Forrás: NOL

Népszabadság * Cseri Péter * 2005. december 24.

Hittanóra Illés Sándor plébánossal – a fiatalok nem szívbajosak, mindenre rákérdeznekKép: Brenda Tamás – Szörnyű év volt az idei. A legnagyobb trauma, ami ért, hogy elvesztettem az édesanyámat. Úgyhogy épp ideje volt, hogy végre egy kis öröm is érjen – mondja Illés Sándor, a Veszprém megyei Monostorapáti és a környező négy település plébánosa, akit ezen a vidéken csak Sanyi papként emlegetnek.

Akinek a plébános úr megszólítás mellé sikerült kiérdemelnie egy ilyen titulust is, igen közeli viszonyban lehet a híveivel. Nem véletlen, hogy épp a környezetéből – a vigántpetendi Pajta Diáktanya Alapítványtól – érkezett az a felterjesztés, amelynek alapján Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter a közelmúltban Magyar Ifjúságért Díjjal tüntette ki. A hivatalos indoklás szerint “fiatalok táboroztatásáért, közösségi programjaik szervezéséért, a gyermek- és ifjúságügy területén végzett két évtizedes, közmegbecsülésnek örvendő kiemelkedő tevékenységéért”.

– Azért esett különösen jól ez az elismerés, mert soha nem propagáltam, hogy a lelkipásztori tevékenységemben éppen a gyerekekkel, a fiatalokkal való foglalkozást tekintem a legfontosabbnak – mondja Illés Sándor. – Az ember erről nem értekezik másokkal, hanem próbálja csendben végezni a feladatát.

Sanyi pap 1956-ban született, gyerekkorát a Somogy megyei Csemőn töltötte, Dombóváron tanulta ki a villanyszerelő-szakmát, Kaposváron érettségizett, majd Győrben járt papi szemináriumba. Kifejezetten balhés gyerek volt, kiskorában nemegyszer elkalapálták a csínytevései miatt. Utólag úgy érzi, jogosan. 22 éve szentelték fel, előbb Siófokon volt káplán, 1989 óta pedig Monostorapáti plébánosa. Öt település háromezer katolikus hívőjét bízták rá.

– Nem panaszkodom a miselátogatottságra, a hittanórákon szinte az öszszes általános iskolás részt vesz – mondja. – Annyiban könnyebb a dolgom a gyerekekkel, mint a pedagógusoknak, hogy nem olyan kötött a tananyag, mint más órákon, így sokszor elbeszélgethetünk egy-egy őket érintő problémáról. Minden problémát ugyanazzal a módszerrel közelítek meg: nem lehetnek tabuk, egyenesen és őszintén kell beszélni minden témáról, még akkor is, ha ez esetleg számomra is kényelmetlen.

Márpedig kényes témából van elég. Sanyi papnak az elmúlt években azzal kellett szembesülnie, hogy a korai szexuális élettől a cigarettán át egészen a könnyű drogokig az összes aktuális ifjúsági probléma jelen van a saját falvaiban is.

– A fiatalok nem szívbajosak, bizony rákérdeznek az őket leginkább izgató dolgokra – mondja a plébános. – Tudják, hogy bennem megbízhatnak, nem fogok a szüleikhez rohangálni, akármiben kérik is a véleményemet. Én meg elmondom, amit gondolok. Bízom benne, hogy hatni tudok rájuk. Ha mégsem, legalább hallották egy felnőtt őszinte véleményét. Vannak olyan pillanatok, amikor megpróbálnak sarokba szorítani. Többször is megkérdezték például, hogy miért ellenzem a cigizést, amikor köztudott, hogy én is dohányos vagyok. Ilyenkor rágyújtok egy cigire, előveszek egy papír zsebkendőt, átfújom rajta a füstöt. Aztán megmutatom nekik, hogy mennyi káros anyagot fogott fel a zsebkendő. Utána már csak annyit kérdezek: gondoljátok, hogy ti le tudnátok szokni felnőttként a cigiről, ha egy papnak sincs hozzá elég ereje?

Sanyi pap kitüntetése nem csupán plébánosi tevékenységének elismerését jelzi. A díj odaítélésében komoly szerepet játszott, hogy Illés Sándor a Művészetek Völgyének hivatalos lelkipásztora. Nem ő választotta a feladatot, egyszerűen belecsöppent a dologba.

– Sorsszerűnek kell felfognom, hogy 1989-ben éppen azon a napon kerültem Monostorapátiba plébánosnak, amikor megnyílt az első kapolcsi fesztivál – mondja Sanyi pap. – Az elődöm azzal fogadott, hogy mielőtt kipakolnám a cuccaimat, ugorjak át a kapolcsi templomba, keressek ott egy Márta István nevű embert, majd ő elmondja, hogy miben kell segíteni. Átmentem Kapolcsra, emlékszem, hogy a nyitókoncertet a Mandel-kvartett adta. Ott álltam tétován a reverendában, mire odajött egy néző, és azt kérte, hogy meséljek neki a templomról. Azt hitte, viccelek, amikor mondtam neki, hogy fogalmam sincs az épület történetéről, én is most vagyok itt először.

Azóta Sanyi pap is aktív részese lett a Művészetek Völgyének, ahogy ő fogalmaz: igazi völgymunkás vált belőle. Főként az első időkben sokat gyakorolhatta a villanyszerelői szakmáját az egyes rendezvények helyszínein, de azóta is szívesen segít egyebek között hangszereket pakolni, fellépőket fuvarozni az egyik faluból a másikba. Talán a taliándörögdi plébánián Szőke András filmrendezővel közösen kialakított, Ősök háza néven működő művészeti műhelyre a legbüszkébb, ami nemcsak a fesztivál ideje alatt, hanem egész évben kínál kulturális programokat.

– Komoly sikernek tartom, hogy tizenhat év alatt sem az elöljáróimtól, sem a híveimtől egyszer sem kaptam elmarasztalást amiatt, hogy a templomokat és a plébániákat a Művészetek Völgye idejére átengedem a különböző rendezvényeknek – mondja Illés Sándor. – Pedig voltak húzós esetek. Amikor először bejelentkezett nálam Fekete László, a budapesti zsinagóga főkántora, hogy koncertet szeretne adni a vigántpetendi templomban, nem voltam biztos benne, hogy mindenki el tudja majd fogadni a szereplését. Aztán úgy alakult, hogy állandó program lett a zsidó főkántor fellépése, ráadásul mi ketten jó barátokká is váltunk.

Sanyi pap szerint a kapolcsi fesztivál az elmúlt másfél évtizedben komoly anyagi és erkölcsi sikert hozott az érintett falvaknak.

– Ami ennél is nagyobb haszon – teszi hozzá -, hogy a tíznapos rendezvénysorozatra minden évben hosszú hónapokig készülnek a völgybeli települések, ez pedig óhatatlanul összekovácsolja az embereket. – A Művészetek Völgye rengeteget segített nekem a közösségteremtésben. Az itt élők persze nem az én híveim, hanem Istenéi, én csupán közvetítek közöttük.

Comments are closed.