Forrás: NOL

Népszabadság * Munkatársunktól * 2005. december 24.

A politikusok a karácsonyi üdvözlőlapokkal is üzennek. Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő például azt, hogy a karácsony és a hanuka két azonos tőről fakadó, azonban más-más irányt vevő ünnep: üdvözlőlapján a karácsonyfa egy zsidó ereklye, a menóra talpából csügg lefele.

Szimbólumokért a Fidesz se megy a szomszédba: fekete-fehér nyomású üdvözlőlapjukon három jól táplált, békebeli angyalka örvend a földíszített karácsonyfának, amelyen egyetlen kis gömböt színeztek ki: naná, hogy narancssárgára.

Mandur László, a parlament alelnöke tudatosítja mindenkiben, hogy az ő munkahelye az Országgyűlés: jókívánságait tartalmazó kártyáján a Parlament épületének karcolata meg-megtöredezik, mintha az egység hiányára utalna.

Az MDF zöld háttérrel ábrázolja Jézus születését, áldott karácsonyi ünnepeket kívánva, s a párttól nem, csak Dávid Ibolya elnöktől elszakadó Gémesi György az üdvözlőkártyán is demonstrálja különállását: havas táj, a máriagyűdi templommal – sehol semmi Demokrata Fórum. Az MSZP üdvözlőlapja egyszerű: vörös, benne a pártelnök névjegykártyája. Gyurcsány Ferenc puritán, de ünnepélyes: sárga, matt papíron, aranyozott betűkkel „Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke!”

Comments are closed.