Forrás: Népszava

A rendszerváltás hatása a magyar külpolitikára

Területe, népessége és gazdasági teljesítménye alapján Magyarország a közepes méretű országok sorába tartozik. Sorsának alakulása jelentős mértékben függ a nemzetközi feltételektől. Több mint ezeréves történelme bizonyítja, hogy ezt a függőséget földrajzi helyzete is erősíti. Gyakran volt kitéve idegen hatalmak hódításának, hosszabb-rövidebb uralmának. Nem tudott kimaradni sem a korábbi nagy európai háborúkból, sem a huszadik század két világégéséből. Függősége nem jelentett tehetetlen sodródást, viszont létfontosságúvá tette az alkalmazkodást. Egyrészt a kedvező feltételek kihasználását, másrészt a felkészülést a várható veszélyek kivédésére. Magyarország számára a mai napig két dolog különösen fontos: hogyan alakul viszonya a szomszédaival és kiket választ szövetségeseinek.

Egy-egy külpolitikai döntés évtizedekre befolyásolhatja hazánk sorsát. Elengedhetetlen a lehetőségek és a korlátok pontos felmérése. Elengedhetetlen a hamis dilemmák elkerülése, továbbá az illúziók és a valóság megkülönböztetése. Hamis dilemma például az alkalmazkodás és az érdekérvényesítés szembeállítása. Tudomásul kell venni, hogy a feltételekhez való alkalmazkodás nélkül nincs esélyünk érdekeink érvényesítésére. Tény, hogy Magyarország évezredes történelme, a magyarság hozzájárulása a haladáshoz, az egyetemes kultúra és tudomány fejlődéséhez tiszteletet érdemel. De illúzió azt hinni, hogy ez más országok alapvető érdekeit érintő kérdések eldöntésénél konkrét előnyökre váltható. A mai teljesítmény nagyobb súllyal esik latba, mint a korábbi érdemek. A célok reális meghatározása és a kitartó ragaszkodás az elérésükhöz az esetek többségében meghozza a sikert. Főleg, ha az egybeeső érdekeket feltárva szövetségeseket is találunk törekvéseinkhez. A rosszul meghatározott, elérhetetlen célokhoz viszont hiába próbálunk nagy hangerővel, mindenkivel összeveszve közelebb kerülni, az nem fog sikerülni. Mint annyi más dolgot, a külpolitikát is az eredményesség minősíti. Ennek eszköze pedig nem a konfrontáció, hanem a konszenzus építése.

Az új, demokratikus Magyarország külpolitikája a rendszerváltó országok többségéhez képest jelentős előnnyel indult. A 80-as évek elejétől a térségben Magyarország élenjárt a kelet-nyugati kapcsolatok építésében, a nyugati országok kedvelt partnere volt. 1982-ben elsőként csatlakozott a Nemzetközi Valutaalaphoz és a Világbankhoz. 1984-ben, a genfi amerikai-szovjet tárgyalások megszakadása utáni esztendőben szinte egymásnak adták a kilincset Budapesten az Egyesült Királyság, Olaszország, a Német Szövetségi Köztársaság és Belgium kormányfői.

1988. szeptember 30-án, többéves tárgyalások után aláírásra került Magyarország és az Európai Közösségek megállapodása a kereskedelmi korlátozások fokozatos felszámolásáról, az ipari együttműködésről és a diplomáciai kapcsolatok feltételéről. Helyreállítottuk a korábban megszakított diplomáciai kapcsolatokat Izraellel és a Vatikánnal, s létrehoztuk a (Dél)Koreai Köztársasággal.

1989. szeptember 10-én megnyitottuk a magyar-osztrák határt több mint 60 ezer keletnémet menekült előtt. Ezzel, az akkori német kancellár, Helmut Kohl szavaival „kiütöttük az első követ a berlini falból”, ami két hónap múlva leomlott, s így megnyílt az út a két német állam, majd Európa újraegyesítése felé.

Az Antall-kormány nemcsak ezzel a kedvező örökséggel, de jelentősen kibővült nemzetközi mozgástérben bontakoztathatta ki külpolitikáját. A térség valamennyi országában végbement a rendszerváltás, megszűnt a Varsói Szerződés, a KGST és rövidesen felbomlott a Szovjetunió is.

