Kovács Kristóf 2005. december 24. 07:59
A szeretetünket kizárólag a magunk fajtája számára tartogatjuk, a többieket szőröstül-bőröstül kiirtjuk, fölzabáljuk, a csontjaiból dísztárgyakat készítünk, hogy írmagjuk se maradjon, megfeledkezve arról, hogy az a bizonyos írmag nem más, mint a Föld, amin állunk
Az Üdvözítő idei szülinapja közepesnek ígérkezik, amolyan se hócsilingelés, se cunami, bár ez a hétvégére esés elég súlyos hiba. Ettől csak hosszabbnak tűnik a rákészülés szakasza.
Eddig azért csak sikerült túlélni valahogy, mire az összes idegek a végső pattanás határáig feszültek volna, az utolsó pillanatban mindig betoppant az angyal, mosolyát végighordozta az egybegyűlteken, felcsendült a harang és a bicskák a zsebekben összecsukódtak. Az idén az utóbbi néhány napban úgy tűnt, ez másképp lesz, de persze megússzuk az idén is, sose halunk meg.
Igaz, bármi történhet még, elvégre a világpolitika üzemel, a meteorológia szintúgy, a kultúra kifejezetten zsong, és lenyomtuk Antiguát és Barbudát, pedig azok, lám, ketten is vannak. A karácsonyi bódék környékén visszafogott a hangulat, mintha csökkent volna a semmire sem használatos, épp ezért ajándéknak kiválóan alkalmasnak vélt tárgyak iránti kereslet.
Nyomulófélben vannak viszont a biotudatos termékféleségek, több helyütt láttam vagy látni véltem egy, ha jól emlékszem, tönköly nevű dolgot, amiből párnát is lehet készíteni meg lángost is, de lehet, hogy tényleg nem láttam jól, mert elsodort a tömeg, továbbá a forraltborok árára vetett egyetlen felületes pillantás. A karácsonyfapiac viszont egyelőre nem indult pangásnak, de érezhetően nincs már messze az az idő, amikor bekerül a közbeszédbe a fenyőfa-holokauszt.
Egyelőre röplapokkal meg designer-képeslapokkal lehet beérni ebben az ügyben, amelyekben arról van szó, hogy ne mérgezzük meg az ünnepet egyfelől a fogyasztással, másfelől a tényleg nettó baromság karácsonyfázással, és az a legijesztőbb az egészben, hogy alapjában véve ezeknek a röplapoknak és designer-képeslapoknak alapjában véve igazuk van, így nem lehet ünnepelni, nincs mit, hacsak önmagunkat nem, önmagunkat meg minek.
Feltehetően éppen ezért ünneplünk ilyen kétségbeesetten, ezért aztán sajnos hiába van igaza a fogyasztás-elleneseknek és a fenyővédőknek, az egész évét hideglelős hajszában vagy még hideglelősebb semmittevésben, vagy, ami a legvalószínűbb, a kettő leghideglelősebb elegyében letöltő átlageuroamerikai számára igenis nélkülözhetetlen a rendszeres önagyonsimogatás.
Az élet ezeken a világtájakon, lássuk be, pocsék, a közösségformáló, igaz, mindig diktatúrában végződő, de mégiscsak közösségformáló eszmék kifújtak, helyüket az elmagányosító, bár sokkal élhetőbb evilági materiális jólét-igény vette át. Ez így van rendjén, de elkerülhetetlen velejárója a világ, a közösség szellemi, spirituális kivérzése, aztán jönnek az érzelmi ön- és közkielégítés egyre üresebbnek tűnő rítusai, mint például a karácsony. De hát ezek nélkül eléggé lehetetlen volna.
Az ajándékvásárlás, meglehet, csakugyan nem egyéb a szeretet kizsarolásánál, de sajnos az is igaz, hogy a szeretet leginkább a kizsarolás útján terjed, a kizsarolást esetleg az érzelmek cserekereskedelmévé enyhítve. Aki etetett és aztán simogatott jóllakottan szuszogó vagy doromboló kisdedet vagy állatot, szóval ilyen jászollakót, az észrevehette.
A karácsonyi ajándékvásárlás ellenzői, meglehet, fontosabb kérdéseket feszegetnek, mintsem maguk is hinnék magukról, de lehet, hogy addig jó, amíg rá nem döbbennek, mert akkor hatalomra kerülnek, és betiltják.
A fenyők kivagdosása pedig talán valóban nem egyéb annak ékes bizonyítékánál, hogy a szeretetünket kizárólag a magunk fajtája számára tartogatjuk, a többieket szőröstül-bőröstül kiirtjuk, fölzabáljuk, a csontjaiból dísztárgyakat készítünk, hogy írmagjuk se maradjon, megfeledkezve arról, hogy az a bizonyos írmag nem más, mint a Föld, amin állunk, amíg ki nem irtjuk magunk alól. De senki nem mondta, hogy örökké meg kell maradnia.
Egyébként meg boldog karácsonyt mindenkinek.
