Forrás: ÉS

Odze György

Erkölcs és valóság

A mi családunkban sokat beszéltek a borzalmakról, ezek is családi ügyek voltak, csak éppen másfélék, nagymamának és anyának a gettóban voltak borzalmai, apa munkaszolgálatban, a legtöbb borzalomban azonban kétségkívül Magda néninek volt része Ravensbrückben, az egyik leghírhedtebb koncentrációs táborban, ahol még orvosi kísérleteket is végeztek rajta, amiért aztán később soha nem lehetett gyereke, ráadásul ő éppenséggel megmenekülhetett volna a borzalmaktól, de szerencsétlenségére rosszul párosította össze a jellemet a körülményekkel, nem tudta, hogy a jellemnek csak akkor van értelme, ha bizonyos körülményekkel párosul, ő akkor is erkölcsösen akart viselkedni, amikor megengedhette volna magának, hogy ne viselkedjen erkölcsösen, egyszer, mondta, egyszer megírhatnád az életemet, azt, ami történt, vajon jobb méltósággal a halálba menni, ez volt a kérdés, Magda néni úgy vélekedett, hogy igen, hogy semmi sem fontosabb a méltóságnál, annál a vállalatnál, ahol mint fiatal gépírólány dolgozott, volt egy nem-zsidó-de-nem-is-nőtlen főmérnök, akinek nagyon tetszett Magda néni, haza is kísérte néha, és udvarolni is próbált neki, a kezét is megfogta, szeretem magát, mondta egy városligeti padon, Magda néni azonban visszahúzta a kezét, mert ennél tovább, mint hogy egy városligeti padon üldögéljen egy nős férfival, nem volt hajlandó elmenni, aztán akkor, amikor már mindenki előtt világos volt, hogy a zsidókat elhurcolják, és kezdődnek a borzalmak, a férfi azt mondta Magda néninek, hogy válik a feleségétől, és hajlandó lenne Magda nénivel elmenni Portugáliába, onnan pedig az Egyesült Államokba, Magda néni azonban azt felelte, hogy ő mások boldogtalansága árán nem akar boldog lenni, valamint nem szeretné összekeverni a történelmet az érzésekkel, őt szívességből ne vigye senki Portugáliába, ez nem szívesség, ez szerelem, felelte végső kétségbeesésében a főmérnök, de Magda néni hajthatatlannak bizonyult, az ember nehéz időkben se engedjen az erkölcsi elveiből, mondta, és elment Ravensbrückbe.

Élet és Irodalom

49. évfolyam, 50. szám