Az új nemzetközi feltételrendszerben megnyílt a lehetőség arra, ami a „kétpólusú” világban elképzelhetetlenvolt: a NATO és az Európai Unió keleti irányú kibővítésére. A demokratikusan megválasztott magyar Országgyűlés 6 pártja között példás egyetértés alakult ki az Antall-kormány külpolitikai céljainak, Magyarország euró-atlanti integrációjának, a szomszédokkal a jó viszony megteremtésének és a határon túl élő magyarok iránti felelősségvállalásnak a támogatásában. A konszenzus értékét nem csökkentette, hogy az akkori kormánypártok a nyugati szövetségi rendszer intézményeihez történő csatlakozást egyfajta „történelmi jussnak” tekintették, ami úgymond jár Magyarországnak, az ellenzékben levő MSZP, SZDSZ és FIDESZ viszont a csatlakozási követelmények teljesítésére és ennek bemutatására helyezték a hangsúlyt.

Ennél a felfogásbeli különbségnél nagyobb problémát jelentett, hogy míg a szocialisták és a liberálisok a három célt egyenrangúnak és egymással szorosan összefüggőnek tekintették, addig a kormánypártok a határon túli magyarság támogatását a jószomszédi kapcsolatok elé helyezték, ami nemcsak a szomszédoknál váltott ki ellenérzéseket, de a NATO és az Európai Unió tagállamainak vezetői körében is bizalmatlanságot keltett Magyarország szándékai iránt.

Az Antall-Boross kormány külpolitikai eredményei közül kiemelésre érdemes a Társulási Megállapodás Magyarország és az Európai Unió között, a csatlakozás a NATO „Partnerség a Békéért” programjához és a Visegrádi Együttműködés megteremtése. Ez utóbbi azóta is hatékony eszköze a 4 ország közös érdekei érvényesítésének. Ukrajnával az ellenzéki MSZP, SZDSZ és FIDESZ támogatásával, a kormánypártok radikális jobboldali erőinek ellenállása dacára sikerült megkötni az alapszerződést. Romániával és Szlovákiával azonban a viszony a célul tűzött javulás helyett inkább feszültebbé vált.

A Horn-kormány a három külpolitikai cél szoros összefüggéséből kiindulva helyreállította egyensúlyukat. Ezzel kiszabadította a magyar külpolitikát a csapdahelyzetből és felgyorsította hazánk euró-atlanti integrációját. Rendezte a viszonyt és megkötötte az alapszerződéseket Szlovákiával majd Romániával, amelyek az ott élő magyar kisebbség jogainak érvényesítésére is garanciákat biztosítottak. Hazánk Lengyelországgal és Csehországgal együtt meghívást kapott a NATO-ba, 1997-ben megkezdte és le is zárta a csatlakozási tárgyalásokat. 1988. március 31-én megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások az Európai Unióval is. Új lendületet kaptak Magyarország és az Egyesült Államok, valamint Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság és más nyugat-európai országok, továbbá Oroszország kétoldalú kapcsolatai. A magyar gazdasági érdekek szolgálatában megtörtént a nyitás a távolabbi térségek, így Japán, Kína, Korea, India, Izrael, Egyiptom, Szaud Arábia és más országok felé.

Partnereink a Horn-kormány külpolitikáját kiszámíthatónak, a térség stabilitását erősítő tényezőnek minősítették, ami hozzájárult Magyarország kedvező nemzetközi megítéléséhez.

Ugyanakkor a Horn-kormány időszakában már éles törésvonalak alakultak ki a határon túli magyarok és a szomszédságpolitika, mindenek előtt az alapszerződések vonatkozásában. Ezek az ellentétek máig hatóan a belpolitika szerves részévé váltak, s azóta is gyengítik a konszenzust.

Az Orbán-kormány lényegét tekintve folytatta a magyar külpolitika euró-atlanti irányát. 1999 tavaszán megtörtént hazánk csatakozása a NATO-hoz. Az alig néhány nappal később Szerbia ellen megindított NATO akcióban Magyarország aktívan vett részt.

A FIDESZ vezette kormány folytatta a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval és a fejezetek többségét le is zárta. Magyarország számára kedvező helyzetet teremtett, hogy míg a Horn-kormány idején az EU tagállamainak nagy többségét baloldali kormányok, illetve kormányfők irányították, az időközben lezajlott választások eredményeként Európában a FIDESZ-szel azonos politikai családhoz tartozó konzervatívok kerültek túlsúlyba. Ennek a lehetőségnek a kihasználását azonban korlátozta egyes kormánypolitikusoknak az EU intézményeit és tagállamait sértő, kioktató stílusa. Hasonló okok miatt újból feszültebbé vált Magyarország és Szlovákia, valamint Románia viszonya, beszűkültek a magyar-orosz kapcsolatok és 2001. szeptember 11. után lehűlt a magyar-amerikai viszony is.

