Megszületett a megállapodás az EU következő, hétéves keretköltségvetéséről. A 25 tagország állam- és kormányfői megegyeztek abban is, hogy Macedóniának tagjelölti státust biztosítanak. A költségvetési kompromisszum az alapján a tervezet alapján született, amelyet az unió soros elnökségét betöltő Nagy-Britannia nyújtott be, a tagországok vezetőivel folytatott kétoldalú egyeztetéseket követően. Ez a szerdai javaslathoz képest, jelentős többletet, 5,3 milliárd euró plusztámogatást jelent az új tagországoknak. Elítélték az Európai Unió tagországainak vezetői az iráni elnök Izrael felszámolására vonatkozó és a holokausztot tagadó kijelentéseit Brüsszelben. Az uniós csúcs záróértekezletén a tagországok vezetői arról is döntöttek, hogy vizsgálatot indít az Unió arra vonatkozóan, hogy milyen lépésekkel válaszoljon az iráni elnök legutóbbi nyilatkozataira. Folyamatos sztrájkot helyezett kilátásba a jövő héttől a Ferihegyi reptér két szakszervezete, amennyiben nem tud egyezségre jutni a tulajdonosokkal. Hétfő délutánig tart az egyeztető időszak, ezt követően a sztrájkbizottságnak jogában áll ismételten munkabeszüntetéseket hirdetni. A Ferihegyi repülőtéren este 8 óra után indult újra a forgalom, a két órás sztrájk alatt a repülőtér nem fogadott és nem indított járatokat. A két szakszervezet azért tiltakozott, mer eddig nem született megállapodás a bértárgyalásokon, és a privatizáció utáni továbbfoglalkoztatásra sem kaptak garanciát. Hazánknak 11 ezer szárnyast kell megvizsgálnia január végéig a madárinfluenza járvány megelőzése kapcsán. A fő cél a még egészséges baromfiállomány megvédése és a biztonságos kereskedelem fenntartása. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének fő célja, hogy az országok felkészüljenek a betegség esetleges elterjedésére. Újabb pénz és fejlesztés reményében magánkézbe adják a debreceni PET-Centrumot. A PET az egyik legkorszerűbb és legdrágább képalkotó rendszer, amelynek során a testbe radioaktív izotópokat juttatnak, majd figyelnek meg kamerával. Az üzemeltetés privatizációjáról a napokban döntött a centrumtanács, az ügylettől összesen 2,7 milliárd forint bevételt várnak. Debreceni Egyetem azzal indokolta a döntést a Népszabadságnak, hogy a központ fejlesztésre szorul, és a tervezett beruházásokat a vállalkozói üzemeltetésből származó bevételből fedezik majd. Emberéletet is követelt az ítéletidő Csehországban és Németországban. A szél sebessége elérte az óránkénti 115 kilométert. Orkánerejű széllel párosuló téli vihar okozott anyagi károkat és fennakadásokat a közlekedésben Németországban is. Körülbelül százezer háztartásban a villanyáramot is kénytelenek volt nélkülözni egy darabig. Észak-Németországban a kicsavart fák a sínekre is rádőltek, emiatt késéssel közlekedtek a vonatok. Vihar söpört végig Bécsen is az esti órákban. A tűzoltóknak több mint hatvan alkalommal kellett kivonulniuk kidőlt fák, leszakadt ágak, tetőkről leszaggatott cserepek miatt.