: a közelmúltban, a Karton Galéria által rendezett I. képregény- és karikatúraaukción a fent említett magyar művészek munkái jobban lázba hozták a licitálókat, mint Daumier néhány alkotása. Márpedig aki egy árverésen izzadó tenyérrel emeli a tétet, alighanem konyít valamit a vágyott műalkotásokhoz, és ez még akkor is így van, ha a karikatúra és képregényművészet az a terület, amelyet csak mostanában fedeznek fel a művészetkedvelők és a műgyűjtők. Az árverésen a kalapács alá került alkotások kilencven százaléka elkelt, érdeklődésben nem volt hiány. Sajdik Ferenc egyik képét a 75 ezer forintos kikiáltási ár kétszereséért vették meg, Zórád Ernő a Fekete gyémántok című Jókai-regény alapján rajzolt 54 oldalas, eredeti képregénysorozatának 100 ezer forintos kikiáltási ára végül 220 ezerre szaladt fel, és akadt olyan Vogel Eric-rajz, amely 18ezer forintról indult, végül 44ezerért kelt el.
A mostanában készült karikatúrák iránt még nem akkora az érdeklődés, mint az idő érlelte, korabeli rajzok iránt, amelyek galériákba, aukciókra is bejutottak. Fontos a művész ismertsége, a Ludas Matyi egykori sztárjainak (Pusztai Pál,Várnai György, Toncz Tibor vagy Hauswirth Magda) leginkább hagyatékokból előkerülő munkái például egyre keresettebbek.
Bár Magyarországon már a XIX. század vége felé megjelentek az első, három képkockából álló rajzsorozatok, a képregényeket az ötvenes években használta a politikai propagandagépezet, és a butaság elültével később komoly kultusza lett Gugi Sándor, Sebők Imre, Korcsmáros Pál vagy a klasszikusokat képkockákba terelő Zórád Ernő képregényeinek. Az 1980-as évek közepétől ez a műfaj szinte eltűnt a nyomtatott sajtóból. Mostanában megint feltámadni látszik; néhány éve megnyílt a műfajra szakosodott Karton Galéria, a Nyíregyházán élő Kertész Sándor két évvel ezelőtt létrehozta a Képremény Alapítványt, amelynek célja a képregényrajzolás és -kiadás élesztgetése, immár napvilágot látott a képregény históriájáról szóló könyve, tavaly megrendezték a műfaj első fesztiválját is. Megalakult a Magyar Képregénykiadók Szövetsége, és egyre-másra jelennek meg az új és újra kiadott képregényfüzetek, a közelmúlt egyik könyvszenzációja volt Art Spiegelman Maus című világhíres holokauszt-képregénye.
Kozma Péter, a Karton Galéria alapítója azt mondja: ezek az utolsó képzőművészeti műfajok, amelyek még tartogatnak meglepetéseket. Pincéből, padlásról, ócskapiacokról, kopott albumokból vagy akár maradék rajzocskákkal díszített előszobafalakról előkerülhetnek még olyan csodák, kallódó kincsek, amelyekről csak kevesen tudják: akár egy vagyont is érhetnek. Eredeti karikatúra- és képregénylapok gyűjtése tehát az érdeklődőkön kívül a szerencsevadászoknak is kifejezetten ajánlott. A szakértők azt mondják, aki idejében ébred, jól jár. Az eredeti karikatúra és képregénylapok iránt egyre nagyobb a kereslet, a sasszeműek pedig már pontosan látják, kik azok, akiknek már ma érdemes vigyáznunk a vonalaira.