1998 és 2002 között a határon túli magyarság ügye egyre inkább a magyar belpolitikai viták részévé vált. Az úgynevezett státusztörvény pedig nem csupán Románia és Szlovákia ellenérzéseit váltotta ki, de az Európai Unióban is értetlenséget és gyanakvást keltett. Mindez csökkentette a magyar külpolitika kiszámíthatóságát és rontotta nemzetközi megítélését.

A Medgyessy-kormány a károk felszámolásával, a feszültté vált kapcsolatok rendezésével, a magyar külpolitika iránti bizalom helyreállításával kezdte a munkát. Ezt szolgálta a miniszterelnöki látogatás az Egyesült Államokba, majd Oroszországba. A státusztörvény módosításával létrehozott kedvezménytörvény megfelelt az Európai Unió normáinak és elfogadható volt az érintett szomszédoknak. Ágy sikerült velük megállapodni a törvény alkalmazásáról, miközben nem csökkentek, hanem bővültek a határon túli magyarságnak nyújtott kedvezmények.

Az ellenzéki bírálatok kereszttüzébe került a magyar külpolitika, amikor Medgyessy Péter aláírta a brit-spanyol kezdeményezésre született úgynevezett „nyolcak levelét”. Az első napokban még francia bírálatok is elhangzottak a kezdeményezés francia-német ellenes éle miatt. Ezek azonban rövidesen megszűntek, amikor kiderült, hogy a magyar kormányfő azzal a feltétellel adta egyetértését a levélhez, hogy annak francia-német ellenes kitételeit a transzatlanti szolidaritás hangsúlyozásával váltják fel a kezdeményezők, amit meg is tettek. A magyar álláspont elismerését jelezte Joschka Fischer német külügyminiszter látogatása, Medgyessy Péter szívélyes párizsi fogadtatása, majd 2004 nyarán a magyar nagykövetek budapesti értekezletén Collin Powel amerikai külügyminiszter és Javier Solana, az Európai Unió külügyekkel foglalkozó főbiztosa együttes részvétele.

A Medgyessy-kormány eredményesen fejezte be a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, elérte mindazt, amit lehetett. Ezt bizonyítja, hogy a tagság első, nem is teljes évét Magyarország pozitív egyenleggel zárta, befizetéseit jelentősen meghaladó támogatásokhoz jutott, nem beszélve a tagság más előnyeiről.

Uniós csatlakozásunk új lehetőségeket teremtett, de új követelményeket is támasztott a magyar külpolitika számára. Új lehetőség, hogy érdekeinket, tagságunk súlyával megnövelve eredményesebben tudjuk érvényesíteni a világban

Új követelmény, hogy illeszkednünk kell a közös kül- és biztonságpolitikához. Ugyancsak új és döntő fontosságú követelmény éérdekeink érvényesítése az EU-n belül.

Az Európai Unión belüli érdekérvényesítés első igazán komoly próbája a Medgyessy-kormány helyére lépő Gyurcsány-kormány számára az Unió 2007-13 közötti költségvetésének vitája, illetve elfogadása volt.

A Gyurcsány-kormány kettős kihívásnak kellett megfeleljen. Az első, elősegíteni a megállapodást, mert ez politikai szempontból rendkívül fontos volt az Európai Unió számára, hiszen az Alkotmány két országban történt leszavazása után egy újabb kudarc súlyos következményekkel járt volna. A megállapodás elmaradása ezen kívül az új tagállamokat, így Magyarországot különösen hátrányosan érintette volna, hiszen elestek volna a felzárkózási támogatás mintegy kétharmadától. Ugyanakkor azt is el kellett érni, hogy a megállapodás keretében a lehetséges legnagyobb mértékben érvényesüljenek Magyarország érdekei. A Gyurcsány-kormány mindkét feladatot sikerrel oldotta meg. Ráadásul a megállapodás nem csak Magyarország, hanem valamennyi újonnan csatlakozó ország pozícióit javította.

A tanulság a következő évek magyar külpolitikája szempontjából rendkívül fontos. Pontosan kell meghatározni az ország adottságainak megfelelő hosszú távú fejlődési irányt, az ezt szolgáló külpolitikai célokat, módszereket, eszközöket, beleértve a lehetséges szövetségesek megnyerését is. A visegrádi országok mellett fontos szerepet játszhatnak egyéb térségbeli együttműködési formák például Ausztriával, Szlovéniával és később Horváthországgal. Következetesen és kitartóan kell dolgozni a kitűzött célok eléréséért. Fontos tudni, hogy az Európai Unión belül a magyar érdekek közül azokat lehet sikerrel érvényesíteni, amelyek a látszatát sem keltik a nemzeti önzésnek, hanem a közösség egészének, de legalább is a tagállamok jelentős részének érdekeivel esnek egybe.